horoszkóp

Fekete László Horvátországban

2007.06.24. 09:00
"Két hete Horvátországban nyaraltunk, Vodiceben, ahol a szezon elejéhez híven még nem sok magyar járt. Péntek délután azonban a közeli apartmanból hangos magyar beszédet hallottunk. Elsőre úgy tűnt, mintha egy cég (Nyílászárós - talán Fenstherm, ha jól emlékszem) kirándulásának a kezdetének lennénk tanúi, de mivel este már elcsendesedtek, nem is foglalkoztunk velük. Másnap reggel nagy kipakolás kezdődött, zászlók kerültek a tengerpart felőli oldalakra (az apartman közvetlenül a parton állt). Délután a strandról visszafelé sétálva láttam meg Fekete László erős emberünket, aki békésen üldögélt és pihengetett az árnyékban.. Nagyon meleg volt. Körülötte sok- sok ember, vegyes nemzetiségűek. Odamentem, és megkérdeztem, hogy mi folyik itt, mire kiderült, hogy egy "Erős emberek versenye" kezdődik éppen horvát - szlovén - magyar rendezésben. Fekete Lászlónak a hangját sem lehetett hallani, nyugodtan készült lélekben a megmérettetésre. Sajnos a verseny végét lehetetlen volt megvárni a meleg miatt, inkább a hűvös apartman és egy pohár bor mellett döntöttünk. Sajnálom, mert nem derült ki, hogy mennyire volt ügyes Fekete Laci, de biztos vagyok benne, hogy nagyon jól szerepelt" - előlegezte meg a győzelmet a sportolónak kika.