horoszkóp

Gáspár Győző tévésztár lesz

2004.11.19. 15:19
Az országhíres Romantic zenekar frontembere szerint önálló műsora nem csak szórakoztató, de győzikés is lesz, és úgy érzi, végre a csúcsra jutott.
Önálló műsort kap az egyik kereskedelmi csatornán Gáspár Győző, a Romantic nevű popcsapat "Győzikéje". A zenekar egykor politikai ambíciókat is dédelgető frontembere januártól szórakoztat a képernyőn.

Titokzatos

Információink szerint Gáspár Győző néhány héttel ezelőtt Brazíliában forgatott az új műsorhoz, ezt azonban az énekes nem erősítette meg a Velvetnek. A Lagzi Lajcsi Dáridójában ismertté vált Gáspár mindössze annyit árult el lapunknak, egy televíziós stábbal valóban külföldön tartózkodott néhány napot, önálló műsoráról bővebben egyelőre még nem akart beszélni. "Tényleg forgattunk néhány adást külföldön, de nem árulhatom el, hogy hol, és azt sem, hogy mindez hol lesz látható, mert ezzel megszegném a tévével kötött szerződésemet. Az viszont nem titok, hogy én leszek a műsor arca, szóval a műsorvezetője" - nyilatkozta a salgótarjáni születési férfi, majd hozzátette, a produkció egyébként több millió forintba kerül.

"Na jó, még annyit elmondhatok," - enyhült meg később Gáspár - "hogy a műsor kimondottan győzikés lesz, és nagyon szórakoztató, ráadásul azt a beszédtechnikát és azt a stílust követi, ami én vagyok. Ennél többet most már tényleg nem". Ezután elárulta, hogy az első adást januárban adják le, keddenként lesz látható, főműsoridőben, valamint, hogy "ez egy teljesen emberi műsor lesz, ami kudarcokról és boldogságról is szól".

Happy

A Romantic frontembere nagyon örül annak, hogy nem csak showelemként, de műsorvezetőként is bizonyíthat a képernyőn, mint mondta, erre várt egész életében. "Ezért dolgoztam sokáig, ezért a saját műsorért. Én leszek az első roma műsorvezető, aki főműsoridőben szórakoztat. Úgy érzem, ez a csúcspontja az együttesnek" - mondta elérzékenyülve Gáspár, aki hangsúlyozta, az új feladat miatt azonban nem fogja hanyagolni a zenekart. Az együttes két másik tagjával például elkészítették a műsor főcímdalát, és nemrég megjelent legújabb albumuk is.

Multifunkcionális

A Romantic együttes alapítója nemrég elköltözött otthonról, és jelenleg a zenekar két másik tagjával, Kunovics Katinkával és Völgyi Zsuzsannával él egy fedél alatt a tizennyolcadik kerületben. Gáspár Győző elmondása szerint erre azért volt szükség, mert a két énekesnővel saját vállalkozásba kezdtek, ami mindannyiukat Budapesthez köti. RMT néven egy produkciós irodát alapítottak. "Katinka a fitneszoktató, ő vezeti a fogyókúrás centrumot, Zsuzsi szextanácsadással foglalkozik, én pedig ingatlanokkal" - avatta be a Velvetet a cég tevékenységi körébe az énekes. A Salgótarjánban maradt gyerekeket, és a feleségét minden második nap meglátogatja.

Ami még a jövőt illeti, Gáspár Győző le akar fogyni, mint mondta, újabban rosszul érzi magát a bőrében.