horoszkóp

Autós üldözés Salgótarjánban Győzikével

2007.11.18. 10:02
A roma showman pénteken azt nyilatkozta lapunknak, hogy a Bors munkatársa rátámadt a családjára. Az újságírónő azonban azt állítja, hogy kollégájával illedelmesen elköszöntek, amikor Bea asszony családja nem akar nyilatkozni, Gáspár Győző ennek ellenére üldözőbe vette, majd megfenyegette őket.

Gáspár Győző két nappal ezelőtt az állítota, hogy a Bors két munkatársa zaklatta családáját. Akkor csak az újság rovatvezetője, Kövess László nyilatkozott, most viszont az újság hasábjain megszólalt az újságírónő és a fotós is. Bár az események sorrendje megegyezik, ők máshogy látták a történteket. Többek között elismerték, hogy valóban Bea asszony édesanyjával, valamint testvérével szerettek volna beszélni, és először tényleg a szomszédoknál kérdezősködtek, ahova időközben benézett Gáspár Győző anyósa. Miután az idős hölgy a tudomásukra hozta, hogy lánya nem kíván elö jönni a házból, elköszöntek -írja a Bors.

A Bors újságírónője szerint már éppen indultak volna vissza kollégájával, amikor Gáspár Győző felhívta őket. "Azt mondta, hogy ne merjünk egy tapodtat sem mozdulni, mert tíz perc múlva ott lesz" - mesélte az újságírónő. A lap munkatársai ezután beültek a kocsiba, és azt állítják, egy autó egészen Salgótarján határáig követte őket és egyszer csak elállta az útjukat. "Maga Győzike ugrott ki belőle. Elállta az utat előttünk. Magából kivetkőzve üvöltözött, majd feltépte a kocsi ajtaját és kitépte a táskát a kezemből....egyre csak az ismételgette, hogy "megtámadtuk az Bea édesanyját ", miközben hívta a rendőröket" - mesélte a Bors munkatársa.

A fotós, aki Győzike szerint le akarta őt fejelni, ezután kiszállt a kocsiból és megpróbálta lenyugtatni a feldúlt celebet, aki állítása szerint minden autót leintett és tovább fenyegetőzött és üvöltözött. "Üss meg!, ezt kiabálta egy centiről az arcomba."A helyszínre időközben a rendőrök is kiérkeztek, akik mindenkit igazoltattak és megkérdezték a Bors munkatársait, hogy nem kívánnak-e feljelentést tenni. Gáspár Győző állítólag ezután beült a kocsijába és elhajtott. "Miután kiérkeztek a rendőrök, elhagytam a helyszínt, de felírtam a rendszámot" - nyilatkozta lapunknak az énekes. "Magánlaksértést követtek el, ezért be fogja őket perelni az anyósom" - tette hozzá.