Testek vonzásában címmel jelentek meg Faludy György erotikus témájú fordításai. A keddi sajtótájékoztatón kiderült, hány verset fordított a költőfejedelem, hová tűntek Arany János erotikus témájú versei és hogy miért bújt el egy filodendron mögé Bakács Tibor Settenkedő.
A világirodalom legszebb erotikus versei Faludy György fordításában és átköltésében Testek vonzásában címmel jelent meg a közelmúltban. Két színész, Révész Béla és Szabó Balázs nemcsak az albumon, színpadon is előadja a verseket, melyek közül tizenegyet megzenésített az előadópáros.

"Nem egyebek, mint jó és szép versek"

- e szavakkal zárul Faludy György előszava a hanghordozón, amivel teljességgel összecsengtek a sajtótájékoztató nyitómondatai: "Verlaine vagy Catullus versei éppúgy versek, mint Vergiliusé vagy Attiláé" - kezdte meg beszédét a költő, majd hozzátette, nagy öröm számára, hogy harminc-ötven évvel ezelőtt készült fordításait most két ifjú színész adja elő.

'Csak' 1400 fordítás

Tekintse meg képeinket!
A költő 27 évesen, 1937-ben kezdte a fordítói munkát az "Új Idők" felkérésére s folytatta később Párizsban és Amerikában. "Kilencvenenhárom és fél év alatt nem nagyon sokat adtam hozzá a magyar irodalomhoz" - jegyezte meg Faludy György mentegetőzve, majd meg is indokolta meghökkentő kijelentését: "Ezernégyszáz verset fordítottam csak le" - mondta, s hozzátette, nem is igazán volt más célja az életben, minthogy költő legyen. A továbbiakban az eseményre a kiváló áruk fóruma logóval ellátott pólót magára öltő Bakács Tibor Settenkedő vette át a szót. Az esztéta a jelen erotikus kultúrájának egy remekbeszabott ostorozása után elárulta, hogy nem volt egyszerű a 93 éves Faludy Györgynek eljönnie a sajtótájékoztató helyszínére, hiszen a lift is alig működött a lépcsőházban.

A továbbiakban szexualitás és poézis kapcsolatát világította meg egy számunkra egészen újszerű módon: "Egy vers körülbelül olyan hosszú, mint egy jól sikerült orgazmus" - mondta. Mielőtt azonban felelevenítettük volna a haiku és a szonettfüzér kapcsán szerzett ellentmondásos tapasztalatainkat, az újságíró egy "erotikusok és verselők fogjunk össze!" felkiáltással ismét átadta a szót Faludy Györgynek.

Arany János elmosott erotikája

Faludy beszédében rátért az erotikus versek kultúrtörténeti áttekintésére, melyből egyebek mellett kiderült, hogy a 19. századi magyar költők "igen jámbor verseket írtak": Vörösmarty például csak egyetlen esetben ragadtatta el magát, Petőfi szerelmes versei pedig még annál is "szelídebbek voltak", egyedül Babits szólt szabadon az erotikáról, egy kötet erejéig.

A témához kapcsolódóan különféle irodalomtörténeti anekdotákat mesélt, például, hogy Arany Jánosnak nem azért nem maradtak fel erotikus költeményeit, mert nem írt ilyeneket, hanem mert kéziratait egy pincében elmosta a belvíz. Sajnálatos tény, hogy a költemények a jelenkori technikai eszközök segítségével ismét olvashatók lennének, ha a lemondó családtagok akkoriban nem dobták volna ki a vízáztatta papírkötegeket.

csak halkan!

Az eseményen ezután szemelvényeket hallhattunk az előadásból. Szabó Balázs amolyan nirvana-unplugged stílusban szólaltatott meg néhányat, ami szemmel láthatóan nagy örömmel töltötte el a költőt és az újságírót, továbbá Faludy Fanny múzsa-feleséget is, akik mindvégig a háttérben meghúzódva figyelte az eseményeket.

Bakács Tibor végül azt tanácsolta a megjelenteknek: ne hallgassák túl hangosan a CD-t, mert "úgy járnak, mint én, amikor először meghallgattam és egy filodendron mögé kellett bújnom szégyenemben" - vázolta az újságíró ismerkedését a lemezzel.