horoszkóp

Árpa Attila az újvárosi gyúrósokat topmodellre cserélte

2007.03.10. 23:56
"Amikor ma, azaz szombaton este háromnegyed kilenckor elindultam, hogy mint majd minden hétvégén, most is találkozzak a barátaimmal a megszokott helyen, még nem is sejtettem, hogy milyen különleges estében lesz részünk. A dunaújvárosi Merlin bár ajtaján belépve ugyanis legelőször Árpa Attilát pillanthattam meg - márpedig egy ekkora, az újságokban és a tévében is szereplő sztár ritka vendég errefelé! A producer úr három számomra ismeretlen, az asztaltársaságom egyik tagja szerint "helyi gyúrós arc" társaságában ült az egyik sarokban. Beszélgettek. Megvallom, bármekkora sztárral is lehettem egy légtérben, az én társaságom jobban lekötötte a figyelmemet, ezért mikor kis idő elteltével újra az asztaluk felé néztem, a három gyúrós arc már sehol nem volt, Árpa Attila mellett már a dunaújvárosi Iszak Eszter ült. A hölgy ugyan szőke, de amint megállapítottam, igen alacsony, nem csoda, hogy meglehetősen hamar kiszórták a Topmodellből. A producerrel biztosan azt beszélték meg, hogy mi történt vele azóta, majd Árpa Attila a pultnál rendezte a számlát, és együtt távoztak. Mivel a dunaújvárosi éjszaka nem kínál említésre méltó nyilvános programra lehetőséget, Árpa Attilát pedig egy db. feleség és egy db. gyermek várja otthon, a folytatást csak úgy tudjuk elképzelni, hogy kint elbúcsúztak egymástól, és ki-ki elindult a saját ágya felé." - vonta le a kézenfekvő következtetést Cinnamon.