2006. november 17., péntek 09:30
A hetedik hónapban lévő Görög Zita szeretné, ha pasija is jelen lenne első gyermekük születésénél.
A Megasztárból ismert Görög Zita januárban szüli meg első gyermekét. A Színes Bulvár lap úgy tudja, kisfiuk születésénél a műsorvezetőnő szerelme, Seres Attila is ott lesz. Bár abban nem biztosak, hogy a koreográfus is bírja majd a látványt, a szándék mindenesetre megvan.
Legutóbb Görög Zita még Frédérick Léboyer módszere szerint szertett volna szülni, aminek lényege a csend és a meghitt ünnepre emlékeztető körülmények.
A Megasztár egykori műsorvezetője arról is nyilatkozott, hogy mióta rátalált szerelmére, Seres Attilára, azóta megváltozott az értékrendje. Elmondta, hogy otthon még nehezebb helyt állni, mint műsorvezetőként a kamera előtt. Mint kiderült, Görög Zita a legnagyobb sikerek közepette is tisztában volt vele, hogy nem a hírnév és a csillogás, amire elsősorban vágyik.Még több a velveten
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.

