A napokban egy közparkban aktuson kapott George Michael azt nyilatkozta, hogy partnerének, Kennynek nincs kifogása az ellen, hogy ő rendszeresen idegenekkel szexel, mert fizetett neki egymillió fontot.

Semmi gondom ezzel

A hétvégi incidensről George Michael, eredeti nevén Georgios Kyriacos Panayiotou, akkor beszélt, amikor egy napközben sugárzott tévéadásba betelefonált, hogy elmesélje mi is történt akkor éjjel. "Nekem semmi gondom nincs azzal, hogy ilyen módon keresem a szexet, sőt azzal sem, hogy ezeket a férfiakat soha előtte nem láttam és nem is fogom" - kezdett bele a magyarázkodásnak éppen nem tűnő beszélgetésbe az énekes - "Sőt, partnetermnek Kennynek sincs semmi gondja ezzel, mindketten tudjuk, hogy nem hétköznapi a kapcsolatunk".

Nem emiatt nem lesz esküvő

Azt is hozátette, nem az új fejlemények miatt mondták le az év végére tervezett esküvőt, hanem azért mert tudták, hogy ekkora figyelemmel körülötük esélyük sem lesz egy kedves, visszafogott ceremóniára. "Tegnap megünnepeltük a tizedik évfordulónkat, amire Kenny kapott egy egymillió fontos ajándékot. Úgyhogy ezért sem gondolom, hogy ne tudná nekem megbocsátani, hogy rajtakaptak, ahogy egy idegen férfival szórakozunk. Ahhoz, hogy lefújjuk az esküvőt, olyasmit kell csinálnom, amit ő megvet. Ez pedig nem az"- mondta George Michael majd viccelődni kezdett alkalmi szeretője, a pocakos, középkorú Norman Kirtland valóban nem túl erotikus külsején.

Nincs benne szégyen

A nyíltan homoszexuális énekes azt is elmondta, az egészben az a legviccesebb, hogy a sajtó végig úgy számol be az ügyes-bajos dolgairól, hogy olyan szavakat használ, hogy szégyen, meg lebukás. Közben pedig ő egyáltalán nem szégyelli magát azért, hogy így él. Kivéve a legutóbbi alkalmat, amikor elaludt a volán mögött, és nagymennyiségű marihuánát találtak nála. "Az tényleg nagy baromság volt a részemről"- vallotta be.

Múlt hétvégén London egyik erről ismert parkjában próbált azonos nemű alkalmi szerelmi partnerre bukkanni George Michael, ám a brit popsztár balszerencséjére valahogy a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap stábjába futott, így a kínos találkáról képes helyszíni beszámoló készült.