Ahogy mi is hírt adtunk róla, múlt héten Gregor Bernadett harmadik férjétől is elköltözött. Szokás szerint mindenki egy titkos harmadikra gyanakodott, de a pár nem akarta kommentálni az esetet. Most végre a férj elmondta, szó sincs házasságtörésről, csak nem akarták, hogy angyalból ördöggé váljanak.

Jóllehet Gregor Bernadett és legutóbbi férje, Somogyi István úgy döntöttek, nem nyilatkoznak magánéletükről a sajtónak, a színésznő harmadik férje a Vasárnapi Blikknek elmondta, bár Bernadett nemrég elköltözött tőle, nagyon jó köztük a kapcsolat, olyannyira, hogy majdnem minden nap találkoznak.

Magasabb szinten folytathassák

A sámán a lapnak azt is elmagyarázta, hogy most azért élnek külön egy ideig, mert egy kis levegőre van szükségük ahhoz, hogy magasabb szinten folytathassák majd közös életüket. A férj úgy véli, ha ez bekövetkezik, többet és mást is adhatnak ugyanis egymásnak, mint eddig.

Egy szemléletes hasonlattal tette még érthetőbbé a mondottakat: amikor két ember között kialakul egy kapcsolat, az épp olyan, mint amikor két angyal találkozik, akiknek feladatuk van egymással, ám ha ezt nem tudják megoldani és a felelősséget csak egymásra hárítgatják, akkor ördögként válnak el.

Nem szakítottak örökre

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy közte és Gregor Bernadett között még egyáltalán nem fajult idáig a dolog: most csak azért távolodnak el egymástól, hogy később még közelebb kerülhessenek. Cáfolta az olyan híreszteléseket, miszerint távolodásuk örökérvényű lenne.

Gregorográfia

Gregor Bernadettnek ez a harmadik házassága: először főiskolásként ment férjhez, abból a kapcsolatból született mára már tinédzserkorú fia, Bence. Másodszor Gát György volt a férje, ezután a Unisex zenekar egyik tagjával, Erdélyi Lászlóval volt hosszan tartó és zűrös kapcsolata, akit Geszti Péterre cserélt le, de ez a románc nem tartott sokáig.