Egy Los Angeles-i keresztény szervezet a botrányokba került sztárokért imádkozik, ahelyett, hogy elveszett lelkekként tekintene rájuk. Szerintük Hollywood a 21. század legnagyobb missziós terepe. Spearsért és Hiltonért imádkoznak, meg Bibliákat is osztanak az elveszett bárányoknak.

A Hollywood Prayer Network (Hollywoodi Imahálózat) keresztény szervezetnek, ami a Britney Spearshez hasonlóan zűrös helyzetekbe került sztárokért imádkozik, már több mint ötezer tagja van.

Amellett, hogy megmentik a drogoktól és a teljes elkorcsosulástól a már befutott hírességeket, minden hónapban tartanak olyan gyűléseket is, ahova gyereksztárokat hívnak, vagy olyanokat, akik még a karrierjük elején járnak. Aztán imádkoznak értük közösen, hátha így el tudják majd a későbbiekben kerülni a kokaint és a túlzott partizást.

Egy rövidfilm a megtérítendő törzsről
 

A szervezethez már 16 amerikai város és nyolc ország csatlakozott. A tagok úgy vélik, hogy a huszonegyedik században Hollywood a legfőbb missziós terület, itt van a legnagyobb szükség a keresztények küldetésére - írja a Yahoo News.

"Azt mondjuk az embereknek: "Ha felbosszantod magad egy tévéműsoron, vagy a tartalom miatt csatornát váltasz, állj meg, és imádkozz az emberekért a műsorban!" - mondja Karen Covell, a hálózat megalapítója a Yahoonak. "Ha tényleg hiszel Istenben, és abban, hogy Istennek megvan a hatalma a dolgok megváltoztatására, akkor hagyd meg neki azt" - folytatja Covell.

Akikért imádkoznak

Covell elmondása szerint manapság a legtöbbször Britney Spearsért imádkoznak, de nem kell egy sztárnak a mélyponton lenni ahhoz, hogy lelke üdvéért tevékenykedjenek a közösség tagjai. Néhány tag a kedvenc színészéért imádkozik, vagy olyanokért, akik egyedül vannak, vagy régóta nem kaptak már fellépési lehetőséget.

"Az emberek félrehívnak a templomban, és azt mondják: "Nagyon aggódom Jennifer Anistonért, vagy bárkiért, de kicsit furcsának érzem, hogy imádkozzak értük, mert nem ismerem őket." Én erre azt mondom: "Nem, nem, imádkozz értük!" Olyan ez, mint egy ajándék, amiről nem is tudják, hogy megkapták" - mondja Covell, aki egyébként televíziós producer.

Hollywoodi berkekben mozgók viszont azt mondják, a legtöbb sztár valószínűleg nem vágyik az isteni beavatkozásra, és megkérdőjelezik az értelmét a sztárokért való imádkozásnak, amikor olyan sokkal komolyabb ügyek vannak, mint az éhezés, a szegénység vagy a háború.

Talán Trent Reznor is erről énekelt...
 

"Ez a fajta törődés nagyon álszent és egy kicsit bizarr is. Voltam néhány érdekes keresztény eseményen, amiknek minden pillanata annyira kellemetlen volt, mint Tommy Lee, amikor a legrosszabb formájában van." - mondja Michael Levine, aki régóta sajtósa különféle sztároknak.

Britney Spears lemezeinek kiadója, a Jive nem kívánta kommentálni az előadójukért tett gesztusokat, ahogy Paris Hilton sajtósa sem akart reagálni.

Szakrális cselekedetek

Sokan feliratkoztak az Incognito Prayer Networkbe is, ahol név nélkül szerepelhetnek a tagok, és maguk választják ki, hogy kihez imádkozzanak. A csoport távirányítókra ragasztható matricákat is ad, amin az olvasható: "Imádkozz ezért a műsorért!".

A matricázás mellett még filmstúdiókba is elmennek, és ott tartanak körmeneteket, valamint adnak el olyan gumikarkötőket, amikbe a hollywoodi irányítószámot gravírozták.