"Szombaton kora délután - útban a nagyszülőkhöz - betértünk egy süti-haboskávéra a soltvadkerti Korona cukrászdába. Mivel nem voltak túl sokan (ritka kivételek egyike), így leültünk egy asztalhoz a feleségemmel, hogy ott fogyasszuk el az ízletes somlóit. Már az asztalhoz menet is gyanús volt az "illető", aki egy hölgy társaságában szintén sütit és kávét fogyasztott az egyik asztalnál. Gondolkodtam egy percet, hogy honnan ismerem, mikor beugrott, hogy az illető nem más, mint Révész Sándor. Mivel utoljára kb. 10 éve láttam élőben, meg kell mondjam, hogy semmit nem változott. Ugyanaz a hosszú haj, a tipikus mosoly. Krémszínű (szürkés) meleg pulcsit és kék nadrágot viselt, bal kezén egy ízléses ezüst karpereccel. Fogyasztás után felálltak, majd egy újabb adag sütivel (elvitelre csomagolva) távoztak, de az ajtóban még váltottak néhány szót az egyik alkalmazottal, akinek láthatóan jól esett ez. Ezt követően a hölggyel kézenfogva a cukrászdával szemben lévő utcában tűntek el. Innen üzenem Sándornak, hogy szeretném 10 év múlva is ugyanilyen jó egészségben látni!" - szaladt előre az időben TAmás.