Hugh Grant ezúttal nem amerikai diáklányokkal, hanem spanyol luxuskurvákkal szórakozott - habár ő azt mondja, nem tudta, hogy igazából kurvákkal partizik. A spanyol örömlány, aki állítólag visszautasította a színészt, elmondta, jót nevettek Granten.

A színész a spanyolországi Puerto Banos Club Habana nevű szórakozóhelyén mulatozott a hétvégén, jó szokása szerint prostik társaságában - bár saját bevallása szerint a lányok foglalkozása nem került szóba a buli hevében. Egyikük, a 35 éves Alvina Sabino pedig részletesen be is számolt erről az angol News of the World című lapnak. Habár konkrétumokkal nem szolgált, mivel a szomszéd asztalnál ülő barátja miatt kénytelen volt visszautasítani a színész közeledését, arról azért gondoskodott, hogy újabb részleteket tudjunk meg Hugh Grant ismerkedési szokásairól.

Hugh Grant megilletődött

"Kicsit részeg volt. Viccelődött velem, az ölébe ültetett és meg akart csókolni, de én nem hagytam, mert a barátom a szomszéd asztalnál ült. Azon nevettünk, hogy a barátom féltékeny lesz" - mondta az angol lapnak Sabino, aki arról is beszámolt, hogy a színész ezután sem maradt egyedül. A kínálat ugyanis bőséges volt, így a bárban táncoló lányokhoz csatlakozott, akik Sabino elmondása szerint egy éjszakáért 215 fontot is elkérnek, mert nagyon "színvonalasak".

Az este aztán nem várt fordulatot vett, Hugh ugyanis rájött, hogy valójában kurvákkal szórakozik és gyorsan el is szégyellte magát - legalábbis a femalefirst szerint. Sabino elmesélte, jót nevettek a színészen, miután kiderült, hogy nem tudta, hogy mivel foglalkoznak. "Nagyon megalázva érezte magát, amikor rájött, mivel mivel keresik a pénzt a lányok. Azt mondta, soha többé nem megy vissza arra a helyre" - mondat Grant egyik ismerőse a femalefirstnek.

Grant októberben a lánykollégiumban

Kurvák és diáklányok

Grantet, aki állítólag most már tényleg szakított barátnőjével, Jemima Khannal, legutóbb egy exkluzív londoni night clubban kapták rajta, azelőtt pedig egy egész lánykollégiumi szobával szórakozott. De prostik társaságában sem jött mindig zavarba: tizenkét évvel ezelőtti emlékezetes lebukásából állítólag film is készül. Divine Brown, aki egy autóban részesítette orális örömökben a színészt, ugyanis eladta történetük mozifilmes jogait.