Angelina Jolie örökbe fogadott gyermekei a négyéves Maddox és az egyéves Zahara mostantól Brad Pitt vezetéknevét is viselik.

Maddox Jolie-Pitt és Zahara Jolie-Pitt az örökbe fogadott gyerekek becsületes neve, erősítette meg a hírt Jolie ügyvédje, Evan Spiegel az E!Online című internetes lapnak. Egy Santa Monica-i ügyvédnő engedélyezte a névváltoztatást, melyet a színésznő decemberben kérelmezett.

Siker

Az ismert pár a ügyészségi kihallgatáson személyesen nem vett ugyan részt, ami ennek ellenére sikerrel zárult. Pitt júliusban elkísérte Jolie-t Etiópiába, ahol a színésznő - akkor még csak egyedül - a kis Zaharát fogadta örökbe. Maddox 2002-ben került Jolie-hoz, a kisfiú Kambodzsából származik.

Valentin-napi esküvő?

A két mozisztár Mr. és Mrs. Smith forgatásáról ismeri egymást, és jelenleg közös gyermeküket várják. Ezt a hírt Pitt sajtószóvivője is megerősítette a múlt héten. Az egyik amerikai csatorna pedig egészen odáig merészkedett, hogy kijelentette, a pár Valentin-napra tervezte esküvőjét, de állítólag még semmilyen hivatalos kérelmet nem nyújtott be. Jolie ügyvédje nem kívánta kommentálni a találgatásokat.

Bébit az eBayről!

Pitt négyéves házasságát Jennifer Anistonnal októberben bontották fel hivatalosan, közös gyermekük nem született. Állítólag ez is szakításuk okai közt szerepelt, és mint ismeretes, Jolie ezzel szemben máris a negyedik hónapban van. Az Ananova úgy tudja, az eBay aukciós portálon már meg is jelent egy ultrahangfotó, amelynek tulajdonosa azt állította, hogy a színészpáros közös gyerekét ábrázolja, de a tételt az eBay eltávolította, mivel "sértette a hírességek tárgyaival kapcsolatos szabályzatukat". Szóvivőjük szerint "visszavontuk, mert bár úgy tették fel, mintha egyenesen maga Angelina Jolie volna az aukcionáló, semmiféle bizonyíték nem volt rá, hogy ő akár csak beleegyezését is adta volna ehhez".