horoszkóp

Alexandra és Norbi együtt lázad

2007.11.28. 10:51
Nem távozott senki a Nagy Fogyás hetedik adásából, amelyben a versenyzők megküzdöttek a szilvásgombóccal, a párbaj során pedig azt is összemérték, ki tud többet fogyni egy óra alatt - amit aztán később mindkét edző keményen kritizált. Norbi szerint az egyórás, szaunázással egybekötött tréningnek akár csúnya vége is lehetett volna. Jól le is szidta saját versenyzőjét.

A Béres Alexandra vezette pirosak 20 dekával fogytak kevesebbet, mint Norbi kék versenyzői, így két nyert hét után kétszer veszítettek. Ennek ellenére most mégsem távozott senki a Nagy Fogyásból, Anita kegyelmet kapott a szerkesztőktől. A műsor eheti adásában családtagjaiktól két tál szilvásgombóccal és egy üvegfallal elválasztott könnyező versenyzőket, valamint egy egyórás fogyáspárbajt láthattunk. Béres Alexandra felháborítónak tartja a heti párbajt, amelybe Schobert Norbi szerint a versenyzők akár bele is halhattak volna. A két edző abban is egyetért: kegyetlen, de életszerű volt a gombóc-jelenet: a gombócok Norbi szerint az érzelmi zsarolást, Alexandra szerint pedig a kísértést jelképezték.

Van, amiben ők is egyetértenek

"Botrányosnak tartom ezt a párbajt, fel vagyok háborodva, mert ez egyáltalán nem az egészségről szólt" - mondta Béres Alexandra, aki elárulta, ha ott lett volna, biztosan megakadályozza az egyórás szaunás jelenetet. Versenyzőjére, Istvánra viszont büszke, mert ő - az ellenfél Péterrel ellentétben - úgy döntött, a kardiotréning után csak az utolsó 10 percre megy be a szaunába. Még akkor is, ha az izzadásra egy kis pálinkával segített rá. Nyert is, ugyanis neki sikerült egy óra leforgása alatt többet "fogynia" - egészen pontosan fél kilóval.

Az ellenfél edzője, Norbi is "ordító hülyeségnek" tartja az egyórás párbajt, amely szerinte nem a fogyásról szólt, hanem arról, hogy "ki tud több vizet kihajtani magából". A kékek edzője szerint a versenynek akár halálos vége is lehetett volna: "Akinek rejtett szívproblémája van vagy csak rossz passzban van, ha ennyire kihajtja magát, hirtelen szívhalált halhat" - mondta. Szerinte inkább a kalóriaégetést kellett volna nézni, az sokkal inkább megmutatja, ki edz hatékonyabban. Norbi egyébként nem csak a párbajt kritizálta, hanem elmondta, saját versenyzőjét, a szaunában egy órán keresztül bokszoló Pétert is leszidta: "Mondtam neki, hogy nem kell mindenáron győzni, ő viszont presztízskérdést csinált a párbajból".

A gombóc a közös nevező

Bár a két csapat edzője a műsor során nem mindenben értett egyet, a legutóbbi történésekről hasonlóan gondolkoztak. Alexandra szerint a szilvásgombócok az életben is előforduló kísértést jelentik, Norbi ennél is tovább megy, szerinte a családtagok érzelmi zsarolását modellezik - kissé eltúlozva, persze.

Béres Alexandra szerint a kísértés az életben is mindig jelen van, így nagyon életszerű volt a kihívás. "Előfordul, hogy leül melléd a munkatársad egy hamburgerrel vagy egy szelet tortával és akkor is ellen kell állni. Ilyen szempontból életszerű volt a jelenet, ám számomra már inkább a kínzás-kategóriába tartozott, hiszen hét hete nem találkoztak a családjukkal. Én a helyükben nyugodtan ettem volna egy gombócot, de örülök neki, hogy ők ellenálltak és büszke vagyok rájuk" - mondta a fitneszedző, aki szerint egy gombóc még nem jelenti a világ végét: "Megehettek volna hárman egyet és akkor találkozhatnak a családtagjaikkal, de ők a mindent vagy semmi elve alapján azt választották, ellenállnak és ezért büszke vagyok rájuk" - mondta az edző.

"Először én is azt gondoltam, ez egy értelmetlen kínzás, de aztán rájöttem, hogy az egész az érzelmi zsarolásról szól: a családok, a barátok gyakran érzelmileg zsarolják szeretteiket, amikor étellel, itallal kínálják a fogyókúrázókat, majd ha azok visszautasítják őket, zsarolni kezdenek. Ilyenkor jönnek a ťNa, kisfiam, egyél, már, csak neked sütöttem, hagyd csak ma ki azt a fogyókúrát!Ť- típusú önző kísérletek. Van, aki úgy gondolja, ha más is iszik, ő sem alkoholista, és ha mással zabál, akkor ő sem elhízott" - elemzett Norbi, aki szerint a családnak inkább segíteni kellene a fogyókúrában.

Megtorpanni vagy tervezni

Norbi szerint a kísértésnek mindig ellen kell állni - legalábbis a fogyókúra ideje alatt: "nem szabad megtorpanni az úton". Csakis tervszerűen szabad néha egy-két lazább napot engedélyezni. "Alexandra módszerét, amely engedélyezi a megtorpanást, ha másnap edzéssel és erősebb diétával kompenzálunk, azért nem tartom jónak, mert ez maga a ťjojó-effektusŤ" - mondta Norbi, aki szerint ennek a bűn és bűnhődés-módszernek az lesz a vége, hogy a fogyókúrázó feladja a harcot. Ő inkább a stratégiára helyezi a hangsúlyt: "Kéthetente tervszerűen tartsunk egy bulinapot, amikor mindent szabad. Ezt mi is megtettük a műsorban: ettünk malacot, koktéloztunk, de előtte két hétig keményen dolgoztunk és utána is csak mértékkel keményítünk, visszavezetjük a kilengést" - mondja a kékek edzője.

A hét nem csak sírásból áll

A műsorban a versenyzők arról beszéltek, mennyire hiányolják családjukat, hiszen immár hét hete élnek a külvilágtól elzártan - ennek ellenére ellenálltak a szilvásgombócnak. Így végül Edina és István találkozhatott a lányával, és Anita is beszélhetett a szüleivel. Béres Alexandra elmondta, kicsit soknak tartja a műsorban a sírást: "A műsor 50 százaléka sírás, a hét viszont nem csak ebből áll, hanem kemény munkából és diétából. Persze ezeket az érzéseket meg kell mutatni" - mondta.

"A műsor katarzis-jellegű volt, hiszen másfél-hónapja vannak elzárva családtagjaiktól és a külvilágtól. Most jön az átlendülés, ezután már csak jobb lehet. Persze én is gyakran pityeregtem velük" - vallja Schobert Norbi.