Lapértesülések szerint Lovasi András popzenész és barátja, Rátgéber László kosárlabdaedző-popzenész három nap alatt annyi halat fogott ki a Balatonból, ami már tilos.

A Bors című bulvárlap egy korábbi számában képekkel illusztrált beszámolóban mutatta be, hogyan horgászott Lovasi András és Rátgéber Lászó a Balatonon. A Kiscsillag zenekarban együtt zenélő horgászok elmondták, tucatnyi süllőt fogtak (erről kép is tanúskodott) és amelyik kevésbé sérült, azt visszaengedték a Balatonba.

Túl sok a hal a képen

A hírre több horgász is jelezte a lapnak, hogy a törvények szerint naponta öt nemeshalat lehet egyszerre kifogni, amiből három darab tartozhat egy fajhoz. Esetükben ez fejenként naponta legfeljebb három süllőt jelent, így tehát a fotókon összesen hat hal szerepelhetett volna a jóbarátok társaságában, szemben a 10-12-vel.

Három nap a magyar tengeren

Lovasi András és Rátgéber azzal magyarázták a képen látható halmennyiséget, hogy az három nap termése, addig ugyanis nem kötöttek ki. Ezt meg nem nevezett horgászok úgy kommentálták a lapban, hogy nem életszerű, hogy valaki három napos döglött hallal fotóztassa magát.

Szabálysértés

A Magyar Országos Horgász Szövetség is megerősítette ezt az információt, hozzátéve, hogy a kifogható halmennyiség túllépése szabálysértésnek minősül.

Van, aki szerint nem baj

Más szakmabeliek azt is tudni vélik, hogy süllőt nem szabad visszadobni, mert ha ezt a nemeshalat a horog megsérti, hamarosan elpusztul. Szakál Tamás ellenben, a Balatoni Halászati Zrt. Turisztikai menedzsere nem kifogásolta a tucatnyi süllő kifogását és a szerencsésebb halak visszaengedését sem.

A két horgász véleményét nem idézte a lap.