horoszkóp

Vikidál Gyugyó és a kilences ponty

2006.10.07. 16:44
Aranyponty-Balzer Társasági- és Média Horgászverseny Sáregres - Rétimajoron, érkezett a meghívó a szerkesztőségbe, színészek, világbajnok sportolók, értékes nyeremények, nevezési díj nélkül, még a hülyének is megéri, gyors csapatépítésbe kezdtem, Tanár úr, a halászlaki verseny többszörös bajnoka gyorsan kötélnek állt, de kellett még egy ember a háromfős csapathoz. Az utolsó pillanatban értem el egyesületünk versenyhorgászát, Mikit, aki gyorsan kötélnek állt növelve az esélyeinket.

Eső lesz, ijesztgettek a vészjósló időjósok, szombat hajnalban tényleg szemerkélt valami, amikor nekiindultunk a Fejér-megye egyik eldugott szegletében megbúvó horgászvíz-centrumhoz. Éppen hogy csak odaértünk a nevezésre, még valamennyit a reggeliből is el tudtunk csípni. A névsor olvasásakor kiderült, tényleg elég sok szerkesztőség is képviselteti magát, a Duna tévétől a Szabad Földig. Andrejszky Zoltán, a szervezőbizottság elnöke meg-megcsillantva sajátos humorát bennfentesként üdvözölte a korábbi versenyen is résztvevőket, a mi csapatunk szerencsére először indult, így sikerült megúsztunk egy velőtrázó szóviccet. Én túl sok hírességet nem láttam a tömegben, valószínű az eső elől álcázták magukat. Rövid sorsolás elfoglaltuk jól megérdemelt horgászhelyeinket, amit szerencsére gépjárművel meg lehetett közelíteni. Előtte átvettük az ajándék etetőanyagot, de a több kiló bekevert málé mellé nem volt szükség erősítésre.

Klikk!

Ki-ki a hozott cuccától függően felinstallálta a horgászhelyét, volt, aki csak egy felfordított vödrön üldögélt, a rákkészülősebbek - mint például én is - rögzíthető ernyővel is védték magukat. Miklós végre felismerni vélt egy hírességet, Erdei Zsolt Madárt, aki, mint a végén kiderült, nem csak a számunkra eddig ismeretlen latin-amerikai bokszolók püföléséhez ért.

A halak nehezen indultak be, Tanár úr akasztott az első órában egy nagyobb pontyot, Miki egy kárászt, nekem, a csapat leggyengébb láncszemeként még egy kapást sem sikerült kicsikarnom. Jöttek hírek nagy halakról, de igazán nagy fárasztásokat nem láttunk a látókörünkben üldögélő csapatoknál sem.

Tanár úr, és Miki úszós, úgynevezett Match-botos módszerrel próbálkozott, én a fenekezést favorizáltam, a kettőjük közötti etetésre dobtam be a finomszerelékre hangolt botomat. Fél óráig ott sem történt kapás, pedig Miki a vége felé szépen kapkodta kifelé a pontyokat.

Egy fél percre magára hagytam a botot, amíg Mikitől ásványvizet kunyeráltam, kapás-kapás, viszi a hal a botot, kiabált Tanár úr, sprintelve tettem meg az uszke öt métert, de a hal nyert, összetörve néztem, ahogy a legjobb pikkerbotom parafanyele egy darabig hasítja a vizet, majd eltűnik.

Fagyos búcsú a pikerbottól

Később mintha újra feltűnt volna, a szomszéd csapattól kértem egy erősebb botot, hogy hátha azzal ki tudom bányászni a vízből, de így sem jártam sikerrel. - Én nem hagynám annyiban, - heccelt egy Népszabis kolléga - utánamennék a tóba egy ilyen drága botért. Egy darabig tanakodtam, megnéztem ujjheggyel a vízhőfokot, majd alsógatyára vetkőzve nekiindultam a kb. 18 fokos víznek, szerencsére egy-másfél méternél nem volt mélyebb.

- Ott úszik, kapd el! - szurkoltak a partról egy barna nyélszerűségre mutogatva, hősiesen megközelítettem, már gondolatban az óriás halamat fárasztottam a víz közepén, amikor a parti kibicek nagy örömére büszkén kiemeltem egy elszabadult nádtorzsát.

A botomnak annyi, tudatosult végleg bennem, gyors törülközés és átöltözés után a versenyt egy másik bottal folytattam, az addigiakhoz hasonló hatásfokkal. Az sem vigasztalt, hogy a botommal elkavaró hal sem járt jobban, legalábbis a várható életminőségét tekintve.

Teljes elkeseredettségemet csak egy zuhanóbombázószerűen közeledő repülőgép törte meg, amely valami miatt mindig a mi csapatunkat vette célba, kezdtem már az Észak-északnyugat című filmben érezni magam, csak kukorica helyett a nádasba tudtam volna elvetődni. Pilótatanonc révén megrökönyödve néztem, hogy a gép gyakorlatilag minden olyan pozíciót felvesz, amitől kifejezetten tiltanak az oktatók. Később megkönnyebbülten fedeztem fel az ismert energiaital logójáról, hogy valószínű Besenyei Péter örvendeztetett meg bennünket egy kis halelzavaró légi bemutatóval, ezt később, a díjkiosztón a felesége megerősítette.

Elcserélt fejek

A versenyen később semmi érdemleges nem történt, kivéve az a kis közjáték, hogy egy szakállas, terepszínű ruhával álcázott alak igen idegesen akarta elhagyni a pályát autójával:
- Gyerekek húzódjatok arrébb, fellépessem lesz, nem érek oda! - kiabálta ki az autóból sűrű dudálás közepette - szétrúgják a picsámat, ha kések! :
- Ki volt ez a farok?- kérdezte az egyik közeli csapatból egy sporttárs. :
- Nem ismered meg, hát a Vikidál! - világosította fel társa. :
- Akkor hogy tud ez fél lábbal vezetni? :
- Te barom, az a Deák Bill_

Nézze meg képeinket!

A mérlegelés után ebéd, és tréfás díjkiosztó következett. Először arra vették rá a társaságot, hogy két felé oszolva kötelet húzzon, de a kötél az első kisebb rántásra, Stan és Pan filmekbe kódolt geggel elpattant. Utána szerencsére hasonló ötlettel nem próbálkoztak a szervezők.

A színpad tele volt ajándékokkal, kerékpárok, elektromos grillsütő faszénizzító fúvókák, több karton energiaital, és mobil telefon csomagok, hogy csak a leglátványosabbakat soroljam. Annak ellenére, hogy én nem fogtam halat, csapatunk hatodik lett, végig azon szurkoltam, nehogy energiaitalt vagy mobiltelefon csomagot nyerjünk, ez sikerült is. A mobiltelefonokat megnyerték a szponzorként felajánló szolgáltató színeiben induló csapatok, biztos nagyon örültek neki.

Vikidál Gyugyó és a kilences ponty

Andrejszky főszervező úr konferált, a legnagyobb halat a sajnos fellépésre elrohant Vikidál Gyugyó fogta, 9 kiló felettit. A Gyugyó név többször elhangzott még a 9-es ponty társaságában, az egyik csapat hitetlenkedett, ők Gyugyó tábora mellett horgásztak, és nem láttak ilyen halhoz illő látványos fárasztást, de ez nem jelent semmit, védte meg Gyugyót távollétében Miki, lehet, hogy a hal egyből a part felé indult, és belegabalyodott a halkiemelő szákba, így csendben ki lehetett emelni.

Az energiaitalt is megúsztuk, viszont bizonyára csapatunk büszkélkedhet a horgászversenyek legvalószínűtlenebb ajándékával: 12 darab rézkarccal. Erdei Zsolt Madár előkelő helyen végzett, utána büntetésből a konyhás nénik köpenyére kellett autogramot osztogatnia. Csapatunk tagjai a díjkiosztó után lázas csereberébe kezdett, nekem egy várromos rézkarcot sikerült egy páncélos lovagosra elcserélni Tanár úrral. Az ajándék Balzer bicskának láthatóan egyöntetű sikere volt mindenkinél.

A végén odasompolyogtam a tógazdához, ha véletlenül megtalálnánk a botomat akkor értesítsenek. Jövő tavasszal lehalásszák a tavat, bíztatott.