Gáspár Győző elismerte, hogy hazudott Buksi halálával kapcsolatban és ő hívta az RTL Klub stábját az agonizáló kutyához. A rendőrség megkezdte a tanúk kihallgatását.

- Hazudtam - ismerte el Győzike. Valóban ő értesítette az RTL Klubot kutyája balesetéről, hogy a stáb megörökíthesse az eb haláltusáját - írja a Színes Bulvár Lap. Mentségére azt hozta fel a roma showman, hogy nem akarta, hogy őt vádolják az eb megölésével. - Nem vagyok állatkínzó, zokogtam, amikor rátaláltam Buksira - magyarázkodott.

Ellentmondások Buksi halála körül

Közben a rendőrség nyomozni kezdett Buksi halála ügyében és megkezdte a tanúk kihallgatását. Annyi már kiderült, hogy a kutyust nem megkínozták és megölték, hanem baleset érte. Annak pontos időpontja azonban továbbra is ellentmondásos. Mint ahogy azt sem tudni, mikor érkezett a helyszínre Győzike és az állatorvos.

Egy valami biztos - derül ki a Blikkből - Gáspár Győző a salgótarjáni Focus rádióból tudta meg a hírt, oda telefonált be egy hölgy, aki zaklatott hangon azt mondta, hogy fekszik egy kutya a sínek mellett. Fél órára rá jelentkezett Győzi, hogy talán Buksiról lehet szó, mert elveszett a kutyája.

Gáspár Győző négy nappal később azzal kereste meg a Velvet szerkesztőségét, hogy valaki aznap meggyilkolta Buksit. Az állat ekkor már napok óta halott volt.

Nem az RTL miatt szenvedett?

Az RTL Klbu tegnap közleményben cáfolta, hogy a Győzike Show miatt kellett órákon át szenvednie Buksinak. "A sebzett kutyára a vasút melletti építési területen dolgozók figyeltek fel. Az építésvezető azonnal állatorvost és sintért hívott, még mielőtt Gáspár Győző vagy az RTL Klub stábja a helyszínre érkezett volna. Az RTL Klub kamerája rögzítette a sajnálatos esményt" - állítja a tévécsatorna közleménye.