Elárverezik csütörtökön Rómában Eva Perón néhai argentin elnökné halotti lepleit. A Christie's olaszországi fiókja a két fehér és egy kékszínű leplet 30-40 ezer euróra becsüli. Az aukciót a legendás "Evita" végrendeletére hagyatkozva határozták el.
Juan Domingo Perón argentin elnök 1952-ben, alig 33 évesen rákbetegségben elhunyt második felesége ugyanis úgy rendelkezett, hogy abban az esetben pénzzé tehetik minden vagyonát és használati tárgyát, ha a pénzzel a népet segítik.

Evita bebalzsamozott holttestét egy Buenos Aires-i ravatalozóban állították ki, és valóságos népi kultusz vette körül egészen 1955-ig, amikor államcsínnyel megdöntötték Perón hatalmát, és spanyolországi száműzetésre kényszerítették.

Az elnök csupán 1973-ben térhetett vissza, de akkor már 78 éves volt és csak 1974. júliusában megkövetkezett haláláig élvezhette újra az elnöki hatalmat. Ekkor támadt fel Evita mítosza is, és a 70-es évek végén megszületett Andrew Lloyd Webber világsikerű musicalje is.

A halotti lepel, valamint Perón elnök könyvtárának darabjai és egyéb tárgyai a békét és a népek barátságát szolgáló alapítványhoz kerültek, amelyet a diktátor személyi titkára, Antonio Mario Rotundo hozott létre a száműzetés idején. Az árverésen szerepel majd kedvenc kutyája síremlékének márvány táblája, egy régi, rozsdás páncélszekrény, egy sztereo zenedoboz, cipők, egyenruhák, megsárgult fotóalbumok, levelek, lemezek és közel ezer könyv.

A könyvtárból fennmaradtak mesekönyvek, két könyv Mussolini olasz diktátorról, hét kötet Nicolae Ceausescu román "conducatorról", tanulmányok Charles De Gaulle francia tábornok-elnökről, John F. Kennedy amerikai elnökről, Mao Ce-tung kínai elnökről, Nagy Sándorról, valamint természetgyógyászati és ezoterikus könyvek is.

A Christie's 200-350 ezer eurós bevételt vár az árveréstől. A befolyó összeget fejlesztési tervek finanszírozására szánják.