"Vokság "A Pasiújításban A Legnehezebb A Szűrés" Virág és három barátnője a hétfő hajnali Ryanair gépen utazott egy hétre Malagába. Mivel utolsóként szálltak fel a repülőre, szomorúan konstatálták, hogy nincs egymás mellett négy hely, de még három sem :) A sztuviknak foglalt első néhány üres ülést kiszúrva megkérdezték, nem lehet-e oda ülni. Sajnos nem, az le van zárva, válaszolt a légikísérő. Hát akkor nyissák meg! - mondta az egyik barátnő. A másikuk egy üveg ásványvizet kért, majd amikor megtudta az árát, hangosan kifakadt: "Ezer forintot kérsz ezért a vízért, nem mondod komolyan, mindjárt elájulok!" Az utat aztán többé kevésbé végigaludták, barátnője szerint "Virág is aludt, végig itt horkolt mellettem, mint állat!" Amúgy valami tuti csajszee booleyt szerveztek, beszélgetésükből kiderült, hogy első útjuk a reptérről a gyógyszertárba vezet majd, "vizinér". Remélem, rendesen csapatják majd a csajok és bepasizik szegény Virág!" – jelentette Pigi.