A facér Dukai Reginát csak mérsékelten ostromolják a pasik

2009. május 3., vasárnap 11:10
A modell a legfontosabbnak az énekelést tartja. Nagy álma, hogy egy Disney film betétdalát felénekelhesse. Korábban már lett volna rá lehetősége, de akkor pont nem ért rá. Dukairól azt is megtudtuk, hogy sok eseményre jár háziasszonykodni, és arra sem mond nemet, ha csak azért hívják valahova, hogy a vendégek vele fotózkodhassanak.

Dukai Reginát ismét jelölték a VIVA Comet egyik díjára, konkrétan a Legjobb női előadóéra, de nem először tették, két éve azonban nem volt szerencséje. „Nagyon örültem neki, hogy megint bekerültem ebbe a csapatba” – kezdte PR-szagúan a beszélgetést a modell. „Nem azért énekelek, hogy minél több klipem legyen, hogy minél többet szerepeljek, hanem, mert szeretek. Ha szomorú vagyok, ha boldog, ezzel tudom kifejezni magam. Leginkább stúdióban és otthon teszem ezt. Az, hogy idén lett egy klipem is, csak hab a tortán.”

Az énekes-modell-tervező azt is elmondta, a kocsiban vagy zenét hallgat, vagy ő dalolászik, de mielőtt beleégtünk volna ennek a boncolgatásába, egy kommersz kérdéssel igyekeztünk szórakoztatóbb információkhoz jutni. Mindenki döntse el, mekkora a hírértéke annak, hogy Dukai elmondta, a zenének, illetve az éneklésnek szán vezérfonalat a karrierjében, mert ebben tudja leginkább kifejezni magát. „A zene jelenti nekem a megnyugvást. Nem kell hozzá színpad. Az az álmom, hogy Disney mesefilmek betétdalát énekeljem. Egy stúdióban megcsinálom, és örök emlék marad” – tette hozzá.

Szabad egy közös képet?

Bár azzal nem dicsekedhetünk, hogy bővelkedünk a klasszikus és modern zenei ismeretekben, mégis amatőrként azt feltételezzük, hogy egy musicalszerű dalt felénekelni nem minden zenész képes. Dukai ezt cáfolta, sőt hozzátette, ez az álma nem egy lehetetlen küldetés, hiszen egyszer majdnem megvalósult, csak akkor nem ért rá. A most éppen zenei körökben sokat emlegetett modellnek amúgy rengeteg fellépése van, nemcsak zenészként, hanem háziasszonyként is. „Sokat járok vidékre rendezvényekre, akár háziasszonyként, akár énekesnőként. Egy dalon is dolgozom Papa Joe-val, ami teljesen más hangvételű és más stílusú lesz, mint amit eddig megszoktak tőlem. Hamvai P.G.-vel most lett kész a közös dalunk. Tegnap volt egy újabb megkeresés egy újabb előadóval, amit valószínűleg nagyon szívesen el fogok vállalni, de erről még nem tudok beszélni.”

Dukait monológja után inkább azzal nyaggattuk, bocsátkozzon részletekbe, azaz árulja el, milyen rendezvények háziasszonya ő. „Szépségversenyekre vagy Zepter konferenciákra járok. Az utóbbinál énekelni és háziasszonykodni is szoktam, és van úgy, hogy különböző rendezvényekre csak azért hívnak meg, hogy a vendégek tudjanak fotózkodni velem.” Állítása szerint nagyon szereti a készíts közös képet velem című programot, mert eddig nem volt negatív tapasztalata. És ki ne hagyjuk az ilyenkor mindig felbukkanó örök slágert: „azért jó ez, mert sokféle emberrel lehet találkozni.”

Az énekesnőnek a szakítása óta nincs párja, nem az a típus, aki a borút ilyen derűvel dobná fel. A férfiak pedig nem zaklatják ajánlatokkal, vacsorameghívásokkal, valószínűleg várják a megfelelő pillanatot. „Sok levelet kaptam a rajongóimtól, volt olyan fiú, aki azt írta, ő sose dobna ki. Vannak aranyos levelek, de nincs ilyen őrült letámadás, nincs olyan, aki nagyon ostromolna.”

Kommentek

  • 2009.05.03 11:30:23BkSp

    vazze, látta már vki, hogy ki pénzeli?!?

  • 2009.05.03 11:52:59kukoid1

    Dubai REGINA !

  • 2009.05.03 11:53:27youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA

    facéran muszáj lesz be(média)kurvulni (eddig csak mérsékleten volt az)

    (a facért amúgy nem csak pasikra használják?)

  • 2009.05.03 12:00:37dex.ion

    egyáltalán ostromolják?
    én max egy korbáccsal ostromolnám

  • 2009.05.03 12:13:15Raziel Anarki

    "Nagy álma, hogy egy Disney film betétdalát felénekelhesse. Korábban már lett volna rá lehetősége, de akkor pont nem ért rá."

    hát ezen borultam :D:D:D

  • 2009.05.03 12:21:58Hamlet

    Én azért blokkolnám, izé, ostromolnám!!!

  • 2009.05.03 12:38:06zoxó

    ...egy musicalszerű dalt felénekelni nem minden zenész képes. Dukai ezt cáfolta,...

    talán nem kellett volna. Azért elképzelem, ahogy Bangó Margit a Macskákat énekli.

  • 2009.05.03 12:44:51pisy

    A múltkor még abban a főzőműsorocskában pedig elég jó dolga volt, mondta is az anyagi jó lét nem az ő érdeme. A pasi akkor dobta? Gondolom ő nem dobbantott volna abból a környezetből. Amúgy ez a sok csaj csak azt nem veszi észre, hogy az a faszi akinek ennyi pénze van az nem fog megállni egy szép nőnél ez kb. annyira nyilvánvaló, mint hogy a Föld forog. Talán olyanokkal kéne járnod Reginácska - hátha olvassa sosem lehet tudni - akik megbecsülnének, mondjuk csak egy középvezető aki holmi 300 gurigát hoz haza talán az tudna szeretni. De az kevés mi? :D Meg ott aztán azzal ugye nem lehetne ide oda kiruccanni, hogy is veszem én a bátorságot ilyen lemondásra invitálom Reginácskát.

  • 2009.05.03 12:49:30pisy

    Előző cikkből:

    "A modell szerint problémát okozott az is, hogy bár az ex már 35 éves volt, még mindig jobban vonzotta a bulizás, mint barátnőjét."

    Nah hát igen, nem is olvastam, de csak beletrafáltam...

  • 2009.05.03 13:12:42Ticcsi

    Kit érdekel ez a műanyag buxa???

  • 2009.05.03 13:15:18gulasZuppe

    ez megöregedett meg a hulye "divat" goncök egy tucaccal dobnak a számokon pedig edes volt mostmeg egy lófejü ciganyasszon lett

  • 2009.05.03 13:38:42pisy

    lolo171: szeretnék veled egy pár rövid mail-t váltani, ha olvastad amit írtam kérlek jelezd köszi.

  • 2009.05.03 14:06:42Naomi89

    Nem tudom,hogy miért kell mindig mindenkit támadni.Pont ezért mondta el a főzős műsorban is,hogy az a lakás nem az ő érdeme...Máshogy is ki lehet engedni a feszültséget,meg azt a fajta "magyarságos" köpködést,amit ez az oldalt is csinál néha...nemcsak úgy,hogy mindenkit lefikázunk...Nem védem őt,pontosabban nemcsak őt védem.De nincs rajta műanyag,nem kurvul és nem pénzelik.De ha így lenne sem lenne túl sok közünk hozzá,és talán ez a legnagyobb baja az itteni embereknek.Na mindegy,úgyis fölösleges a szövegem...

  • 2009.05.03 14:41:33youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA

    Bangó Margit zenész/énekművész?

  • 2009.05.03 15:28:20nyulcsi

    ez a bangó margit lánya? győzike unokatestvére?Mohácsi Viktória huga?

  • 2009.05.03 16:29:59pisy

    Naomi89:

    Nézd Naomi, aki nem a pénzre megy az általában ritkán választ olyat, aki rettentően agyig van vele. Szerintem ezen gondolkozz el picit, miközben véded az említett hölgyet.

  • 2009.05.03 18:41:28Spielberg

    bokkónám.
    csak nem futja rá.
    DUBAI (marokkói) Regina...

  • 2009.05.03 18:52:17redballon

    mindenki análisan izgatja???:)

  • 2009.05.03 20:32:48C.I.C.A.

    az irigysegtol csopog minden szanalmas kommentetek.... broaf!

  • 2009.05.03 20:43:30Glóriaa

    C.I.C.A. csaknem te vagy a lófejű Dubai Regina?

  • 2009.05.03 21:43:52liliana13

    Mire is lehetne itt irigynek lenni? Hogy a pasi, akivel a pénze miatt jött össze, és aki évekig alázta, megcsalta fűvel-fával, és úgy beszélt vele, mintha a seggéből rángatta volna ki, most nagyon csúnyán kipicsázta? Úgy kellett neki. Álszent kurva. A Hooligans-es Tibi is megmondta annak idején, hogy nagyot csalódott benne, nem gondolta volna róla, hogx ilyen érdekember, hogy elhagyja őt azért, mert a másiknak több pénze van.

  • 2009.05.03 22:00:31hajajaj

    Énekeljen már el valamit!! Pl. Tina Turnert, vagy valami Halász Juditot, hogy hasonlítható legyen valami énekeshez.

  • 2009.05.04 09:43:05OmegA404

    Naomi : Jöjjünk össze! Elég naiv vagy. :)

    Sajnos C lányok csúnyán öregszenek.

  • 2009.05.04 12:33:04SelkirkRex

    Ez a csaj egyszerűen ronda!Kinek tetszik? Tessék feltartani a kacsókat!

  • 2009.05.04 13:03:15Tengerszem

    Disney film betétdalát? De... könyörgöm, miért?

  • 2009.05.05 17:39:54stab

    jó hogy nem ostromolják, hát válság van, kinek van most erre pénze ?!

  • 2009.05.06 14:37:13nusildi78

    Szerintem Dukai Regina még mindig jobb, mint a Zimány Linda vagy a Bódy Szilvi! Legalább hangja van!

Fotó: Szécsi István

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés