A színésznő volt barátja, Erdélyi László még mindig nem heverte ki a szakítást, pedig azóta már két barátnője is volt. Kilencvenperces kazettákra mondta fel kapcsolatuk fordulatos történetét, hogy könnyítsen magán.

Két év alatt még mindig nem sikerült kihevernie Gregor Bernadettel való szakítását Erdélyi Lászlónak, az Unisex frontemberének, aki zenei pályája mellett a színésznővel folytatott, botrányoktól cseppet sem mentes kapcsolatáról vált híressé. A férfi szerint talán azért felejt nehezen, mert túl érzelmes - derült ki a Blikknek adott interjújából.

Kazettán mondom el

Gregor Bernadett

A zenész - talán terápiás céllal, bár ez a cikkből nem derült ki - a szakításuk után tizenhat darab kilencvenperces kazettára mondta fel kapcsolatuk igencsak fordulatos történetét, és azt, hogyan érez most Gregor Bernadett iránt. Egyelőre nem tudja, mihez kezd velük, de nem tartja kizártnak, hogy könyvet ír a sztoriból. Mint mondta, eddig azért nem tette még meg, mert nem akart botrányt kavarni, és fájdalmat okozni a színésznőnek. Erdélyi hozzátette, érzelmileg egyébként jól halad a változás felé, májusban még a jegygyűrűt is kidobta egy erdő szélén, amit a szakítás után sokáig az autója hamutartójában tartott. Igyekszik megszabadulni minden emléktől, de ahogy fogalmazott, "azok sajnos néha éjszakánként bumeráng módjára visszatérnek".

Botrány

Erdélyi László és Gregor Bernadett 2003-ban szakított. Két évig voltak együtt, kapcsolatuk komolynak indult, olyannyira, hogy Érden még egy házat is vettek közösen, és ott tervezgették jövőjüket. A szakítás okát nem tudni pontosan, de nagy botrányt kavart, Erdélyi ugyanis állítólag az elváláskor többször is lekevert néhány pofont a színésznőnek, amit 2003-ban Gregor József operaénekes, Gregor Bernadett édesapja mesélt el felháborodva a Blikknek.