Látott valakit? Jelentse fel!
Lefotózott valakit? Küldje be!
Csányi Sándor gyereket pisiltet a fűben
2007.11.12. 13:07 - velvet
"Pénteken délután jártam Zuglóban a Róna-Thököly sarkon lévő patikában. Nem voltak kitöltve a vényeimen az egyhónapos fiam adatai, ezért szükség volt némi előkészületre mielőtt beálltam a sorba (két pénztár van, melyből mindkettő üzemelt, és két gyógyszerkiadó ablak, ahol a fizetés után adják ki a szereket, ezek közül egy üzemelt). Már a vények kitöltése közben feltűnt egy kissrác, aki nagyon jól elvolt magában, mintha otthon lenne, semmi sem érdekelte, járt-kelt, és mikor beálltam az egyik sorba, még bele is boxolt egyet a tökömbe (szerencsére nem nagyot, úgyhogy csak nevettem rajta). Nem tudtam, hogy kivel volt, de akkor megláttam egy átlagos utcai ruhában lévő fiatalembert aki éppen végzett a pénztárnál, és ha jól tudom Csányi Sándornak hívják. Ő volt a gyerekkel. Nagyon feszülten viselkedett, mert a kisfiúnak pisilnie kellett, és a hosszú sor miatt is teljesen ki volt készülve. Ekkor követelte, hogy a második zárva tartó ablaknál adják ki neki az éppen kifizetett szereket, mert nagyon siet, és a fiúnak pisilni kell. Szó nélkül elkérték a blokkját, elkezdték összekészíteni a csomagot és felajánlották, hogy nyugodtan elmehet a srác wc-re ha annyira kell neki. Erre ő ezt nem fogadta el, azt mondta, hogy megvárja amíg megkapja és mennek. Azt nem tudom, hogy megvárta-e vagy még előtte kimentek, de mire végeztem mindennel és kiléptem az ajtón azt láttam, hogy a fiú a bejárattól 1 méterre az utcán a fiatalember segítségével végzi a dolgát a fűben, mint egy kutya. Simán elfogadhatta volna az ajánlatot és akkor tolakodni és arcoskodni sem kellett volna neki. de most már késő" - mesélt egy délutánról a patikában vib3s.
- Nem kurvát közvetít a cég, hanem szerelmet
- Nem kurvát közvetít a cég, hanem szerelmet
- A Kontroll nyerte az Aranycsirkét
- Dobó Kata befuthat Japánban
- Spermavadászat értelmiségieknek
- Lenyűgözte a Kontroll a New York Times kritikusát
- 'Pista nagyon ért ahhoz, hogy kicsavarja az embert'
- 'A Harry Potterben nem szívesen veszek részt'
- Muszáj volt a fiúkat megütni
- 'Olyan, mint én: gyenge, korrumpálható, ingatag'
- Nem tudják milyen a vizilabda
- Csányi cáfolta, hogy konfliktusa lenne Szabóval
- Fenyő Iván lett Dobó Kata szerelme
- Interneten szavazhatunk kedvenc színházi színészeinkre
- Hajós András csigát osztott a színészeknek
- Szinetár Dóra nem lett közönségkedvenc
- A BKV-s Skywalker
- Soma érzékibb Bódi Sylvinél?
- Csányi Sándor az ex-Tildába szerelmes
- Létezhet-e szebb Szellő István szeménél?
- Félmilliós ellenőrhakni a BKV-nál
- Félmilliós ellenőrhakni a BKV-nál
- Félmilliós ellenőrhakni a BKV-nál
- Alföldi Zoltán, Csányi Sándor, Fenyő Iván, vagy Talmácsi Gábor?
- Csányit csalta a felesége
- Szerelmes ellenőrből gazdag álompasi
- Idén is Csányi Sándor a legszexisebb
- A rajongók lerohanták a Kontroll ellenőreit
- Csányi Sándor házassága válságba került
- Csányi Sándor motorbalesetet szenvedett
- Fegyveresek támadtak Csányi Sándorra Kenyában
- Szorcsik Viki, a pálinka és a balatoni szabadulás
- Szorcsik Viki, a pálinka és a balatoni szabadulás
- Csányi Sándor: 'Sose lennék bankigazgató'
- 'Anyukámnak ajánlom a Súgó Csiga díjat'
- Csiszár Jenő összetörte Dobó Kata szívét
- Csányi Sándor Tildába szerelmes
- Udvaros Dorottyának mindene fáj
- Szombat esti láz: erotika, vágy és szenvedély
- Senki sem elég jó a Szombat esti láz zsűrijének
- Medveczky villantását képes bárki is felülmúlni?
- Hujber Ferenc is hazatér a Terézanyu forgatására
- Csányi Sándor kiskecskézik
- Csányi, Benedek és Kásás a nők álma az ágyban
- Vietnámi Júlia és roma Rómeó a Józsefvárosban
- Ellenáramlatok
- Csányi Sándor beismerte, hogy együtt van Erdélyi Tímeával
- Csányi Sándor bicajon száguld


