Az egyik képmegosztó oldalra újabb, azóta sajnos elérhetetlenné vált kép, majd egy olvasónk segítségével ismét láthatóvá tett kép került fel Erdélyi Tímeáról, aki 2002 végéig alakította Tildát a Barátok közt című sorozatban. Ezúttal nem csupasz férfihátsók előtt látható, hanem egy másik lány társaságában, akivel éppen szájon puszilják egymást. Az érintett fél most sem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Az ifjú színésznőre rájár a rúd. Pár nappal ugyanis olyan képek láttak napvilágot, amelyeken a Színművészeti Egyetem hallgatója két lehúzott nadrágú férfi hátsófele előtt ül kendővel a fején, rózsát tartva fogai között. A Blikk egyik olvasó-riportere szerint ezek a fotók a budapesti Schönherz kollégiumban készültek egy születésnapi bulin.
2007 szeptemberében óriási botrány kavart, amikor illetéktelen kezekbe került egy olyan felvétel, amelyen Erdélyi Tímea egy fiúval hentereg egy kollégiumi szoba ágyán, miközben társaik nevetve utasítgatják őket. A színésznő akkor elmondta, a videó hat évvel ezelőtt készült, és műegyetemista barátaival készítette egy gólyabálra. Bár állítása szerint nem zavarta, hogy az álpornó felkerült a világhálóra, annak valószínűleg kevésbé örült, amikor pár évvel ezelőtt az interneten egy olyan Horvátországban felvett, monokinis filmecske keringett, amin többek szerint szintén ő látható fürdőruha-felső nélkül.
Még több a velveten
- Férfi volt az 1000 férfivel szexelő nőA 42 éves szexfüggő nő 2002-ben operáltatta át magát nővé. Partnerei főleg házas, kapcsolatban élő férfiak voltak.
- Papszentelés előtt csöcsörészett a meleg sekrestyésEgy brit sekrestyés papszentelés előtt egy nőt csöcsörészett meg az engedélye nélkül.
- 18+ Ki vegye át a Malévot, hogy a legszexibb légikísérőink legyenek?A külsőségekre az ázsiai társaságok fordítják a legtöbbet, mint a Qatar vagy az Emirates, de jól járhatunk az oroszokkal is, mert náluk meg naptárba vetkőznek a stewardessek.



