Látott valakit? Jelentse fel!
Lefotózott valakit? Küldje be!

Sztárözön: 9 észlelés 5 nap alatt

2007.07.26. 09:22 - velvet

"Soha nem gondoltam volna, hogy ide fogok írni, de muszáj megtennem, mert az utóbbi egy hétben annyi ismert embert láttam, mint még soha életemben összesen. Múlt vasárnap éjjel fél egykor az Oktogonról kanyarodtam a Liszt Ferenc tér irányába. A másik irányból kanyarodott be három egész ismerősnek tűnő ember, de különösebben nem figyeltem fel rájuk, csak mikor megálltunk az éppen záró Menza előtt. Fenyő Iván kezében egy szobrocskával, Ullmann Mónika és egy férfi kíséretében. Ullmann Mónikát fel sem ismertem szinte, annyira filigrán teremtés. Nagyon csinos, de a tévében teljesen más a sminkektől, csak a jellegzetes hangja fogott meg. A szőke Fenyő Iván pedig teljesen átlagos, jól öltözött, csinos férfi. Mikor realizáltuk a barátnőmmel, hogy kik állnak mellettünk, összesúgtunk, hogy még soha nem találkoztunk ismert emberrel, de semmi különleges nincs benne. Már csökkent is az érdeklődésünk irántuk, mikor feltűnt a narancssárga inges férfi, akire vártak: Csányi Sándor állt mellénk és a barátai mellé. Sármos férfi, de a filmekben a szerepei még sármosabbá teszik. Azt hittük, már tényleg ez volt mindennek a teteje, de két perc múlva ismerős hangra lettünk figyelmesek. Mikor odapillantottuk, láttuk, hogy Hujber Feri áll az előbb távozók helyén mellettünk. Vele volt a felesége és még egy pár, de a sötétben nem figyeltük meg a többieket. Hujber Feri sármja az életben is tökéletesen ugyanolyan, mint amilyen a tévében.

Kedden vagy szerdán a Westendben vásároltam. Illetve szerettem volna, de nem volt pont olyan, amilyet kerestem. Épp mondtam az eladónak, hogy biztosan van piros, másik üzletben láttam, belépett az ajtón az a piros papucs. Meg sem néztem, hogy kié, csak mutattam az eladófiúnak, hogy nézd, tényleg van! Ekkor néztem fel, hogy ki viseli a papucsot. Falusi Mariann a Pa-Dö-Dő-ből. Olyan szimpatikus, teljesen emberi. És már ugyanolyan papucsunk van. Átvágtáztam a nem messzi bevásárlóközpont ugyanazon boltjába, hogy megvegyem a piros papucsot. Jókor voltam jó helyen, ugyanis az első vagy a második emeleten a drogériához közel szembe sétált velem Gyurcsány Ferenc miniszterelnökünk. Fekete öltönyben egy szakállas férfi társaságában. A kéztartás és a hanglejtése a tipikus gyurcsányos volt, de férfiasabb, magasabb, mint ahogy azt a kamerák mutatják. Mindegy, nem sikerült elbűvölnie.

Végül csötörtökön az Oktogonnál, a zebra előtt megállt egy taxi és kiszállt belőle Azurák Csaba és átrohant a túloldalra M. Kiss Csabához. Hétköznapi emberek, mint bármelyikünk: galléros póló, rövid nadrág, egyszerűen, csinosan, férfiasan. Furcsa, de valamiért mégis milyen jó érzés egy olyan ember mellett elmenni, akit tegnap még a mozivásznon láttam..." - ez igen, csak úgy kapkodtuk a fejünket Kata záporozó élményei miatt.

Csányi Sándor, színész

Csányi Sándor, színész

HCI: 34, 368. hely
Hujber Feri

Hujber Feri

HCI: 36, 346. hely
Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc

HCI: 16, 904. hely

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés