Látott valakit? Jelentse fel!
Lefotózott valakit? Küldje be!

Dukai Regina trendi szakadt farmerban

2007.05.15. 21:05 - velvet

"A vasárnapi napsütést kihasználva, a pasimmal felpattantunk a motorra és célba vettük a kedvenc visegrádi éttermünket (Patak Fogadó). Miközben az ebédünkre vártunk, felfigyeltünk egy tekintélyes méretű, fekete Range Roverre, amint beáll az étterem parkolójába. Az utasülésről kiszállt egy, már első látásra is ismerős fiatal lány (később rájöttem, hogy Dukai Regina), óriási napszemüveg mögé bújva, rendkívül szakadt farmer nadrágban. Gyorsan meg is vitattuk, hogy ez a trendi szaggatás kerülhetett vagy 30 ezer forintba. Ehhez egy fehér felsőt, ezüstszínű övet és balerinacipőt, valamint a szokásos cigánylányos karikafülbevalóját viselte.

Egy 30 körüli, fehér pólós, rövidnadrágos, nem kifejezetten jóképű pasival volt. Azt nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy milyen kapcsolatban állnak egymással, mert szinte egyáltalán nem beszélgettek, hanem a telefonjukkal voltak elfoglalva. Ásványvizet és őszilevet ittak. Az nem derült ki, hogy ettek-e valamit, mert mi előbb leléptünk. Egyébként Regina nagyon helyes smink nélkül" - küldött részletes jelentést a Dunakanyarból Agent Cica.

Dukai Regina

Dukai Regina

HCI: 63, 70. hely

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés

hirdetés