horoszkóp

Eminem életében először szavazni fog

2004.10.25. 16:18
Nem rejti véka alá Bush-ellenességét Eminem, aki új lemezén nem csak zenésztársait, de az amerikai elnököt is kifigurázza. Életében először még szavazni is elmegy, mert úgy véli, arra hivatott, hogy leváltsa Busht. A napokban több sztár is szónokolt Bush ellen, többek között, Leonardo diCaprio és Sharon Stone.
Eminem kijelentette, hogy életében először most ő is elmegy szavazni és leadja a voksát Amerika jelenlegi elnöke, George W. Bush ellen. A botrányairól és zenésztársai kigúnyolásáról ismert rapperben küldetéstudat ébredt, és úgy gondolja, arra hivatott, hogy eltávolítsa Bush elnököt a hivatalából. Eminem azonban fontosnak tartja hangsúlyozni, korántsem arról van szó, hogy Kerryt támogatná, hanem arról, hogy ízig-vérig Bush-ellenes. John Kerryt illetően azonban még bizonytalan, nem biztos benne, hogy őt teljes szívéből tudná támogatni.

Csak Bush ne

"Bush biztos, hogy nem az én ízlésem, de még bizonytalan vagyok. Kerry mondott néhány jó dolgot, amivel magára vonta a figyelmemet, néhány kijelentése kifejezetten tetszett, de még nem döntöttem. Bárhogy is döntök azonban, az a lényeg, hogy Busht ne lássam többet az elnöki székben" - nyilatkozta a rapper a Rolling Stone magazinnak.

"Hősnek állítja be magát, közben olyan, mint egy kutya, amelyik a saját farkát kergeti. Ott vannak a csapataink Irakban, a semmiért halnak meg az emberek. Huszonéves fiatalok halnak meg, akik előtt még ott lenne az élet. És mindezt miért? Szerintem ez egy második Vietnam." - folytatta indulatosan, miközben minden honfitársát szavazásra szólította fel. "Az emberek azt hiszik, hogy az ő szavazatuk nem számít, pedig ez nem így van, igenis el kell menniük szavazni."

Eminem a hetekben megjelenő, új albumán is célba veszi az elnököt, a "Mosh" című számban ugyanis leplezetlenül feltárja Bush- és háborúellenességét. "Nem kell több vér az olajért, megvannak a saját csatáink a saját földünkön" - szól a dalszöveg.

Sztárok az elnök ellen

Az elnökválasztás közeledtével egyébként egyre hangosabban hallatják hangjukat a Bush-ellenes sztárok, és próbálják Kerryt segíteni. George W. Bush eddig csak Britney Spearst és Arnold Schwarzeneggert tudta felmutatni, most már nyíltan támogatja Hollywood egyik legelismertebb színésze, Bruce Willis is. Kerry azonban jóval több hírességet tudhat maga mögött, őt támogatja többek között Robert de Niro, Paul Newman, Meryl Streep, és Leonardo diCaprio is, akinek Bush leváltása jelenleg még karrierjénél is fontosabb. A színész legutóbb Floridában buzdította honfitársait, ne támogassák Busht. "George Bush rossz döntéseket hozott, katasztrofális döntéseket. Ideje változtatni" - szónokolt a Titanic nemrég még pattanásos sztárja, akinek különösen a környezet védelme fontos, ezt pedig Bush által nem látja biztosítottnak.

A színészeket teljesen magával ragadta a politika szele, diCaprio mellett Ben Affleck is hangzatos szónoklatot ejtett meg Kerry-ről a napokban, nem beszélve a felmérések szerint kiemelkedő intelligenciahányadossal rendelkező Sharon Stone-ról, aki nőtársait szólította fel Kerry támogatására. "Nőtársaim! Ha ésszerűen és megfontoltan szavaztok, ha alacsonyabb adókat akartok és keményebb fellépést a nők ellenni erőszakkal szemben, akkor John Kerryre adjátok a voksotokat" - mondta Stone Wisconsinban. DiCaprio még egy internetes politikai reklámkampányban is szerepel, ráadásul akit csak lehet, beszervez maga mellé, sikerrel győzte meg például Justin Timberlake-et is politikai céljaira. A kampány célja, hogy szavazásra buzdítsák az amerikai fiatalokat.

Kerry tehát láthatóan maga mögött tudhatja fél Hollywoodot, míg Bushnak Spearsen kívül nem sok mindenki jutott. Hollywood azonban tradicionálisan mindig demokrata érzelmű volt, így George Bush nem is reménykedhetett másban, legfeljebb a politikai elemzőkben, akik szerint a sztárok a legcsekélyebb mértékben sem tudják befolyásolni a szavazás végeredményét.