A lapok egy héttel korábban közölték, hogy Brad Pitt és Angelina Jolie valóban összeházadosik, most már azt is tudni, a lagzi húsvétkor lesz a Dominikai Köztársaságban.
Bővülő számú gyerekek
A színésznő azóta kötődik a karib-tengeri szigetvilághoz, amióta ott forgatták a The Good Shepherd című filmet. Brad Pitt is kötődik ahhoz, amihez menyasszonya, és lelkesedésében már vett is egy hatalmas földterületet a szigetországban. A család egy farmot szeretne építeni, hogy az egyre bővülő számú gyerekeik ott cseperedhessenek fel.
Az esküvőről nem közöltek részleteket a lapok, a vendéglista egyelőre nem ismert, a pár állítólag a nyilvánosság teljes kizárásával szeretne egybekelni. Néhány találgatás szerint Angelina Jolie ruhájának uszályát legidősebb fia, Maddox, és legújabb szerzeményük, a vietnami születésű Pax viszik majd, de a kétéves, etiópiai Zahara és közös gyermekük, Shiloh megjelenik majd az esküvőn.
Az élete megváltozott
A lagzira nem sokkal azután kerül sor, hogy a pár a dél-vietnami Tam Binh árvaházból örökbe fogadott egy hároméves kisfiút. A pár érkezésére az árvaházi gyerekek nagyon készültek, népviseletbe öltöztették őket, virággal és énekszóval köszöntötték a színészpárt. Miután kiválasztották Pax Thient, az igazgató arról nyilatkozott, Pax napja ugyanúgy indult, mint a többi gyereké, de az élete ezen a napon megváltozott. Feltéve, hogy drogos édesanyja vissza nem követeli a kisfiút a Pitt-családtól.
Még több a velveten
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.
- Támad az eurogiccs - a leggázabb fellépőruhákEnnyire durva jelmezekben büntetnek az Eurovíziós Dalfesztivál énekesei. Készüljön a legrosszabbra!
- Éden Máté és Edina szóba sem állnának egymássalDe a kötelező köröket meg kell futni. A dugást nem bánták meg, de nyilvánosan beszólnak egymásnak.

