Tóth Vera a Balatonon szeretne feleségül menni barátjához. Hajdú Péter búvárkodni tanította Bálint Antóniát Egyiptomban, és úgy tudni, házasság lesz ennek a vége. Caramel pedig a rádióban közölte, szeretné elvenni Bartók Esztit. Mind közül Csak Németh Kristóf kérte meg konkrétan barátnője kezét, néhány nap múlva pedig szakítottak.

Az esküvőjét tervezgeti Tóth Vera. A Megasztár első szériájának győztese és a Németországban élő Dobos András négy hónapja szeretett egymásba, és annak ellenére biztosak az érzéseikben, hogy ritkán van lehetőségük találkozni. A húsz éves énekesnő a Színes Bulvár Lapnak arról beszélt, távszerelemben él a Kensington Road basszusgitárosával, és noha egyelőre nem jegyezték el egymást, az esküvőjük már körvonalazódott.

Lakatos Márk ruhájában a hajón

Tóth Vera már megegyezett a barátjával arról, hogy a Balatonon házasodnak majd össze egy hajón, ahonnan csak úszva távozhatnak a vendégek. Az énekesnő további részleteket is elárult. Mély dekoltázsú, laza esküvői ruhát szeretne, amelyet Lakatos Márk a Megasztár stylistja tervez majd meg. A nagy napig szeretne még fogyni, hogy jobban mutasson a ruhában. Tóth Vera a gyerektervezésről is beszélt. Elmondta, Dobi két gyereket szeretne, ő ugyanakkor egyelőre nem akar teherbe esni.

A Megasztár énekesnője már ebben is előbbre jár, mint Bálint Antónia és Hajdú Péter, akikről egyelőre csak a Blikk véli tudni, összeházasodnak majd. Hajdú a lapnak a közhelyektől nem, de a lényegi információktól mentes nyilatkozatában elmondta, Toncsi az első olyan nő az életében, akit el tud képzelni gyerekei anyjának.

Búvárkodás, fáraók földje, Caramel, coming out

Az MTV műsorvezetője arról is beszélt, éppen Egyiptomból érkezett meg Bálint Antóniával, és határtalanul boldognak érezték magukat, hiszen végre csak a magánéletről szólt az elmúlt másfél hetük a "fáraók földjén". A szerelmes Hajdú Péter még arra is vállalkozott, hogy megtanítsa barátnőjét búvárkodni. Az azonban nem derült ki, megkéri-e a kezét.

Egyelőre Molnár Ferenc Caramel sem tette meg a leánykérés stresszes lépését, ennek ellenére a bulvártermékek olvasói már értesülhettek arról, hogy feleségül szeretné venni Bartók Esztert. A Megasztár második szériájának győztese a Danubius rádiónak adott interjújában beszélt az érzései komolyságáról, noha a műsorvezető, Lilu csak viccből tette fel a kérdést.

Németh Kristóf lagzija helyett szakítás

Az elmúlt hetek híreiből kiderült azonban, nem feltétlenül jár jól, aki viszont eljegyzi a barátnőjét. Nemrég arról értesülhettünk, Németh Kristóf megkérte barátnője, Zsófi kezét, akivel évek óta együtt él. Egy hét sem telt el ezután, és a pár szakított. A Barátok közt Kertész Gézája a Színes Bulvár Lapnak elmondta, nem stimmelt köztük minden, ezért most kipróbálják, milyen egymás nélkül élni.