Charlie angyala szerint két nő gyönyörű együtt. Ezt egy magazin szerkesztőnőjével élvezhette is, aki saját rádióműsorában beszélt a románcukról.

A biszexualitását már korábban is hangsúlyozó Drew Barrymore egyik leszbikus partnere saját rádióműsorában fedte fel kapcsolatát a színésznővel - adja hírül a New York Post. Sajnálatunkra nem Cameron Diaz volt az.

Drew Barrymore

A Jane magazin szerkesztője, Jane Pratt tegnap indította el saját beszélgető showját a Sirius Satellite rádióban, ahol kijelentette, Charlie angyalkája megvolt neki. Pratt rendszeres vendég Howard Stern műsorában, és most elmondta, egyik álma, hogy visszatérjen a showba és elmondja az igazat Drew Barrymore-ral való kapcsolatáról. Néhány évvel ezelőtt ugyanis Stern megkérdezte, volt e már nővel szexuális viszonya. Akkor szerényen csak igennel válaszolt.

A leszbikus kapcsolat másik szereplőjének kiléte eddig titokban maradt. Tegnap azonban műsorában Pratt korántsem volt ilyen szemérmes. "Valaki híres ember volt az"- mondta - "Drew Barrymore-ral feküdtem le."

A kapcsolat részleteire egyelőre nem derült fény, de tény, hogy Barrymore 1997-ben az akkor megjelenő Jane magazin első számában szerepelt.

Az amerikai színésznő néhány évvel ezelőtt a New Woman Magazin-nak azt nyilatkozta, mindig biszexuálisnak tartotta magát, és bevallotta, hogy fiatal korában bizony sok nővel volt dolga. "Imádom. Szerintem két nő gyönyörű együtt" - mondta.