"Szombat délután a kisfalumnak volt a napja, ami Délegyháza. A falunapon voltak sztárfellépők is, ami szinte már tradíció. Így sorolhatnám a neveket, akik meghívottak voltak, de volt még valaki a celebek közül, aki nem volt a listán. Amikor a Fresh lányok jöttek a színpadra énekelni, akkor vettem észre egy jóképű fiút, a karján egy cuki másfél éves forma kisfiúval. Már az gyanus volt, hogy ő bemehetett egészen a színpad széléig és onnan élvezte a két csinos lány előadását. A srácon háromnegyedes szürke farmarnadrág volt, kék póló, puma sportcipő. Fresh Andi volt lovagja volt az, a Frenki! A koncert után láttam, ahogy közvetlenül beszélgettek is egy picit, majd a lányok rohantak is tovább. Majd jött a Groovehouse. Judyék a számok között kommunikáltak a közönséggel, amikor egyszer a Judy a mikrofonba köszöntötte is a Frenkit! Biztos régóta ismerhetik egymást, mivel volt benne egy kis csípelődés is. De aranyosak voltak. Frenki Judyval is váltott pár szót, majd puszi-puszi és ők is elmentek. Frenki még maradt. Egy nagy társasággal volt, sok kisgyerekkel. Még párszor láttam az említett kisfiúval, amint épp integettek egymásnak, amikor a kissrác a körhintából egy kis jeepben ült. Frenki teljesen normálisan viselkedett a nép között, semmi megjátszás. Nagyon normálisnak tűnt és még jóképű is (a barátnőimmel alaposan kiveséztük). Majd motorra pattant és elhagyta a bulit, pedig azután jött Bódi Guszti, ami frenetikus volt. Nekem Frenki akkor is egy kellemes csalódás volt viselkedésileg, nagyon aranyos volt a kisfiúval és a barátaival. Remélem még összefutok majd vele valahol!!!" - írták le a családi idillt T. Zsuzsi és a csajok