horoszkóp

’A Fonogram színpadán a Depresszió’

hh
2006.01.22. 17:38
2005-ben a legtöbb lemezt eladó zenészek közül a Zorall, a Nox, Márió, Caramel és a Kistehén Tánczenekar találtatott a legjobbnak a hazai zenevásárló közönség által. A Kongresszusi Központban a Fonogram-gálaesten a poppokol legmélyeibb bugyraiba merültünk alá velük és a külföldi sztárvendégekkel: Arash-sal meg a t.a.T.u.-val.

Mivel nincs otthon tévém, ezért elmentem megnézni a Fonogram-díjátadót a Kongresszusi Központba. Nagyon jól éreztem magam a Nox, a t.a.T.u és Arash zenéjét hallgatva. Érdemes volt elmenni, mert legalább a gálaest ideje alatt sem illegális file-okat cserélgettem a neten.

Olcsó import

Klikk a képre!

Az egykori Aranyzsiráf, amit két éve már Fonogram-díjátadónak hívnak, a híres és közkedvelt Arash fellépésével kezdõdött. Aki nem ismeri Arasht, képzeljen el egy Náksi Attila szépségével vetekedõ iráni férfiút, akit a svédek Sean Paulként próbálnak eladni. Hogy a szervezõk miért pont õt, és a gyenge erkölcsû orosz lányokból álló t.e.T.ü együttest hívták el idén sztárvendégnek, azt csak a jó ég tudja. Talán azért, mert õk voltak a legolcsóbbak, vagy mert azt a lemezeladási statisztikákból már régen kiszámolták, hogy jó nekünk a szar is.

Popsztárok közt

A nézõtéren viszonylag közel helyezkedtem el Pély Barnához és barátnõjéhez, Dorinához, így kicsiny betekintést nyerhettem ízlésvilágukba. Az összes popsztárvendég közül Dorina volt az egyetlen, aki eleinte (mielõtt még õ is elkezdte halálosan unni az egészet) üdvrivalgással, és bõsz csápolással adott hangot tetszésének, ha a jelöltek közt vagy színpadon valami neki való tûnt fel. A jelekbõl megtudtam, hogy Dorina az összes megasztárost szereti, de ezen kívül Gwen Stefani és 50 Cent sem hagyja hidegen.

L.L. Junior szájáról pedig azt véltem leolvasni, hogy „na baszki”, amikor nem õ kapta meg a legjobb hip-hop elõadónak járó díjat, így elesett a minden díjazottnak járó félmillió forinttól, amit a UPC állt.

Popexpo

Hamar rájöttem, hogy jobban megérte volna átmenni a nagymamámhoz, akinek van tévékészüléke, mert a helyszín maga nem volt túl közönségbarát, úgy szervezték, hogy a tévénézõknek kedvezzen. Olyan hatást keltett bennem az ottani infrastruktúra, mintha az Expón lennék a popzenei pavilonnál. Nagy volt az összevisszaság, a felét nem is láttam, és még annyi intimitást sem hagytak meg, hogy a fellépõk ne mind a szemünk láttára álljanak be, vagy igazgassák gallérjaikat, mielõtt rájuk került volna a sor. Az egyik gitáros például egyszer körülnézett a nézõtéren, ahol kiszúrta az anyukáját, és elkezdett neki integetni. Mint az oviban.

Kócos kis ördögök

Ha a Fonogram-díjak valamilyen nívót képviselnek, akkor már csak azt nem értem, miért két szõke, tizenhat éves, miniszoknyás, festett arcú (még a napszemüveg is volt rájuk festve!) lány állt a díjazottak mögött dísznek. Az én kerületemben a hasonló fizimiskájú lányokra könnyen rámondják, hogy diszkóskurva, ezért szerintem nem feltétlenül volt méltó látvány, ahogy Sztevanovity Dusán ezen Bank Light-diszkó szökevények elõtt mondta el hálás köszönetét a meglepetés-életmûdíjért, és a sok örömért, amit dalaival okozhatott nekünk. A miniszoknyás hoszteszek talán Kovács György ORTT-elnök irodista figurája mögött nyújtották a legmókásabb látványt.

Éljen Caramel

Nézze meg a képeket!

A kortárs popzenét csak igen felületesen ismerem, még a Soho Partynál és a Happy Gangnél leragadtam ez ügyben, ezért meglepetésként ért, hogy volt két dolog ami tetszett a kétórás mûsorból. Az egyik Caramel volt, a másik pedig a Kistehén tánczenekar. Az utóbbit valószínûleg csak idióta neve miatt ignoráltam eddig, de most hogy élõben elõadták a Szájbergyerek címû számukat, megkedveltem ezt a Kusturica-filmbe illõ együttest. A végén még örültem is, hogy õk nyerték el az év legjobb daláért járó ötmilliós reklámtámogatási keretet.

Az ennivaló, de nem ehetõ Caramel pedig iszonyat tehetségesnek tûnik, bár õ is érezheti, hogy itthon most õ a sztár, és kezd elszállni az agya – mondják róla olyanok, akikkel mostanában beszélgetett. Az év felfedezettje díj nyertese színpadi minimál-robotmozgását négy belevaló háttértáncosával feledtette, és az összhatás sokkal jobb volt, mint Craig David fénykorában. Voltaképpen Tóth Vera fellépése is tetszett, mert igaz, hogy a színpadon messzirõl úgy mutatott, mint egy génkezelt paradicsommadár, de gyönyörûen énekelt.

Majmok a ketrecben, igen

Ami viszont nagyon fájt, az a minden stíluson kívüli Chrystal, az unalmas Groovehouse, és a legaljasabban elkommercializálódott Hooligans együttesek fellépései voltak. Ezek mind nagyon kompromisszum-keresõ együttesek, de ha tüzes vassal böködnék a talpam, akkor sem tudnék egy embert se mondani, aki ezeket szereti.

A Junkies-zal kiegészült Depresszióból is csak azt bírtam értékelni, hogy a basszeros elejétõl a végéig úgy pörgette frissen mosott haját, mintha Slayer-koncerten lett volna. Közben csak a "Nem akarok elszakadni" címû számukat adták elõ. Az év hazai rockalbuma díjat elnyerõ Zorall együttes sajnos nem lépett fel, pedig ha jól vettem ki Szasza szavaiból, szerettek volna. Szendrey Zsolt (Szasza, Mocsok Miklós, stb) a köszönetnyilvánítást egybekötötte egy félelmetes fenyegetéssel: tökeit markolászva (vagy csak vakargatva) elmondta, hogy annyira mérges, hogy nem léphettek fel, hogy ezentúl még jobban be fognak zorallosodni. Majd hokikesztyûs kezével lendített egy ördögvillát is az élõ közvetítést otthonról figyelõ chips-zabálóknak.

Érdemes még megemlékezni Ákos meghökkentõ elõadásáról. Ákos most sem hazudtolta meg mindent überelni akaró személyiségét, és amíg a többi együttes piro-show-val vagy szexi táncosokkal érkezett, õ csak azért is egy szál zongora kíséretében állt ki a színpadra. Ákos végre kezd igazából is önironikussá válni, és nem csak mondja: „Majom a ketrecben, igen” – kezdõdött vélhetõen önéletrajzi ihletésű dala.

Tizenhat éven felülieknek

A Fonogram-gálaest sokadik parajelensége a dühöngõ volt, aminek jelentõs részét nagypapáik által elkísért t.a.T.u.-rajongók képezték. A tizenkét éves t.a.T.u.-fanoknak el is kellett a felnõtt felügyelet, mert az orosz lánycsapat csinosabbik tagja a végkifejletnél levette a felsõjét, és egy szál trendi melltartóban cincogta tovább, hogy „all the things she said”. Itt biztos melegebb van, mint Moszkvában, de ettõl függetlenül sem lett volna erre a vetkõzésre semmi szükség.

Az igényesen igénytelen együttesekkel, számokkal, és fellépõkkel szembeni pozitívum, hogy idén alig tapasztalhattunk szervezési anomáliát az átadón. Pedig fel voltam készülve a „Józsi, hozd már ide azt a jacket!” vagy „Elnézést, de lefagyott a Windows” szerû bakiparádéra, de csak egy kiejtésbeli hibára figyeltem fel, amikor a mûsorvezetõ nõ ezt mondta: „Egy érdekes nevû elõadó nyert, Kányéáó West”.

Erõsebbek vagyunk, mint valaha

Galéria!

De hogy komolyra fordítsuk a szót, térjünk rá arra, hogy mit üzent a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (MAHASZ) elnöke, Rigó Tibor az állampolgároknak. Rigó Tibor üzenete egy szóban összefoglalva annyi, hogy „Vásároljanak!”. Szerinte „össze kell fognunk: együtt a zenéért. Szükség van az igényes szórakoztatásra, ezért kell a szellemi termékeket megvásárolni.”

Én ezt magamban úgy interpretáltam, hogy muszáj CD-ket vennem pénzért, különben Ganyé West vagy Britney Spears nem fog tudni jó minõségû kokainhoz jutni, és egyre rosszabbak lesznek a számaik, vagy a Metallica sztrájkolni fog, és ugye ezt senki nem akarhatja.

Rigó azt is mondta, hogy a magyar zene erõsebb, mint valaha, és hogy ennek ékes bizonyítéka a mai (szombati) este volt. Ennél a mondatánál Jockey arcon köpte volna whiskeyvel Samanthát, ha ott lett volna, és Kodály Zoltán sírjánál erõs tektonikai mozgást észleltek ebben az idõben, de én elhiszem neki, ha õ mondja.

Azt hiszem az este folyamán sikerült bepótolnom ötévnyi elmaradt Viva TV-nézést, és végre tudom, hogy milyen rossz a Depresszió. Egyszer talán azt is megtudom majd, hogy ki a fene az a Márió és kicsoda a Rony. Remélem nem lesz túl késõ addigra.

Díjazottak
Az év hazai rockalbuma: Zorall: Randalíra
Az év hazai modern rockalbuma: Quimby: Kilégzés
Az év hazai popalbuma: Nox: Ragyogás
Az év hazai dance vagy elektro albuma: Yonderboi: Splendid
Az év hagyományos szórakoztató zenei albuma: Márió:: Velencei nyár
A legjobb hazai rap vagy hip-hop album: Dopeman és Kicsi Dope: Alias Pityinger fiúk
Az év hazai jazzalbuma: Szalóky Ági: Hallható
Az év hazai world music albuma: Világfalu
Az év hazai gyermeklemeze: Szabó Gyula: A nagy mesemondó
Az év hazai filmzenealbuma: a Fej vagy írás zenéje
Az év hazai felfedezettje (közönségszavazatok alapján): Caramel
Az év hazai dala: Kistehén Tánczenekar: Szájbergyerek

Külföld

Legjobb rockalbum: Foo Fighters: In Your Honour
Legjobb modern rockalbum: System of a Down: Mezmerize
Legjobb popalbum: Gwen Stefani: Love Angel
Legjobb dance-electro: Bodyrockers: Bodyrockers
Legjobb hiphopalbum: Kanye West: Trouble
Legjobb filmzene: Madagascar