Amy Winehouse anyósa áldja az eget, hogy fia, amíg fia börtönben van börtönben van. Addig legalább biztonságban tudhatja, ám előre retteg Blake Fielder-Civil szabadulásától. Az anyós attól tart, hogy fia az öngyilkosságig fogja narkózni magát az énekesnővel.

Blake Fielder-Civilt november elején tartóztatták le amiatt, hogy összvert egy csapost. A BBC News arról számol be, hogy a botrányhős férfi első tárgyalása január közepén lesz, és nem engedélyezték neki, hogy óvadék ellenében szabad lábon védekezhessen. Anyja ennek viszont azért örül, mert addig is távol tartják a drogoktól.

Együtt öngyilkosságot követnek el

Georgette, az anya szerint a börtön az egyetlen esélye annak, hogy fia megszabadul a heroinfüggőségétől. A Daily Mail szerint Fielder-Civil maga is hasonlóan érez, és nem akart óvadékot kiharcolni magának. Az anya szerint a börtön már két hét alatt jót tett Blake-nek, aki „olyan, mint tizenhét éves korában. Sokkal összeszedettebb, mint az elmúlt években bármikor”. Elmondása szerint a férfi a börtönben olvas, tornázik, és jól elvan Amy nélkül.

Az énekesnőről már nem biztos, hogy ugyanezt el lehet mondani. Legutóbb azzal vádolták meg, hogy hörcsögöket gyilkol, azelőtt pedig fehér porral az orrában kapták lencsevégre. Úgy tűnik, hogy Georgette attól is félti a fiát, hogy ha Winehouse-szal van, kudarcba fúl az élete. „Együtt megölik magukat” – mondta az asszony utalva a pár folytonos kábítószeres botrányaira. Hozzátette, hogy kétségbe ejti a gondolat, hogy amikor fia szabadul, biztos, hogy újra együtt lesz Amy Winehouse-szal.

A zeneipar rossz társaság

Amy Winehouse anyósa attól tart, hogy a zeneiparban dolgozók rossz hatásssal vannak az énekesnőre. „Sokan azt gondolják, hogy bármilyen hír jó hír”, de ezzel életeket tesznek tönkre. „Amy csodálatos énekesnő, de rettenetes állapotban van. Kábítőszerfüggő, ezért ki kéne szállnia pár évre, hogy leszokjon” – mondta az anyós. Az énekesnő még mindig felhívja őt telefonon, de neki most a fia az elsődleges. Azt mondja, hogy nemsokára a közelmúltról is el akar beszélgetni Fielder-Civillel, mert „az elmúlt hat hónap maga a pokol volt számunkra”.