Az utolsó Győzike néven leadott hakni köré szervezett spontán valóságshow készítésekor futott össze az új bizniszekkel próbálkozó showman Cinivel, aki koncertbevételeivel próbálja törleszteni adósságait.

A juj.hu sajátkészítésű valóságshow-jának legújabb részében nem is annyira a nevének halálát kívánó Gáspár Győző az érdekes, hanem Zalatnay Cini, akivel véletlenül összefutnak egy balatonboglári rendezvény esőáztatta színpadánál.

„Ez a második, és még kettő van” – mondja Cini a videóban arra kérdésre, hogy hány fellépése van egy nap. Az énekesnő korábban úgy döntött, hogy a felhalmozódott tartozásait a koncertbevételeiből szeretné kiegyenlíteni, ezért kifejezetten örül annak, hogy sokat tud dolgozni.

Zalatnay Sarolta élete azóta sem nyugodt, hogy kijött a börtönből, de ezt nem tartja problémának, a helyzetével pedig elégedett.

Szóba kerül még Cini emlékezetes Playboy szereplése, amit egyfajta csúcsnak él meg: „A Playboy az egy rang és olyan királynője vagyok, hogy rajtam kívül eladásban a közelembe nem jött semmi. A legtöbb ötvenezres eladás és én meg kilencvenezer”.

Megkerestük az énekesnőt, hogy megtudjuk, nagyjából hány koncertre van szüksége tartozásai törlesztésére, de Zalatnay szerint nem tartozik senkire, hogy mennyi koncertet tud csinálni, és ezekkel mennyire tudja törleszteni adósságait, pedig korábban boldogan újságolta, hogy a zenéléssel fogja törleszteni a minimum négymilliós tartozását.