"Csütörtök este munkámból adódóan Zalaegerszegen voltam az InterSparban. Az eladótéri bejárat közelében álldogáltam, ahol feltűnt egy helyes fekete lány, szürke, hosszú pulóverben, farmerben és a ma divatos hosszú bőrcsizmában. Többször megnéztem, mert szeretem a kreolos bőrű, fekete lányokat, amikor rádöbbentem, hogy Zita megy el előttem. Egy fiatalemberhez sietett, aki egy aranyos kisbabával és egy bevásárlókocsival álldolgált. Rögtön megcsókolta az urat (mint egy szerelmes nő teszi a párjával), ezekután pedig a csöppséget üdvözölte. Nagyon szimpatikus és természetes volt. Semmi csicsa, semmi smink. Úgy nézett ki, mint egy átlagos szép nő. A párja testépíthet néha, mert igen izmos felsőteste volt. Vásárolgattak, majd a társaságukban tartózkodó két hölggyel távoztak a boltból. Zita táskájának színe jól harmonizált a babakocsi színével (narancssárga). A baba aranyos szőkeség volt, aki láthatóan jól érezte magát. Eddig is tudtam, hogy Zita szép, de most már egyértelműen mondhatom, hogy a természetessége is megnyerő" - magasztalta a szépasszonyt NMsoká.