Orbán dedikálta, Dobrev Klára megvette
2007.06.04. 20:35 - velvet
Sejtettük már jó előre, hogy a feljelentőink figyelmét nem kerüli el a Könyvhéten várható felhozatal. Az alábbiakban teszünk kísérletet az ezzel kapcsolatos tudósítások összefoglalására. Judit közléséből kiderül, hogy "miközben a Vörösmarty téren több százan vártak Orbán Viktor új könyvének dedikálására, a Gerbeaud teraszán Varnus Xavér kedélyesen beszélgetett a miniszterelnök feleségével, Dobrev Klárával, aki két gyermekével a fagyis sátor felé araszolt. Nem biztos, hogy jól láttuk, de Klára asszony hóna alól mintha az 'Egy az ország' c. könyv egy példánya bukkant volna elő."
Ágnes már jóval lelkesebb volt: "kinn jártam a Vörösmarty téren és örömmel láttam, hogy az egyik standnál óriási tömeg kígyózott. Én is közéjük álltam és dedikáltattam a könyvet. Nagyon jó volt a hangulat és tapasztaltam, hogy nagyon szeretik Viktort, aki nagyon csinos volt, ápolt és nagyon jókedvű. Egyszerűen elbüvőlő volt. Azt hiszem, Ő Magyarország legsikeresebb embere!"
Dollárka is ott volt a helyszínen, ráadásul hazafelé menet is rámosolygott a szerencse: "a szombati napom - köszönhetően a Könyvhétnek - a hírességek jegyében telt. Legelőször Nagy Natáliát pillantottam meg, aki üres tekintettel dedikálgatta gyermekeknek íródott könyvét, majd a tér túloldalán Vágó Istvánra lettem figyelmes, aki nagyon kedvesen mosolygott "rajongóira". Óriási meglepetésemre dohányzik, és valami gyanús, sárga végű cigarettát szívott. Vágó úrtól nem messze a gigantikus tömegben láttam megvillani volt miniszterelnökünk fejét, deres halántékkal. A Könyvhétről távozván szűkebb környezetemben, Óbudán egy méltán híres cukrászdában keresztezte fagylaltsorunkat Héder Barna, aki egy szögletbe egyensúlyozott két hatalmas fagyival. Távozásnál ismét láthattam az egykori amőba-bajnokot beszállni autójába."
- Nyertes Zsuzsa krémje Gyurcsányék arcán
- Gyurcsány: Az isteni Orbánt vissza kell hozni a földre
- Milyen filmekben szerepelt Gyurcsány Ferenc?
- Gyurcsány vs Orbán
- Gyurcsány: Ezt a választást az MSZP nyeri
- Hogyan rúgjunk be a miniszterelnökkel?
- Hogyan rúgjunk be a miniszterelnökkel?
- Ügyesen cégezett a miniszterelnök?
- Szijjártó tíz tétele Gyurcsány gazdagodásáról
- Százmilliót keresett tavaly Gyurcsány
- Újra Gyurcsány a miniszterelnök
- Utoljára mentette: Gyurcsány
- Medgyessy nem nyomta fel Gyurcsányt
- Családi célra épült a Gyurcsány-uszoda?
- Rómában pihentek Gyurcsányék
- Gyors ünneplés a Köztársaság téren, buli az SZDSZ-nél
- A választás percről percre
- Dobrev Klára egészségmegőrző mozgalmat szervez
- Megkezdődött az Egészség hídja összefogás program
- Dobrev Klára snowboardbalesetet szenvedett
- Megbotlott a rend?r, véletlenül sült el pisztolya hétf? este
- Laura Bush a nyóckerben
- Orchideát neveztek el Gyurcsány feleségéről
- Claudia és Gyurcsányné egészséges kajákat főznek
- Gyurcsány sajtótitkára gyereket vár
- Élő közvetítés a Megasztár-döntőről
- Lám, mégis csak a n?k mentik meg a világot
- Gyurcsány Ferenc balról előz
- Dobrev Klára a kétszáztízesben
- 'Sajnálom Irene, mellrákod van'
- Női vezetők lendítik fel Magyarország fejlődését
- Európa Bál a nők egészségéért
- Rózsaszín karkötőt árultak a Parlamentben
- Dinnyékkel er?sít a szépségkirályn?
- Általában szeretem megváltani a világot
- Lám, mégis csak a n?k mentik meg a világot
- 'A Feri vicces és laza'
- Dobó Kata arca és a megyei aktivitás
- Dobrev Klára és a Feri madárteje
- Gyurcsány kihagyta a BL-döntőt
- Gyurcsány Ferenc balról előz
- Átadták a Nőkért és Tudományért díjakat
- Gyurcsány miniszterelnök-jelölt lesz: a marihuánaleveles kosztüm
- Választások percről percre
- Megvan az 50 legirritálóbb magyar
- A nagy locsolókölniteszt
- Céges buli a kultúrplázában - Felavatták a M?vészetek Palotáját
- Varnus Xavér találkozik a dinoszaurusszal
- Egyel?re az Egri csillagok a legnépszer?bb könyv
- Orgonaszüret
- A nagy könyvelés
- Extrém rádióm?sor indul bulvárszerepl?kkel
- Varnus Xavér nem szavazhat
- Porig rombolták Xavér garázsát - Telekvita Varászlón
- Politikai botrány Xavér garázsa miatt - Inog a polgármester széke
- Forrong a falu Xavér miatt - Mégsem oszlatta fel magát a község önkormányzata
- Gesztiék büntetnek
- Meleg Magyarországért Mozgalom
- Friderikusz nem tartja tisztességesnek
- Mi NEM és mi IGEN?
- Gerillaakcióval az Operabálra
- Varnus Xavér a Balatonnál hamburgerezett
- Kabrióban repesztenek a magyar hírességek
- Varnus Xavér: Házasságban öt év után kúrni illetlenség
- Varnus Xavér idén nem megy bíróságra a születésnapja miatt
- 'Ha maradnék, belehalnék a kontinensbe'
- Bíró Ica vagy Nacsa Olivér távozik a jégről
- Hajdú Péterék egy hófehér Hummerrel érkeztek a Bazilikához
- Kétezer rongyrázó az Operabálon
- Varnus Xavér a neten talált rá 19 éve nem látott fiára
- 'Nem újdonság, hogy skizofrén vagyok'
- Varnus Xaver kétezredik hangversenye
- ORTT - elmarasztalás Varnus Xavér trágár anekdotájáért
- Ízlésrendőrséget alakítana Geszti és Friderikusz
- Kulturális fesztivál Szabolcsban
- Új műsorok a Hálózat Tv-n
- Komolyzenei műsort vezet Varnus Xavér az MTV-n
- Varnus Xavér Mozart után nyomoz
- MIÉP-tiltakozás Varnus temetői koncertje ellen
- Ombudsman vizsgálja Varnus Xavér temetői koncertjét
- Ledózerolták Varnus Xaver garázsát
- Varnus Xavér félrevezette a rendőröket
- Anyja neve: Edgar Allen Poe
- Varnus Xavér szerint Anettka túl sok lett volna
- Varnus Xavér otthonában játszott Gyurcsány Ferencnek
- Xavér.hu
- Orbán: meghamisították a költségvetést
- Bakács Tibor Orbánra szavazna
- A Tv2 perelhetné a Fideszt
- A Nagy Rogán Antal-interjúverseny
- Ki visz a térre több embert?
- Orbán kutyafuttában dedikált
- Mosoly, ébresztő és komcsizás a Fidesz nagygyűlésén
- Kampányt zártak a pártok
- Fent vagy lent, én mindig maradok
- Orbán már az ellenzéki szerepről beszél
- Orbán rendcsinálásba kezd
- Az MDF veszítette el a választásokat a Fidesznek
- Orbán megvédte Zoltánt
- Hírességdömping és Forza Viktor a Fidesz kongresszusán
- Washingtonban is belpolitikai vitát folytat az MSZP és a Fidesz
- Rogán Antal nem dugná el Kövér Lászlót - Azonnali kérdések Rogán Antalhoz
- A 168 Óra olvasói az orbános címlapra rágtak be
- Most Dávid volt Gyurcsány, Kuncze pedig Orbán
- Dávid kikosarazta Orbánékat
- Orbán nem kockáztat személyzeti ügyekben
- Orbán nem kockáztat személyzeti ügyekben
- Az árvíztől nem feneklik meg a kampány
- Beindult az árvízkampány
- Barroso: Európa több mint piac
- Bozóki fizethet Orbánnak
- Bod Péter Ákos, a jobboldal Bokrosa
- Metrószerződéseket is vizsgálna a Budapest-ügyi minisztérium
- Megbukott az Orbán-terv
- Aki kinyírta Orbán Viktort
- Orbán számára Dávid feltételei elfogadhatatlanok
- Dávid Ibolya szervezi a Gyurcsány-vizitet
- Fenyegetések miatt készültség lesz a választási nagygyűléseken
- Dávid Ibolya szerint a Fidesz politikája bukásra van ítélve
- Az OVB elutasította a panaszt Eperjes telefonja miatt
- Orbán elszólta magát az MSZP szerint
- Orbán Viktor, Esztergom fürd?mestere
- Gyurcsány és Orbán: két populista, eltérő mérce
- Fej fej mellett Gyurcsány és Orbán
- Sopronba vonult vissza a Fidesz-vezérkar
- Orbán az úthengeren
- Orbán megint megvédte Mikolát
- Kövér ismét bizalmat kapott a Fidesztől
- Orbán Torgyán nyomdokaiba lép
- Orbán: Lázad a szoborpark
- Orbán: Nyílt és szervezett politikai hazugság áldozatai lettünk
- Mállóban a Fidesz kemény magja
- Orbán: A sok pénz legyőzte az igazságot
- Orbán utolsó esélye a mostani választás?
- Híres emberekkel, programmal jött a Fidesz
- Nem lesz Orbán-lemondás, csak bizalmi szavazás
- Hajrá, Magyarország! minden postaládába
- Orbán frakcióelnök, Semjén társelnök
- Mikola: Fű alatt folyik a privatizáció
- Politikusok a gáton
- Gémesi megbeszélte Orbánnal, mi a teendő?
- Orbán Viktornak írtak levelet egy ősfideszesért
- Gyurcsány nekiment Orbánnak
- Gyurcsányt zavarta, hogy Orbán kerülte a szemkontaktust
- Gyurcsány és Orbán a wiw-en
- Bokros-csomagot lát Orbán
- Hazaárulók és privatizáció: id?utazás '98-ba
- Kampányt zártak a pártok
- Kampánycsendsértések, az OVB nem foglalkozott Orbánnal
- Szijjártó: Nem váltott ki megütközést a Hitler-idézet
- Ingyenhoki kormánypénzen Kanadában
- Önálló frakcióról álmodik a KDNP
- Orbán az MSZP egyik tagozatának tekinti az MDF-et
- Konfrontatív beszéd, széles társadalmi bázis
- Lesz kereszténydemokrata feltámadás?
- Orbántól félti az SZDSZ Budapestet és az ipart
- Kóka: Nem sztálinoztam le Orbánt
- Kövér szerint Orbánnak riválisok kellenek
- Nagyot zuhant Sólyom és Gyurcsány népszerűsége
- Orbán álma és Gyurcsány rémálma
- Orbán álma és Gyurcsány rémálma
- Európa perifériájára szorulhatunk
- Nadrágszíjszorítás és bénító kétpólusú rendszer
- Gyurcsány 298 fős parlamentet akar, Orbán beérné 200-zal
- Gyurcsány felhozta az MSZP-t az ötlettelen Fideszre
- A győzelem még nem dőlt el; külföldi lapszemle
- Gyurcsány személyes győzelme és nehéz feladata
- Orbán frizurája és a komlói száraztészta
- Orbán, Dávid: szerda esti csúcs
- Március 15-e Sólyom László nagy bukása
- Orbán lemond, ha veszít a Fidesz
- 'Nézzél szembe a tényekkel, Viktor!'
- Most vasárnap is a koalíció nyerne
- Orbán: Valódi reform helyett pénzbehajtó akció
- Mikola, az ideális bűnbak
- Surranópályán előzött be Mikola
- A Gyurcsány által árván hagyott csapatot alázta a Felcsút
- Két nagygyűlés egy időben
- Felszállt a fehér füst a Fidesz-frakcióban
- Nem lesz garanciatörvény
- Orbán Viktor mélyrepülése
- Ismét az emberekhez fordul a Fidesz
- Ősszel járhat jól az SZDSZ a visszalépésekért
- Orbán: a Fidesz kész együttm?ködni a kormánnyal néhány kérdésben
- Orbán szerint fordítottak, és van esély a végső győzelemre
- Orbán szerint nem biztos a Fidesz gy?zelme
- Leszavazták egymást az Orbán-bizottság tagjai
- Orbán: Minden felelősség engem terhel
- Orbán félreállításáról ír a Heti Válasz
- Orbán: nyugalom, elvtársak alul-fölül
- 'Puccsisták egy másik pártban vannak'
- Hatalmas gazdasági növekedést vár Orbán
- Orbán: a vitában kiderült, ki milyen ember
- Orbán: 2-1 a 70-ik percben
- Mint négy éve
- Felcsúti földekr?l faggatták Orbánt - A Fidesz elnöke perrel fenyeget
- Orbán 100 ezer önkéntest toboroz
- Orbán Bod Péter Ákost ajánlja
- Orbán: Akik összefognak, győznek
- Orbán: az egész MSZP-kampány hazugságokra épült
- Orbán feladta a leckét Dávidnak
- Orbán szerint a baloldal rárontott Magyarországra
- Kósa: Nem valószínű, hogy Orbán újra miniszterelnök-jelölt lesz
- Orbán: Mikola néhány kijelentése nem tett jót a Fidesznek
- Orbán ragaszkodik a kis népszavazáshoz
- Kampánykamionról ismertetik a Hajrá, Magyarország! programot
- Orbán kés?bb kezdené a kampányt
- Orbán ingyen internettel segítené a siketeket
- Fidesz: személyi kérdésekről később
- Orbán az MSZP nagygyűlését tolná el
- Az OVB még tárgyal Eperjes és Gyurcsány telefonjairól
- Orbán nemzeti egységkormányt akar 2006-tól
- Orbán politikuscsökkentést hirdetett
- Orbán lesz a Fidesz új frakcióvezetője?
- Ismét telefonál Orbán Viktor
- Orbán nincs összetörve, inspirálják az ilyen helyzetek
- Orbán a pápánál: Magyarország jó barát
- Orbán: 'A pártok fölé emelkedünk'
- Gyurcsány kontra Orbán napirend el?tt
- Megalakult az új parlament
- Orbán a pápához megy
- Gyurcsány elfeledtetné a nejlonban vitt cserecipőt
- Műnépies fordulatok a miniszterelnök-jelölti vitában
- Gyurcsány belejött, Orbán kiegyensúlyozott volt
- Dávid Ibolyának nem Orbánnal van dolga
- Levelet írtak a rendszerváltók Orbánnak
- Orbán Viktorral tárgyalt a NOB elnöke
- Jöttök Vikire? Mi már voltunk Ferin!
- Mozgósított démonok
- A Szárhegy d?l? Kft. sem szerepelt Orbánék vagyonbevallásában
- Szili a legnépszerűbb
- Orbán megkerül, Gyurcsány töpreng
- Orbán és Stumpf futtatta fel a Tokaj Keresked?házat
- Tölgyessy: Orbán vezetésével lefelé vezethet a Fidesz útja
- Tölgyessy szerint Orbán nem lesz miniszterelnök
- Tölgyessy szerint Gyurcsány nyert
- Orbán perel az antiszemitázás miatt
- Orbán a liberálisoknak udvarol
- Orbán: 'Fáj nekem, hogy a vidék tespedt és mozdulatlan'
- A választás percről percre
- Készül A Viktor 2.
- Április 5-én lesz a Gyurcsány-Orbán-vita
- Gyurcsány: Orbán nem volt férfi
- Gyurcsány kezd a kormányfőjelöltek vitáján
- Felpolcolták Orbánt Gyurcsány méretéhez
- Orbán: A Fidesz akár már holnap készen áll a kormányzásra
- A polgármesteri levélre naranccsal válaszolt a Fidesz
- Orbán a munkásokért aggódik
- Orbán Viktor irányítja a Felcsútot a hétvégi bajnokin
- A Holnap Ajtaja
- Orbán és Gyurcsány közt Kiszel Tünde
- Anettka szerint a n?k buknak Gyurcsányra
- Fekete Pákó Orbánra voksol
- Orbán Viktor három inget vesz egyszerre
- Mi lenne Orbán a Dávid Ibolya-kormányban?
- MSZP: Orbán Viktor tisztázza kapcsolatát Varga Tamással
- Orbán marad a pártelnök is
- Kódolt zsidózással vádolja az MSZP Orbánt
- Orbán szerint eljuthatunk még az erős nemzetek sorába
- Orbán: szeptember elején indul a gazdasági konzultáció
- MSZP: Orbán Viktornak nincs saját véleménye
- Orbán-bizottság a felcsúti földek értéknövekedéséről
- Elfogadták az Orbán-bizottság részjelentését a szocialisták
- Orbán: A luxusbaloldal offshore cégekkel kerül adót
- MSZP: Orbán dolgozzon meg a pénzéért
- Orbán a nép lelkét ápolja
- Orbán Csicsón is támogatta a kettős állampolgárságot
- Ismét vizsgálóbizottság elé idézik Orbánt
- A Fidesz színjátékról beszél
- Az MSZP újra Orbán felcsúti földvásárlásáról
- Fidesz: új gazdaságra, új államra van szükség
- Révész: a kormányfő 'bemószerolja' ellenfeleit
- Orbán levélben vár választ Gyurcsánytól a garanciatörvényre
- Orbán a teljes foglalkoztatottságért
- Orbán Viktorral riogatott a miskolci polgármester
- Gyurcsány ismét vitatkozna Orbánnal
- Orbán Viktor: nem a Fidesz okozza a ribilliót
- Orbán lezárná a vadkapitalizmust
- Orbán Viktor Cinege utcai házáról lesz szó
- Még mindig foglalkoznak Orbán házával
- Orbán: Magyarországot nem lehet megfélemlíteni
- Orbán beperli az MSZP szóvivőjét
- Gyurcsány kapja az Arany Cumit
- Orbán: Mikola István megvédi az egészségügyet
- Orbán levelet írt mindegyik első választónak
- Orbán levelet írt mindegyik első választónak
- Az MSZP nem akarja kampánytémává tenni Orbán házát
- Áder: Orbán elment ameddig lehet, sőt, még tovább
- Orbán tartott zártkörű eligazítást Csongrád megyében
- Nem sértett törvényt Orbán
- Még nem létezik a fideszes önvédelmi testület
- Orbán: az országot támogatjuk, nem a kormány politikáját
- Orbán és Semjén levele Gyurcsánynak
- Orbán: nem támogatjuk a reformelképzeléseket
- Konzervatív német lap hökkent meg Orbán kijelentésein
- "Nagymagyar eszmék" feléledésétől tart a szélsőséges Jan Slota
- Gyurcsány-Orbán-vita élőben
- Gyurcsány a nőknek, Orbán a férfiaknak jön be
- Listavezetők vitáznak - élő közvetítés
- A nagy sárdobálás
- Választások percről percre
- A Fidesz honlapja
- Orbán Viktor honlapja
- Orbán fotók: még egy alvilági figura
- Harry Potter egy kókler gyerek
- Terézanyu: Kis magyar romantika a vörös sz?nyegen
- Isteni szex + vatikáni összeesküvés = világsiker
- Dalolj a profitért!
- Kit utál a magyar?
- Akik még irritálni is képtelenek
- Jégpiramis Kocsonya Cityben
- Legyen Ön is milliomos Jézusban!
- Gy?zike darabokra verte Freit - 11. hét
- Meddig áll az alku?
- Vágó István parancsára dúlták fel a Helikon parkot
- Hétf?t?l Milliomos a Barátok közt helyett
- Fridi és a Medgyessy-recept
- Negyvenmillióval a kvízkirály trónjáért
- Leül, egyes - A nagy évismétlés, RTL Klub
- Jakupcsek Gabriella a nagy dobásra vár
- Vak játékossal nyert Jakupcsek
- Vágó a kedvenc a Kamera Hungárián
- Kiosztották a Kamera Hungária díjait
- Sperma, retek, büfi, puki
- Leveg?tlen ring - Kell egy csapat: vetélked? Kokóval az RTL Klubon
- Főnyeremény volt a negyvenmilliós kérdés az RTL-nek
- A valóságban is milliomos lesz a Milliomos nyertese - A Való Világ miatt került le a vetélked? a képerny?r?l
- 'Nagy, de okos átverés' - Vágó István m?sorvezet?
- Szombaton is lesz Milliomos - A Pasik teljesítménye nem volt elég szombat estére
- Nem fizet az RTL Klub a Milliomos nyertesének
- Vágó és Fábry vitte a Tévényuszit
- Évet ismételnek az RTL Klubon
- Elkapcsoltam - Quizfire
- Fazonigazítás az RTL Klubon - Az RTL Klub ?szi m?sorstruktúrája
- Vezet Vágó, versenyben a Névshowr
- Elhúzott az RTL Klub
- Gy?zike és a Barátok közt a bajnok, jön föl a Tv2
- Friderikusz megel?zte a Naplót - Nézettségi adatok, 2003. július 28-augusztus 3.
- Vágó m?sora a legnépszer?bb
- Az utóbbi három év legnézettebb m?sora lett a szombati Milliomos
- Vágó István legy?zhetetlen - Nézettségi adatok, 2003. november 24-30.
- Az RTL Klub visszavág
- Popup nélkül nem megy a Szomszédok
- Elhúzott az RTL Klub
- Az RTL táncversenye elverte a Megasztárt
- Sándor lenyomta Vágót
- Visszavette a vezetést az RTL
- Sváby András Vágó István ellen vonul
- Sváby András Vágó István ellen vonul
- Új magyar komédiák a tv2-n és az RTL Klubon - Nosztalgiam?sor is készül a 80-as évekr?l
- Önök nézték - TOP 100
- Beszél? pénisz és Anettka monoklija
- Már másodszorra hibáztak Vágó vetélked?jében
- Vágó: a sztárokat a néz?k nevezik ki - Az RTL Klub m?sorvezet?je a Törzsasztal vendége volt
- Vágó az MTV-hez igazol?
- Rossz válasszal lett milliomos a postás
- Vágó visszatér
- Vágó nem visel fehér zoknit
- Új szerz?dést kötött Vágó István és az RTL Klub
- Vágó mégis az MTV-hez megy?
- Legyen Ön is milliomos az egész országnak
- Ostromolják Vágó trónját
- Az ezredik adás után sem áll le Vágó
- Nem lesznek korábban a vb-selejtez?k
- A mindenségnek is szól a Vízönt?
- Aknamez? - X-Aknák Vágó Istvánnal, Magyar ATV
- Vágó síkra száll az ezoterikusok ellen
- Tévényuszi 2003 - Ki a legjobb képerny?s?
- Vágó István marad az RTL Klubnál
- Elég volt a Szigetb?l
- Demszky Gyurcsányt, Gyurcsány a f?várost dicsérte
- Pro urbe díjat kapott Vágó István
- Legyen Ön is Vágó István!
- Értelmiségiek tiltakoznak Heged?s felmentése ellen
- MSZP: Unokáink jöv?jér?l is döntöttünk
- Playmate-ek és a kiberjöv? az internetkonferencián
- Bajor Imre utálja a polihisztorokat
- Orbán és Gyurcsány közt Kiszel Tünde
- Marsi és Palik kimondta
- Marsi Anikó imád Vágóval m?sort vezetni
- Marsi tagadja, hogy szakított volna Palikkal
- Álomhajó a média nyáltengerén
- Vágó István fogyással készül a Milliomosra
- 'Hiányoztál, István!' - Vége a Való Világ 3-nak
- Vágó István Suzukit árul, doktor Hullán boncol
- DiCapriónak még Vágó is hisz egy kicsit
- Szponzorautó nélkül a celeb félkarú óriás
- Az év brékingje: Demcsák fiának kakilása vagy a pornót néző Fenyő?
- Gáspár Győző ötödször is megnősül
- Sebestyén Balázsnak le kellett lassulnia
- Vágó: Tényleg tökön szúrom magam, esküszöm
- 'Nekem az a dolgom, hogy kekeckedjek'
- Vágó István a Milliomos után vágyakozik
- Kelemen Anna Gáspár Győző alatt kezdte az újévet
- Presser felliftezett, Ripli aláhullott
- Szambatáncosnők és pezsgő híradósok a médiabulin
- Ingyen nem állt fel Nagy Feró farka
- Gregor Bernadettet és Koltai Róbertet díjazta a celebpápa
- Fekete dekoltázsok a Story Gálán
- Vágó jó celeb, Győzike meg a boldogsághormon-szintre hat
- Vágó István hadat üzent a sarlatánoknak
- Ki a hét lúzere: Árpa Attila, Nóci?
- Liberális hetet szervez az SZDSZ
- Vágó István feldolgozza a Rolling Stones dalait
- Vágó korrepetálja Marsi Anikót
- Vágó a katasztrófa sújtotta Thaiföldön nyaral majd
- Vágó nyaralni ment, de hiányzik a felesége
- Vágó lógó mikroporttal vette át a díját
- Vágó Istvánt a sminkese informálja
- Borlovaggá avatták az Ámokfutók frontemberét
- Vágó István ügyesen tud esni a kempingbicikliről
- Vágó István rádiós futással készül az inkákra
- Vágó István nem akart kvízprofesszor lenni






