Látott valakit? Jelentse fel!
Lefotózott valakit? Küldje be!

Herczeg Zoltán fehér pólóban bólogatott a stoner rockra

2008.11.24. 16:20 - velvet

„Pénteken este a Monster Magnet remek hangulatú koncertet adott a Wigwam rockklubban, ahol nem az énekes, Dave Wyndorf megszaporodott kilóinak száma okozta a legnagyobb meglepetést, hanem hazai hírességek illetve zenészek nem várt koncentrációja. Először az éppen italára váró Herczeg Zoltán divattervezőt szúrtuk ki fehér, testre simuló pólójának köszönhetően, amin stílszerűen a következő felirat áll: RockStarWars. A szintén fehér színű, hosszú orrú csizmát (vagy talán cipőt) és szűk farmert viselő divattervező természetesen nem az első sorban tombolt, hanem a keverőpult mellett bólogatott ütemesen a zenére. Később Mátyás Attilára, a Sex Action, illetve az F.O. System tagjára lettünk figyelmesek, aki az idő nagy részében ismerőseivel beszélgetett a bárpult mellett. És itt még nem ért véget a szpottolás, a koncert végén ugyanis Prieger „Anima Sound System” Zsoltot véltük felfedezni a tömegben, miközben pedig a taxira vártunk, Dj Titusz alakja sejlett fel az éjszakában” – csodálkozott rá a Monster Magnet hazai rajongótáborának híres elemeire egyik olvasónk.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés