Látott valakit? Jelentse fel!
Lefotózott valakit? Küldje be!
Csányi Sándor izmosan, izompólóban
2007.06.15. 16:48 - velvet
"Az Árkádban sikerült Csányi Sándorba botlanom. Egy csapat lány lelkendezett mögöttem, hogy "Ott van, ott van a Csányi Sanyi", azt nem tudtam meg, hogy végül összeszedték-e a bátorságukat a fiatalkorúak, hogy autogramot kérjenek, mert más irányba mentem. Nagyon alacsonynak tűnik, amit feltehetőleg a felsőtest túlzott kidolgozása okoz (nem tudom mikor szedte magára ezeket a kilókat és izmokat, mert a filmjeiben nyoma sem volt). Az izmot még hangsúlyosabbá az izompóló hordása teszi, elmondhatom, hogy elég előnytelenné teszi a megjelenését. A bőrének alapszíne élőben sokkal barnább, az orra pedig sokkal nagyobb, mint az a tévében látszik, viszont a szeme is nagyobb, nem hunyorít úgy, mint a tévében és ez az előnyére válik. Erdélyi ex-Tilda Tímeával volt: a lány alacsony és slampos" - foglalta össze a nagy találkozást Jjj.
- Nem kurvát közvetít a cég, hanem szerelmet
- Nem kurvát közvetít a cég, hanem szerelmet
- A Kontroll nyerte az Aranycsirkét
- Dobó Kata befuthat Japánban
- Spermavadászat értelmiségieknek
- Lenyűgözte a Kontroll a New York Times kritikusát
- 'Pista nagyon ért ahhoz, hogy kicsavarja az embert'
- 'A Harry Potterben nem szívesen veszek részt'
- Muszáj volt a fiúkat megütni
- 'Olyan, mint én: gyenge, korrumpálható, ingatag'
- Nem tudják milyen a vizilabda
- Csányi cáfolta, hogy konfliktusa lenne Szabóval
- Fenyő Iván lett Dobó Kata szerelme
- Interneten szavazhatunk kedvenc színházi színészeinkre
- Hajós András csigát osztott a színészeknek
- Szinetár Dóra nem lett közönségkedvenc
- A BKV-s Skywalker
- Soma érzékibb Bódi Sylvinél?
- Csányi Sándor az ex-Tildába szerelmes
- Létezhet-e szebb Szellő István szeménél?
- Félmilliós ellenőrhakni a BKV-nál
- Félmilliós ellenőrhakni a BKV-nál
- Félmilliós ellenőrhakni a BKV-nál
- Alföldi Zoltán, Csányi Sándor, Fenyő Iván, vagy Talmácsi Gábor?
- Csányit csalta a felesége
- Szerelmes ellenőrből gazdag álompasi
- Idén is Csányi Sándor a legszexisebb
- A rajongók lerohanták a Kontroll ellenőreit
- Csányi Sándor házassága válságba került
- Csányi Sándor motorbalesetet szenvedett
- Fegyveresek támadtak Csányi Sándorra Kenyában
- Szorcsik Viki, a pálinka és a balatoni szabadulás
- Szorcsik Viki, a pálinka és a balatoni szabadulás
- Csányi Sándor: 'Sose lennék bankigazgató'
- 'Anyukámnak ajánlom a Súgó Csiga díjat'
- Csiszár Jenő összetörte Dobó Kata szívét
- Csányi Sándor Tildába szerelmes
- Udvaros Dorottyának mindene fáj
- Szombat esti láz: erotika, vágy és szenvedély
- Senki sem elég jó a Szombat esti láz zsűrijének
- Medveczky villantását képes bárki is felülmúlni?
- Hujber Ferenc is hazatér a Terézanyu forgatására
- Csányi Sándor kiskecskézik
- Csányi, Benedek és Kásás a nők álma az ágyban
- Vietnámi Júlia és roma Rómeó a Józsefvárosban
- Ellenáramlatok
- Csányi Sándor beismerte, hogy együtt van Erdélyi Tímeával
- Csányi Sándor bicajon száguld
- Gimnáziumi ranglista: hátulról az elsők
- Színészi babérokra törnek a Barátok közt lányai
- Csányit csalta a felesége
- Erdélyi Tímea két meztelen férfi hátsóval pózol
- Erdélyi Tímea leszbikus csókja
- Ál-szexfilmet forgatott Erdélyi Tímea
- Keressük a legszebb szemű magyar hírességet
- Keressük a legszexibb magyar szájat!
- Csányi Sándor Tildába szerelmes
- Tilda otthagyja a Barátok Közt-öt!



