Egyre gyanúsabb Gáspár Győző olasz barátaitól kölcsönkapott Ferrarijának története. Az autó ugyanis újabban már magyar rendszámmal furikázik az utakon, volánjánál Gáspár Győzővel. Szerinte csak annyi történt, hogy olasz barátai kifizették az autó honosításának többmilliós költségét. A miértre nincs válasz.

Gáspár április óta húzódó autóvásárlási szándékáról elsőként a Velvet értesült. Pisze névre hallgató feljelentőnk annakidején arról tájékoztatott minket, hogy szem- és fültanúja volt egy beszélgetésnek, amiben a az énekes arról gondolkodott hangosan, hogy Lamborghinit, vagy Ferrarit vegyen-e Frankfurtban. Gáspár - miután felolvastuk neki a tételmondatokat - akkor így reagált minderre: "Nem igaz, bárcsak erről gondolkodhatnék. Egész héten forgattunk, nem is voltunk Budapesten. Azt üzenem a feljelentőnek, boldog lennék, ha ezen kellene gondolkodnom."

Második csapás

Mikor újabb feljelentés érkezett Gáspár Győző autójáról, azonnal tárcsáztuk az énekest. "A mai napon a déli órákban a salgótarjáni főutcában egy Ferrari zúgására lettem figyelmes, és velem együtt a fél város is" - olvastuk neki ezúttal, de a tulajdonost firtató kérdésünkre ismét kitérő választ kaptunk a Művész Úrtól. Eszerint valóban a házuk előtt parkolt négy napig a luxusautó, de ez nem azt jelenti, hogy az ő birtokában lenne. "Olaszországból érkeztek barátaim a négynapos ünnepre, övék a kocsi, de ehhez senkinek semmi köze." Majd hozzátette, hogy ő egy Peugeot 307-essel jár és nem is áll szándékában azt lecserélni.

Az elsőre is érdekesen hangzó történet azonban tovább gyűrűzött. Egy újabb feljelentés újabb kérdéseket szült. "A mai napon (május 7-én) 10:40-kor a Nagykörúton Győzike a kölcsön tűzpiros Ferrarival araszolt déli irányban a dugóban. Az autón eléggé elítélhető módon elöl nincs rendszám, hátul pedig, ha jól láttam, magyar rendszám volt, ami nem támasztja alá a kölcsönadós storyt." Góré írása bennünk is felébresztette a szunnyadó kételyeket.

Így ismét Gáspárhoz fordultunk, akiből  a kérdés hallatán eltűnt a közléskényszer. Két mondatban válaszolt, majd letette a telefont: "Azért van magyar rendszáma, mert a tulajdonosok kifizették a regisztrációját a kocsinak. Én meg villogok vele, mert miért ne villognék? Ennyi!"

Regisztrációs adó - de minek?

Utánanéztünk: egy maximum három éves Ferrari - aminek a motorja több mint 3000 köbcentis, a környezetvédelmi besorolása alapján 6 és 8 közé esik, és magyar rendszámért sír a kasznija -, gazdájának 3,5 millió forinttól 4 millió forintig terjedő összegbe fájhat. Ezután még vizsgáztatni és forgalomba helyeztetni is kell, aminek az ára csak aprópénz az előző tételhez képest. Hogy Gáspár barátainak miért éri meg magyarosítani a verdát, egyelőre érthetetlen.