"A MÜPÁ-ban tartott Kim Novák koncerten előttem ülő vörös hajzuhatag tulajdonosáról csak a koncert után (miután felgyújtották a fényeket) derült ki, hogy Vámosi Viki. Aminek azért örülök, mert láthatóan nagyon-nagyon bejött neki a koncert - ez látszott a hátán is, mert nagyon beindult többször is, és nagyon lelkesen tapsolt, valamint utólag a vele lévő pasinak is elmondta, hogy nagyon-nagyon sok energiát talál Novákban, akit ő csak "Péternek" emlegetett. Később kinn is megnéztem őket, Viki lelkesen böngészett az internetterminálon a MÜPÁ-s programok között, a csávóján vioszont látszott, hogy már menne. Az egész lányról az volt a benyomásom, hogy nagyon-nagyon egyben van" - bókolt a maga módján Gent007.