Új gidát keresett és talált magának Szikora Róbert. Hogy milyen is egy gida, arra legpontosabb válasz így hangzott: "olyan gidás". A befutót, Kingát viszont minden arra predesztinálja, hogy azzá váljon - véli az R-Go frontembere, aki szerint a lányra olyan élmény vár majd az első napokban, mintha kapna egy jó nagy pofont.

Pornóbotrány miatt maradt gida nélkül az R-Go a Magyar Dal Napja előtt, így Szikora Róbert és Hamza Zsolt menedzser úgy döntött, castingot rendeznek, hogy megtalálják a hét éve gidáskodó Mónika párját, a "leggidább gidát". A TV2 Aktívja által szervezett válogatásra 250-en regisztráltak, ám végül csak huszonketten jelentek meg, akik mind abban reménykedtek, hogy a Havanna-lakótelepi művelődési házból egyenesen a szafari -, és dzsungel-díszletek közé vezet az útjuk, ahol a műpálmák között parafa kalapban és leopárdmintás miniruhában simulhatnak bele Szikora Róbert mögött az R-Go színpadképbe.

Kiegészült a csapat

A gidává válásért azonban alaposan meg kellett szenvedni: tánckoreográfia, kreatív ruhaszakkörként is felfogható meztelenkedés, fotózás Móni Gidával és egyedül, majd mini-interjúk után röpke négy óra alatt választották ki Kinga Gidát, aki hétfőn már a Szigeten léphet színpadra.

A bombázók várnak és várnak

A válogatás kezdetén a frissen sminkelt jelentkezők még magabiztosan egyensúlyoztak tíz centis sarkaikon, nem is sejtve, hogy pár óra múlva már mezítláb, izzadtan rázzák magukat századszorra is a Várj, bombázó, várj!-refrénre. Az előcsarnokban várakozva arról kérdeztük a lányokat, mi a vonzó számukra a gidaságban.

"Az ő zenéjükre nőttem fel" - mondta Tünde, Brigitta a kihívásokat szereti és persze a táncot, valamint úgy érzi, ez abszolút neki való feladat lenne. Niki nyolc évet táncolt csapatban, most már úgy érzi, jobb lenne, ha maximum egyvalaki állna mellette, így a figyelem jobban összpontosulna rá. Adrienn "nagyon érzi" a színpadot, több szépségversenyen is indult már, ide azért jött, mert itt végre nem csak a szépség számít. A gidaságból mindenkinek a színpad és az ismertség a legvonzóbb és természetesen mindannyian imádják az R-Go zenéjét.

A gidaság misztikuma

A gidaság és a pornózás Szikora Róbert szerint nem fér össze, ezzel már tisztában vagyunk. De hogy milyen is egy ideális gida, azt a hét éve az együttesben táncoló Mónikától sem tudtuk meg. "Sok kritériumnak kell megfelelnie, alapvető, hogy legyen szép, tudjon táncolni, legyen ritmusérzéke. Robi csak úgy szokta mondani, hogy legyen olyan gidás. Ez elég megfogalmazhatatlan dolog. Az is fontos, hogy passzoljon hozzám. A gidaság nem is korfüggő, egy harmincévesnek is lehet fiatalos kisugárzása" - mondta Móni Gida, aki azt is elárulta, az egész élete az R-Go-ról szól.

Az együttes menedzsere, Hamza Zsolt szerint az R-Go fennállásának 25 éve alatt annyiban változtak a gidákkal szemben támasztott követelmények, amennyiben a világ is változott. "Ennek ellenére a szempont most is ugyanaz, mint 25 éve: a hat fiú között legyen két csaj a színpadon, akikre csajként néznek. Arra a lányra, akire 25 éve azt mondtad, hogy kihívó és szexis, az után ma már nem fordulsz meg az utcán. Egyébként szinte teljesen mindegy, hogy a győztes gida most hogyan néz ki, mert a TV 2 segítségével egy stylist-csapat fogja teljesen átváltoztatni. Egy stylist akkor jó, ha az ember egyéniségét tudja felszínre hozni, de emellett az R-Go imidzséhez kell alakítania a lányt. A gidák az első hét után mindig annyira átváltoztak, hogy az eredeti énjüket nem lehetett összehasonlítani az gida-énjükkel" - mesélte Hamza Zsolt, mi is vár a győztesre.

Készülnek a dzsungel-ruhák a művházban

Akit minden a gidaságra predesztinál

"Remélem, hogy fel vagyok készülve, mindent megteszek majd, hogy jól teljesítsek" - mondta az eredményhirdetés után láthatóan megilletődött Kinga, aki magántanulóként jövőre fog érettségizni. Kinga főleg tánctudásával fogta meg a zsűrit, pedig nem is olyan régóta foglalkozik a tánccal. Tanult balettet, színpadi táncokat, kedvence viszont a modern-kortárs tánc. "A gidaság persze más, de ugyanúgy színpadon állok" - mondta a győztes, miután lezajlott az első hármas fotózás, ahol az összhang egyelőre még nem tűnt tökéletesnek.

"Azt hiszem, elégedett vagyok Kingával, de ez inkább a munka során fog kiderülni. Ahogy táncol, ahogy kinéz, ahogy beszél, minden arra predesztinálja, hogy gida legyen. Négy nap alatt kell megtanulni öt koreográfiát, olyat fog érezni, mintha kapna egy óriási pofont" - mondta Szikora Róbert, akik szerint a gidák mindig az R-Go-tagság alatt válnak igazán gidává. Persze mindig vannak tartaléklányok, tudjuk meg.

" A mostani gidák sokkal tanultabbak, felkészültebbek. Régebben nem volt kritérium, hogy tudjanak táncolni vagy énekelni. Azt hittem, ha nekem bejön egy lány, a közönségnek is bejön majd. Ez volt az alapötlet" - mesélte Szikora Róbert. "2008-ban nincs énekes, és nem is volt soha, aki ne erről vette volna a mintát Magyarországon: van egy figura középen, és mellette két lány. Vagy fordítva: van egy lány, mellette két fiú" - tartott magyar popzene-történeti összefoglalót az R-Go frontembere, mielőtt az új csapattal együtt elvonult pezsgőzni. Mi pedig azóta is a Bombázó című fülbemászó sláger még inkább fülbemászó refrénjét próbáljuk kiverni a fejünkből. Egyelőre úgy tűnik, csütörtököt mondunk.