"Március 19-én vasárnap délután fél ötkor a felújítás után ismét megnyílt Két Szerecsen étterem új részében a mellettünk levő asztalnál a volt esélyegyenlőségi miniszter foglalt helyet egy szemüveges férfival, aki Bakács Tibor Settenkedőre emlékeztetett, de mégsem ő volt" - írja feljelentőnk, majd arról számol be, hogy a beszélgetésből csak egyetlen szó ütötte meg a fülét, de az nagyon fontos volt: "munkanélküliség". Ebből mi arra következtetünk, hogy az EP képviselőasszony még a vasárnap délutánját is fontos kérdéseken való gondolkodással tölti. "Lévai Katalin a távozásnál rövid kabátba bújt, s a szokásosnál is jobban nézett ki, senki meg nem mondaná róla, hogy nagymama" - jegyezte meg nőnemű feljelentőnk.