Szombat este kiderült, hogy Hajas László és Végvári Tibor a vidéki lányokat többre tartja a pestieknél, Kisó pedig szereti a csokoládétortát. Ráadásul az is világos lett, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye lányai a legszebbek, és mivel vidékiek: szerényebbek, tisztességesebbek és még takarítani meg főzni is tudnak.

A Tőled Szép kampány lezárult, a Dove természetes szépségei legnagyobb koncentrációban Jász-Nagykun-Szolnok Megyében laknak - derült ki egy internetes szavazásból, amit a szépségkemikáliák gyártója indított azért, hogy - itt most jöhet az unalomig ismételt mantra - felhívja a figyelmünket a bennünk rejlő Pocahontasra. A művi úton történő szépülést elutasító márka egy helyre terelte a győztes megye legszebb lányait, megfűszerezve néhány celebbel. Azzal azonban nem számoltak, hogy Hollandia pont ebben az időben küzd majd az orosz válogatottal, és a hős vodkavedelők hazaküldik a klumpás-tulipánosokat.

Mikor Hajas László és Végvári Tibor csokoládétortát tömött Skrapitsné arcába arra gondoltunk mi is elszórakoztatjuk magunkat, és azt kérdeztük a különbusszal érkezett vidéki lányoktól, hogy szerintük miért ők nyertek. A választ persze mi is tudtuk, de reméltük, hogy a kérdés néhány aranyos mondatot kicsalunk belőlük.

Anna, Renáta, Éva azaz a vidéki lányok

"Lelkesek voltak a lányok és sokan vállalkoztak arra, hogy elmennek a fényképezésre. Mi Renivel tudatosan kerestük fel a fotózást, mert úgy gondoltuk, ezen muszáj részt vennünk. A Tőled Szép mondat megfogott minket" - mondta Anna, aki azt is elárulta, hogy amilyen fórumon tehette, hirdette, hogy szavazzanak a megyéjére. Mindenkit harcba küldtek, aki élt és mozgott, így tudták leelőzni a második helyen végző Tolna megyét. Miután a lányokkal kimerítettük a témában rejlő lehetőségeket, celebjeinkhez fordultunk, hogy életbölcsességeikkel kavarják fel az állóvizet.

Klikkeljen az illusztrációért!

Bár a lányok szerint a hangulat kiváló volt, mégsem találtunk senkit a tánctéren, mivel a társaság jelentős része a meccset bámulta. Az orosz gólnak köszönhetően felpezsdült az élet, a hosszabbítás nekünk kedvezett, mert fokozódott a közlési vágy. Hajdú Péter kedvenc szerkesztőjét, Végvári Tibort nem zavartuk volna a kérdéseinkkel, mert nem futballrajongó, így lelkesen válaszolt mindenre. Hamar kiderült, hogy szerinte a vidéki csajok sokkal jobbak, mint a pestiek. "Egy vidéki lány sokkal szerényebb. A pesti lányok nagyképűek, meg vannak sértve, ha az ember megszólítja őket egy szórakozóhelyen. Számtalanszor találkoztam ezzel. El vannak szállva, egészen más értékrendben nőnek fel. A vidéki lányoknak kevesebb az elvárásuk a férfiakkal szemben."

Végvári szerint az a legnagyobb baj a fővárosi nőneműekkel, hogy mindent egyszerre akarnak: jól élni és utazni is. "A 18 és 25 év közötti pesti lányok 95 százaléka nem tud főzni, sőt büszke arra, hogy életében nem járt a konyhában, számukra a takarítás pedig azt jelenti, hogy felhívják a takarítónőt. Egy vidéki lánynak ez teljesen természetes dolog, nem bízza másra." Végvárit a keserű tapasztalataiért sajnáljuk, ahogy azért is, hogy nem adta fel az elveit, és nem ismerkedett körültekintőbben. Kisónak viszont fogalma sincs, hogy jobbak-e vidéki lányok. Véleménytelenségét azzal indokolta, hogy Bagdadban nőtt fel és onnan egyből Budapestre költözött.

Hajas László, aki csak természetes nyersanyaggal dolgozik, vagyis emberi hajjal, Végvárival értett egyet. "Ha általánosan nagyot merítenénk, akkor valóban igaz, amit Tibor mond. Persze vannak kivételek. A vidéki lányokban több az alázat, a szorgalom, a tisztelet. És ez nemcsak a rájuk igaz, hanem például a nálam dolgozó fiúkra is. Ezekbe a fiatalemberekbe sokkal több tisztesség szorul, mint a nagyvárosban élőkbe. Egy kisebb közösségben sokkal jobban ismerik egymást az emberek, és nem tudnak rosszat tenni anélkül, hogy annak ne menne híre. Ennek is lehet visszatartó ereje" - foglalta össze a Fodrász a jellembeli különbözőségek okát kérésünkre. Miután ezekkel a gondolatokkal gazdagodtunk, a holland kontrára az oroszok válaszul még két gólt lőttek.