horoszkóp

Gryllus Dorka boldog Berlinben

2005.04.08. 11:32
Gryllus Dorka kezdi megszokni a berlini életet. Most Gárdos Péter filmjében, a Bringában forgat itthon, de amint végez, már repül is vissza Berlinbe, ahol elárasztják a megbízatások, és senkit sem zavar, ha pizsamában ugrik le a közértbe.

Elle: Lassan egy éve, hogy a német fővárosban élsz. Tizenegy hónap után, gondolom, már sokkal szabadabban társalogsz, mint az elején.

Gryllus Dorka: A barátnőm szerint magyarul sokkal intelligensebben beszélek, mint németül. Ami nyilvánvaló, hiszen a németben még mindig az alapszókincset használom, amivel mindent el tudok mondani. De ha negyedannyi szóval fejezed ki magad, mint egyébként, akkor a gondolataid is valahogy primitívebbekké válnak. Én meg szeretném, ha németül is intelligens lány lennék, úgyhogy tanulok. Ahhoz képest, hogy mennyire utálok magolni, sokat ültem már a nyelviskolában. Most meg van egy tanárom, aki eljár hozzám. Figyeli, hogy küzdök a 'derdidasszal'. Vitáink is akadnak néha. Például, amikor felfedezek valami furcsát a nyelvben... az valahogy külön öröm, ha azt mondhatom: "Igen, de ez valahogy logikátlan!"

Elle: A német kollégák nem féltik a kenyerüket? Nincs bennük irigység vagy rosszallás, hogy "Tessék, egy újabb vetélytárs!"

GD: Á, dehogy. Berlinben rengeteg külföldi van. Nagyon jó város. Szeretem. Már nem is érzem idegennek magam. Eleinte nehéz volt. Még a bevásárlás is.

Elle: Pedig a kenyér ott is csak kenyér. Vagy Brot.

GD: Na de a vízkőoldó?! Negyedóráig nézegettem a flakonokat, hogy melyik az. Vagy a tejföl! Az nem volt könnyű az elején. Örökké kérdezni kellett, s ilyenkor folyton azt hiszed: hülye vagy, idióta, szellemi fogyatékos. Az esetek kilencven százalékában szerencsére segítenek a németek. Kedvesek.

Elle: Halkan mentél el. Csinnadratta nélkül. Nem verted nagydobra, hogy pakolsz, költözöl Berlinbe, egyszer csak azt vettük észre, hogy már ott vagy és nem itt. Eredetileg is így akartad, vagy a magánéletedben történt változás sodort három országgal odébb? Hiszen azok után, hogy szerződést bontottál Kaposváron, ezt is megengedhetted magadnak. Vagy egyszerűen csak visszahúzott a szíved Berlinbe, mivel korábban is dolgoztál ott?

GD: Ez így együtt is igaz, meg külön-külön is. Itthon már minden rakódott egymásra, a kinti dolgaim meg nem tudtak felgyorsulni, mert Budapestről vagy Kaposvárról nem irányíthattam az ottani életem. Minden csak húzódott, halasztódott, de amikor kimentem, még akkor sem voltam biztos benne, hogy ott tudok maradni. Erre persze most sincs biztosíték. Lehet, hogy nem kapok több munkát, és hazajövök. Vagy lehet, hogy itt lesz dolgom, és azért kell visszaköltöznöm. Tizenegy hónappal ezelőtt az volt, hogy itthon vártam a lehetőséget, amit aztán Berlinben kaptam meg. De nem akarok én örökre ott maradni, eszemben sincs! Annak örülnék, ha itthon is dolgozhatnék, meg ott is. Mennék én bárhova, csak hívjanak.

Elle: A németeknél nemigen van ilyen fazon...

GD: ...de ez be is határol bizonyos fokig. Százból kilencven esetben nem nagyon van esélyem. Pont a külsőm miatt. Német lányt aligha fogok játszani. Idegent annál inkább. Mint eddig. De az a fontos, hogy dolgozom. Amióta Berlinben vagyok, két tévéfilmet forgattam és egy sorozatot, amelynek minden részében szerepelek.

Elle: Ez nem kevés.

GD: Nekem is pont elég volt. Török lány, orosz lány, a sorozatban pedig egy magyar grófnő. Közben mindig vannak kisebb projektek, rövidfilmek. Nemrég például egy cseh rendezőlány hívott, és ami külön öröm: Greenaway Bolsano Gold című új produkciójában is részt vehettem. Igaz, csak három kisebb jelenetem volt nála, mert nem tudtak egyeztetni a sorozattal, de így is nagyon élveztem a munkát. Sőth Sándor, a film berlini producere mutatta meg a fotóimat Greenawaynek, aki azt mondta: "Rendben, jöjjön!" És mentem. Ő Berlintől százötven kilométerre forgatott, én meg fent, az Észeki-tengernél. Hét óra oda, hét vissza. Hosszú út volt, de megérte. Láttam, hogy mindenki boldog, aki vele dolgozik, és igyekszik a maximumot hozni. Olyan volt a hangulat, mint egy templomban.

Elle: Ha összehasonlítod a kinti életed az itthonival...

GD: ...akkor azt kell, hogy mondjam: a berlini sokkal nyugodtabb. Bizonyára azért, mert kevesebb embert ismerek.

Elle: És kevesebben ismernek.

GD: Ennek is megvan az előnye. Nem avatkoznak be a privát szférádba. Mondok egy példát: három óra alvás után ott állok a Ferihegyi repülőtéren, készülök felszállni a gépre, egyszer csak látom, hogy valaki fotózni akar. Kérem, hogy "most ne!", de ő akkor is, mert le kell adnia a képeket. Nem szeretnék Amerikában sztár lenni. Az tényleg maga lehet a horror. Láttam tavaly Jack Nicholsont a Berlinalén. Este tizenegykor napszemüvegben. Megnyugodtam, hogy vannak még paranoiás emberek rajtam kívül is. Itthon már odáig jutottam, hogy suttogva beszéltem az étteremben. Egyfelől azt mondtam: "Hülye vagy, Dorka!", másfelől meg azon agyaltam, hogy mit írnak majd a kép alá az újságban. S ettől torzul a jellemed, ami idegesítő. Úgy érzed, nem az vagy, aki. Üldözési mániád lesz egy perc alatt. Berlinben mindez elszállt belőlem. Megyek tornázni, és közben nyugodtan énekelgetek magamnak. Nem gondolja senki, hogy feltűnési viszketegségem van. Itthon sokan képzelik ilyenkor: "A művésznő már nem tud mit kitalálni, hogy mindenki rá figyeljen." A frászt! Csak jó kedvem van. Itthon már sokszor én is figyeltem, hogy viselkedem. Még ha nem is lesett senki, akkor is azt gondoltam: néznek. Berlinben pizsamára veszem fel a kabátot, és úgy ugrok le a közértbe. Senkit sem zavar. Igaz, ma reggel itthon is ugyanezt tettem. Egy évvel ezelőtt még ezt sem mertem volna. Már nincs bennem rettegés, hogy mit szólnak, ha meglátnak.

A teljes cikk az áprilisi Elle magazinban olvasható.