Az ATV-s műsorvezető már csak akkor vállal fel egy kapcsolatot, ha biztos a dolgában. Sándor Orsival még csak ismerkedik, de szerencsére azt intenzíven.

Hajdú Péter a magánéletébe csak akkor enged betekintést, ha már biztos a dolgában. Ennek köszönhetjük, hogy a műsorvezetőt hiába látták feljelentőink már többször is, amint a Keno egyik műsorvezetőjét, Sándor Orsit ölelgeti, ez még nem jelenti azt, hogy a hölgy az ATV-s macsó párja lenne.

"Hétfőn délután fél négy körül Hajdú Péter lépett be a Novotelbe, Sándor Orsi barátnőjével. Körülnéztek a hallban, és szinte rögtön távoztak. A hotel előtt egy ezüst Mercinél ácsorogtak, közben ölelgették egymást. Szerintem nem tudták, hogy a szálloda sötétített üvegén keresztül csak befelé nem lehet látni. Mindent láttunk bentről" - adta tudtunkra Burger nevű olvasónk.

Magyarázat, bizonyítvány

"Tényleg ott voltunk, egy ismerősünkre vártunk, ez egy nagyon nagy dolog, tudom" - mesélte Bálint Antónia exe. "Amíg ismerkedünk egymással, barátkozunk és sokat beszélgetünk, addig nem állíthatom, hogy együtt vagyunk. Majd ha komoly párkapcsolattá alakul, megosztom a médiával. Nem fogom letagadni, ha látnak minket együtt, mert nem hazudok. Azt is elárulom, hogy fél négykor találkoztunk volna Czanik Balázzsal." Hajdú Péter kedvelt a feljelentők körében, hiszen se szeri se száma a róla érkező anyagoknak. Legutóbb Sándor Orsit a Média Marktban ölelgette.

"Párommal a Westendben lévő Média Marktban jártunk. A telefonokat nézegettük, amikor mellénk toppant Hajdú Péter egy szép, szőke lánnyal. Kézen fogva nézegették a telefonokat. Pár perccel később pedig a mellettünk lévő pénztárnál álltak, és egy idegen sráccal beszélgettek, miközben a lány többször is megpuszilta Hajdút. Péterünk nem sokáig bánkódott ex-menyasszonya után, úgy tűnik."

Ezt előzte meg augusztus végén Krisztina jelentése, aki először látta együtt a két műsorvezetőt. "Este 7 óra körül a West End LeRoy-ban vacsorázott Hajdú Péter egy szőke, csinos lánnyal. Nagyon ismerős volt a lány, szerintem ő vezeti a Keno sorsolást, de erre nem mernék megesküdni. Egy másik asztalnál ültek, majd valamiért átültek a mellettünk lévő asztalhoz. Előételnek cézár salátát ettek mindketten. Hogy mit ettek főételnek, nem tudom, mert addigra mi már eljöttünk." Hogy mióta folyik az ismerkedés, nem lehet tudni, de egy biztos: Hajdú Péter sokkal óvatosabb, mióta befürdött Sarka Katával.