A napokban mutatják be Fisher Gábor filmjét a Montecarlót, amelyben két ismert és népszerű színész, Koltai Róbert és Mucsi Zoltán mellett helyet kapott az eddig inkább a színpadról és a TV2 Lacac című műsorából ismert színésznő, Pikali Gerda is. Gerda úgy érzi, a filmforgatás az egyik legjobb dolog a világon, optimistán várja a folytatást, és örül, hogy ennyi mindenben részt vehet.
A Monte Carlo 33 napos forgatása nagyon jó hangulatban telt, Gerda szerint eleve érdekesnek ígérkezett, hogy két ennyire eltérő típusú színész, mint Koltai Róbert és Mucsi Zoltán, egy filmben játsszon. "Az egész idő nagyon kellemesen telt, egész nap ment a műsor, nem csak kamera előtt. Két ilyen ember mellett nem lehetett unatkozni."

Inspiráló kollégák

Pikali Gerda
Gerda saját bevallása szerint izgult egy kicsit a forgatás előtt, hiszen ez volt az első nagyobb filmje. Mivel azonban egyáltalán nem tartja magát félősnek, az ismerekedés is könnyen ment, és a két híres színész állandó jelenléte feldobta.

"Mivel nem időrendben ment a forgatás, kértem, hogy segítsenek a kronológiában, mert nem mindegy, hogy éppen milyen hangulatban van az általam játszott karakter. Erre eléggé figyelni kellett, de mindenbe hamar belejöttem. Úgy éreztem, teljesen megbíznak bennem, és nem szóltak bele abba, hogyan játszom. Egyáltalán nem kezdőként kezeltek, semmilyen szinten nem éreztették, hogy nekem nincs annyi filmes tapasztalatom, mint nekik."

Forgatni jó

Az inkább színpadhoz szokott színésznő szerint egy forgatás hihetetlenül jó dolog, és ha tehetné, egyik filmből a másikba menne. "De ez Magyarországon egyelőre lehetetlen. Az ember örül, ha egyáltalán castingra elhívják. Az már azt jelenti, hogy számon tartják, aztán ha ki is választják, az már csoda."

Gerda mindenesetre filmkérdésben - ellentéttel számos más színésszel és rendezővel - optimista. Úgy látja, jó irányba halad a magyar filmes szakma, és egy igen tehetséges generáció kezdett most el filmeket készíteni. A színésznő szerint egyre jobb filmek születnek, és talán a pénz is egyre több lesz. "Optimista vagyok, mert máshogy nem lehet, a Filmszemlén is olyan jó volt látni, hogy ennyien elkészítették a filmjüket. Persze egyelőre nem látom a saját helyem a filmes szakmában."

Gerda jelenleg hat futó darabban játszik a Madách Színházban, és a napokban várható a hetedik darab bemutatója a Musical Színházban, Mezítláb a parkban címmel. Gerda úgy érzi, szerencsés a szerepekkel: ez a szerep is megtalálta, hiszen a főszereplő kissé bolondos, bohém karaktere sok hasonlóságot mutat saját egyéniségével.

A műsorvezetésre Benkő Nóra beszélte rá, akivel még a Színművészeti Főiskolán ismerkedtek meg. "Ő kérdezte, hogy nem lenne-e e kedvem kipróbálni. Mivel a színészet nagyon feszültté teheti az embert egy idő után, ha csak ezzel foglalkozik, úgy gondoltam, kilépek egy kicsit, és kipróbálok mást is. Érdekel a dolog, szívesen csinálom a Lazacot, de természetesen nem vállalnám, ha a színészet, vagy bármi más rovására menne. Szóltam is a barátaimnak, ha bármilyen negatív irányú változást észlelnek rajtam, szóljanak még idejében."

A nők gyakran irigyek

Pikali Gerda úgy érzi jó helyen van, és halad. "Van hat darabon a színházban, műsort vezetek, forgattam egy filmet, én úgy érzem ez mind-mind halálosan jó dolog. Ennek ellenére én is gyakran érzem, hogy az emberek irigyek. Ez a mesterség megtanítja arra az embert, hogy csak azokra hallgasson, akiknek fontos a véleménye, a többi lepereg. Sokaknak nem tetszik, hogy megy a szekerem, tudom, főleg a nők irigyek. Én mindig azt mondom, hogy jöjjenek ide, és csinálják jobban! Persze nem jönnek, hol vannak ilyenkor ezek a nagyszájú nők? Túl sok a hangember" - véli a színésznő.

Gerda, bár úgy érzi, megtalálta magát a szakmában, elismeri, hogy ennek a pörgésnek is vannak árnyoldalai, hiszen a sok munka mellett szinte egyáltalán nem jut ideje magánéletre. Ez azonban egyelőre nem keseríti el. Úgy véli, szerencsésnek mondhatja magát, mert ki tudja fizetni a vacsoráját, így egy vacsora miatt nem kell pasit fognia. A nagy szerelem pedig úgyis jön, amikor jönnie kell!