Rába Tímea négy év házasság után ismét férjhez ment Tóbiás Józsefhez egy szűk körűnek tervezett, de médiaeseménnyé duzzadt szertartáson. A Bazilika elé vegyesen érkeztek japán turisták, arany szandálos hozzátartozók, szocialista politikusok, Bálint Antónia, Dévényi Tibor, és még akiket szeret a kamera.

„Lányok, baj van! Nem lehet bevinni a csokrokat a templomba”- mondta egy bézs kosztümbe öltözött nő a Szent István Bazilika lépcsőjén, mire azt a meglepő választ kapta „én már annak is örülök, hogy ma nem esik az eső”.

Vasalt ing a csomagtartóból

Valóban napsütéses késő délelőtt volt az Arany János utca környékén, ahol egy cseh turistabuszról tolakodott kifelé egy csoport, majd elvegyült néhány, a templom felé igyekvő spanyol gimnazistával. Egy férfi Leica géppel örökített meg egy másikat, aki a csomagtartójában tartott vasalt inget vette fel éppen.

Kattintson a képekért!

A templom elé vegyesen érkeztek organza koktélruhás, arany tűsarkú szandálos hozzátartozók és baseball-sapkás japán turisták, akik hosszú, tömött sorokban haladtak a bejárat felé, és közben mindent lefényképeztek. „Lesz egy esketés délben, aztán pedig szentté avatási szertartás”- tudtuk meg egy paptól, miért ez a nagy tumultus.

Bálint Antónia az ötvenes évekből

Az egybegyűltek javarészt Rába Tímea ex-szépségkirálynő esküvőjére érkeztek, aki ugyan hosszú évek óta férjnél van, de nagy álma volt a Bazilikában is kimondani az igent Tóbiás József szocialista országgyűlési képviselőnek. „És mikor van ennek a legfőbb ideje? Amikor kampány van”- szórakoztatott kvízjátékával egy újságíró, majd a fehér keretes napszemüvegével az ötvenes évek hangulatát idéző Bálint Antónia felé sietett.

Úgy tudjuk, Rába Tímea nem szeretett volna országos jelentőségű médiaeseményt szervezni, a lapokban mégis megjelent, hogy ismét férjhez megy. Az érkezése előtt pedig a bulvárpiac minden szereplője kirendelt fotósával együtt a helyszínre ért, és várakozásában szóba elegyedett Dévényi Tiborral, a vagányabbak a farmerban ünneplő Mester Tamás, vagy Rózsa György társaságát keresták.

Kovács László diszkréten

Amíg a fotósok a médiaszemélyeket keresték, nagy számú MSZP-s delegáció igyekezett a templom felé elfoglalni a helyüket. Juhász Ferenc felesége mobiltelefonnal fényképezte le az oltárt, a televíziós sminkmesterek kedvenceként is ismert Horváth Csaba pedig kerülete iránti rajongását kifejezve magyarázta, hogyan kell a Hidegkúti úton közlekedni.

Kovács László szőke partnernőjével a lehető legkevesebb feltűnést keltve sietett a hátsó sorok felé, mialatt a fotósokat a vidám Doszpot Péter is három tagú kísérete foglalta le. „Ami a képkivágáson kívül esik, az nem létezik” – viccelődött egy újságíró Kovács diszkrét bevonulása láttán, majd lelkesen sorolta, kiket fedezett fel még politikus-spottingja során: Gál J. Zoltánt, Filló Pált (állítólag farmerben és zakóban), és ha már a viseleteknél tartunk, Schiffer Miklós stílustanácsadót.

Előző éjjel egy szállodában

A több felől érkezett visszajelzés alapján az esemény ekkor már trendfelmérésnek tűnt, ezért a Fekete Audiból kiszálló menyasszony öltözékével folytatjuk. „Rába Tímea ruháját Héjja János tervezte, kizárólag neki, ilyen formán nincsen ára” – mondta az esküvő szervezője, Gál Kriszta hozzátéve, a míderen Swarovski kristályokat látunk (ezt a márkát manapság a műanyagművességgel hozzák összefüggésbe). Kérdésünkre a szervező arról is beszélt, tavasszal ismerte meg a házaspárt, a Bazilikát pedig három-négy hónappal ezelőtt foglalja le erre a napra.

„Mivel a menyasszony médiaszereplő, a vőlegény politikus, kihívás volt számomra, hogy az esküvő ízléses, elegáns, de ne giccses legyen”- tette hozzá. Rába Tímea olyannyira komolyan vette a templomi esküvőt, hogy előző éjjel egy szállodában aludt, hogy vőlegény-férje ne láthassa őt a szertartásig. Azt követően családi ebédet tartanak majd, a barátaiknak pedig este egy „casual-partit” ahol nem ültetés nem lesz, és sportos öltözékben illik megjelenni.

Red Carpet

Szűk körűnek semmiképp nem tűnt ez az esemény látva, hogy az oltárnál tucatnyi fotós rendezkedett be, mintha egy filmfesztivál díszelőadását megelőző bevonulás kezdődne, és a násznép pedig csaknem az összes széksort elfoglalta. A pap szavait a visszhang miatt néhol nehéz volt megérteni, aki a mise egy pontján Auguste Rodin művészetére is kitért. A szobrász Csók című alkotásában a „szív és a test vágyait formába öltötte, ahogy a férfi és a nő ölelésben és csókban forr össze”. A szertartás a szokott módon zajlott, az örömszülők sírdogáltak, majd végül a pár a celebek és politikusok kíséretében kivonult.

„Minden eladósorban lévő hölgyet kérnénk ide, Tímea eldobja a csokrát” – kiáltotta a vőfély, aki egyébként egykor a Lazac című reggeli műsorban tűnt fel, és rémlik, hogy Kálmánnak hívják. A feleség előzőleg hét csokrot tervezett eldobni, hogy annyi barátnője mielőbb férjhez menjen, köztük az egyiket egy idegen, fejkendős asszony szerezte meg, majd sietve távozott, egy másikat a menyasszony Bálint Antóniának adta. „Nem kaptam én azt a csokrot, hanem elkaptam”- helyesbített kérdésünkre Bálint Antónia, és mindaddig állt a templom lépcsőjén, amíg az összes hozzátartozó nem gratulált az örömkönnyeket síró Rába Tímeának, és amíg minden médium el nem ment a helyszínről.