A városi tömegnél és zajnál hangosabban szól Gáspár László fejében a dal, amelyet hazaérve a basszusgitárja mellett továbbjátszik, majd lejegyez. Így készül az énekes első albuma. Dalszöveget nem ír, életstílusán nem változtat, de van, amiben hasonlít Michael Jacksonra.
Többet látja a család

"Egy éve, amikor még el sem indult a Megasztár, kevesebbet látott a családom. Hajnalban dolgozni mentem, este holtfáradtan haza. Ma pedig délelőtt a kislányommal játszottam, délután ötre fellépni megyek, este stúdióba vonulok, éjjel énekelek, reggelre kipihenem magam - mondta lapunknak Gáspár László, akit kérdésünkkel épp zeneszerzés közben zavartunk meg. Az Év Férfihangjának nem hivatalosan titulált énekes szerint mindössze ennyi változás történt az életében a TV2 tehetségkutató műsorának vége óta.

A jazz hazai lobbistája augusztusban vonult stúdióba, ahol Király Linda egykori zenész édesapjának szakmai támogatásával felveszi első albumának anyagait. R'n'B lemezének, és az Operaház Fantomjának köszönhetően több műfajban edzett énekesnővel a Megasztár egyik tavaszi fordulója kapcsán találkozott a balassagyarmati fiú, amikor közösen duettre készültek. Legutóbb pedig az athéni olimpia hivatalos betétdalát énekelték együtt a Budapest Sportarénában. Laci szerint ennek a munkakapcsolatnak is köszönhető, hogy nemcsak feldolgozásokat, hanem az egykori döntősök közt elsőként saját dalokat is rögzíthet.

Zene a fejben

Gáspár Laci
"Bárhol járok, bármilyen zajban és tömegben is, a fejemben mindig zene szól. A dallamok akkor is keletkeznek, ha nem figyelek rájuk. Egy dolgom van csak ezután: hazamegyek, előveszem a basszusgitárt, továbbjátszom a dallamot, és lejegyzem a dalt - avat be komponálási szokásaiba az énekes.

Dalszövegírásra állítása szerint azért nem vállalkozik, mert nehezen bánik a szavakkal. A pesti éjszakában azonban talált két zenészt, Nagy Lászlót és Nagy Lajost, akik azóta állandó alkotótársai.

"Akik nem ismernek, távolságtartónak és morcosnak gondolhatnak. Pedig vidám és közvetlen vagyok, és szerettem volna, ha ez a dalaimban is tükröződik. Ha meg kellene neveznem a készülő lemez műfaját, alighanem a happy-jazz címet találnám ki - mondta a nógrádi tehetség a Velvetnek.

A lemezen egyébként az Megasztár döntős csapatából négyen közreműködnek. Aczél Gergő Laci egyik dalának szövegét írta. Kandech Evelyne, Schmidt Barbara és Galambos Dorina pedig vokálozik a Rólunk szól című nosztalgiadalban. Gáspár Laci azért választotta éppen őket, mert az egykori szupercsapatból őket kedveli legjobban, és bennük bízik leginkább. A közös lemezfelvételről pedig elárulta, kora este még nemigen tudják, mit vesznek majd föl. A munka nagy része improvizáció.

A stúdióidőt azonban ügyesen kellett beosztaniuk. Elmúltak azok a nagy nyilvánosság előtt zajló idők, amikor a Megasztár-csapat még együtt turnézott. Nyáron már a legkülönfélébb helyeken és összeállításban léptek fel.

Gáspár és Jacko

"Manapság különös élményeim vannak a fellépéseken. Egy kétezer lelket számláló faluban háromezren gyűltek össze a koncertemre, és egyszerűen még a színpadra sem engedtek fel. Szét akartak szedni, a ruhámat is majdnem leszakították -emlékezett örömmel Laci.

Hozzátette, egy másik alkalommal becslése szerint tízezren várták őt Balassagyarmaton, ahol a földijei előtt készült fellépni. Ez azonban csak nehézségek árán sikerült.

"Amikor távolról megláttuk, mekkora tömeg tolong a stadion előtt, tanakodtunk, mit tegyünk. A sofőröm végül úgy oldotta meg a helyzetet, hogy a hátsó kijárathoz vezetett, majd kinyitotta az ajtómat, én pedig berohantam az öltözőbe. Ilyet azelőtt csak Michael Jackson koncertfilmjeiben láttam. A sikert amúgy nem nehéz feldolgozni: egyszerűen nem szabad komolyan venni -mondta mosolyogva Gáspár László.