horoszkóp

Gáspár Laci nem egy új nő miatt lépett le

2008.02.07. 09:54
A korábbi találgatásokkal ellentétben Gáspár László egy közeli ismerőse azt állítja, hogy nincs új nő a képben. Gáspár Laci feleségéhez fűződő viszonya már régebben kezdett megromlani, és egyedül kislányuk miatt maradtak eddig együtt.

Gáspár Laci felháborodott azon, hogy a lapok felvetették annak a lehetőségét, hogy egy új nő miatt hagyta el a családját. Az énekes a Borsnak azt mondta, hogy borzasztóan szomorú és csalódott, amiért hazudoznak róla. Január 31-én derült ki, hogy Gáspár Laci el akar válni, de részleteket nem tudhattunk meg, mert az énekes nem nyilatkozhat.

A volt megasztáros énekes azt is tagadja, hogy azért ment tönkre a házassága, mert a fejébe szállt a siker. Feleségével, Gabriellával évek óta küszködnek azon, hogy megmentsék a házasságukat kislányuk, Mirjam miatt.

Gáspár Lászlót szerződés köti, mely szerint csak a Claudia-showban nyilatkozhat a házassága válságáról, viszont a Bors megszólaltatta az énekes egy ismerősét. A név nélkül nyilatkozó forrás szerint "Lacinak nincs senkije", és nem is ő költözött el a családi otthonból (ahogy korábban tudtuk), hanem felesége költözött vissza Balassagyarmatra Pest melletti bérelt lakásukból.

Gáspár Laci annyira besokallt a médiától, hogy ezután bármilyen lapot, tévét vagy rádiót - amely elferdíti a valóságot - beperel. Gáspár László egyébként, úgy tűnik, hogy egy ideje már csak az autókba van beleszerelmesedve.