Kunovics Romantic Katinka 60 kilót fogyott

2009. május 5., kedd 09:40 |
Az énekesnő fogyott, fogyott, majd elhagyta a pasija. Most könyvet írt arról, hogy miként járt. Hasplasztika, mellfelvarrás, rengeteg diéta és fogyasztótabletta után, Schobert Norbert segítségével lett hetvenkilós. Azt ígérte, meztelenül pózol majd a könyv borítóján, de végül nem vállalta be. Félmeztelen Kunovics és más finomságok Sex and fogyás címmel.

Kunovics Katinka, a Romantic egykori és jelenlegi énekesnője úgy döntött, egy könyvben meséli el szexuális életét és fogyókúrás tortúráit. A mű címe információnk szerint Sex and fogyás lesz, és májusban kerül a polcokra.

Az énekesnő azt ígérte könyvborítójának fotózásán, meztelen lesz, mert így tudja a leginkább bebizonyítani, hogy összesen egy átlagos felnőtt nő testtömegétől szabadult meg. A korábban 130 kilogrammos Kunovics azonban mégsem vetkőzött pucérra, csak félmeztelenül állt a kamerák elé.

Elmondtam olyan dolgokat, amiket másnak nem tudnék

Elkeseredésünkben arra kértük, ossza meg velünk, miből tartotta fent magát, miután megszűnt a Romantic. „Elkezdtem a szóló lemezt készíteni, tavaly jelent meg és azzal koncerteztem. A mai napig is megy, független attól, hogy újra van Romantic. Egy vállalkozó támogatta, és szerencsére jól fogyott. A Romantic nyáron fog beindulni, mert a gazdasági válság ezt a szakmát is érinti. Májustól már lesznek haknik.” Arra is kitért, hogy egy nosztalgiázásnak köszönhetjük, ismét összeállt az együttes.

Kunovics állítása szerint régóta tervezte, hogy egy könyvben mond el mindent, ami szerinte meghatározó volt az életében, csak eddig nem talált olyan újságírót, akiben megbízhatott volna. „Elmondhatom neki a titkokat, egyéb sztorikat, amiket nem biztos, hogy mindenkinek elmondanék. Régóta terveztem, hogy a fogyókúrával kapcsolatos tapasztalataimat is megosztom az emberekkel, hogy ne essenek ugyanazokba hibákba, amikbe én.” A PR szövegben éreztük a világ-megváltó szándékot – ezúton köszönjük –, és azt is, hogy megosztotta Velvettel a kövérségéért ki felelős elméletét.

Úgy akartam lefogyni: sokat ettem vagy semmit

„Szerintem a gyerekkorban dől el minden. Számít, hogy az ember mire neveli a gyerekeit, fontos-e a mozgás és a helyes táplálkozás. Engem nagyon komoly szinten elrontottak ezzel kapcsolatban is. Nem törődtek azzal, hogy rendszeresen mozogjak. Ez óriási hiba volt. Később persze jöttek ezek is: úgy akartam lefogyni – nagyon sokan vannak ezzel így, nem teszek érte semmit –, hogy csak a csodaszereket vártam. Nem volt olyan fogyitabletta, amit ne próbáltam volna ki. A tapasztól kezdve az elektromos fogyasztógépeken át, az akupunktúráig minden diétát teszteltem.”

Miután megtudtuk, hogy elsősorban a szülei voltak felelősek a kinézetéért, arról kérdeztük, végül hogyan szabadult meg az egy embernyi súlyfeleslegétől. „Norbi segített, és akkor esett le, hogy nem kéne mindent összezabálnom. Előtte úgy próbáltam lefogyni, hogy vagy sokat ettem vagy semmit. Aztán minden nap mentem edzeni, eleinte csak húsz percet, mert 130 kilósan nem bírtam többet. Ma már másfél órát is megy.” Ahogy megszabadult a többlettől, pasija elhagyta, aminek okát a mai napig nem érti. „A kapcsolatom alatt pedig még híztam is. A szerelemtől ettünk mind a ketten, mint az állatok. Ő volt az első, de ahogy fogytam, egyre jobban távolodtunk egymástól. Ezt utólag vettem észre.” A most 70 kilós Kunovics azt is elmondta, nem úszta meg a plasztikai műtétet sem, a hasáról majd négy kilónyi bőrt távolítottak el, és a mellét is fel kellett varrni. „Fájdalmas, de megéri” – összegezte az énekesnő az élményeit, anélkül, hogy megkértük volna, feltétlen egy közhellyel zárja a beszélgetést.

Kommentek

  • 2009.05.05 09:50:48Őrült Asszony!!

    Ha ez nem férfi volt, akkor megeszem a kalapom!

  • 2009.05.05 10:06:12liftakna

    tényleg frankón lefogyott, de nem hiszem el, hogy csak 70 kg

  • 2009.05.05 10:08:33koschwarz

    fogyjon még vagy 20-at, és akkor majd rá lehet nézni.

  • 2009.05.05 10:12:19majomka

    Az, hogy a cikk alapból übergeci nem baj, csak akkor arra kellene figyelni, hogy ne legyen tele helyesírási és nyelvtani hibákkal.

  • 2009.05.05 10:12:22Mitya Ivanov

    ja és Kunkovits, vagy kunovits?

  • 2009.05.05 10:12:26Blogpont Huba

    Tisztelet neki az eddigi fogyásáért! (A válla és a felkarja olyan állapotban van... nagyon nem kellene bevállalnia egy ilyen top-ot.)

  • 2009.05.05 10:18:31mammina

    mar nem gonoszkodasbol, de nem eloszor fogy ilyen sokat. kb egy ev mulva - na jo lehet ketto - ugyanolyan gomboc lesz mint volt.

  • 2009.05.05 10:19:19Őrült Asszony!!

    Szerintem is több mint 70 kiló. Van ott még bőven felesleg. Szép dolog, hogy ennyit fogyott de a helyében még most sem vetkőznék.
    Valaki mondja már meg, hogy pasi volt vagy sem! Travi?

  • 2009.05.05 10:27:23liftakna

    A fogyás csak a könyv egyik része. De vajon a szexről mit írhat...?

  • 2009.05.05 10:34:07ragamust

    Ez valami vicc?Ha igen akkor király!!!:D

  • 2009.05.05 10:37:14ragamust

    ja meg ezt dobjátok már vissza"ha_oszinten_beszelek_kiderulhet_hogy_hulye_vagyok"
    kösz

  • 2009.05.05 10:40:22Baatkaa

    Ilyen bunko cikket! Es hat a helyesiras... :/

  • 2009.05.05 11:00:30a8zoli

    de bazz lóg a bőre mindenfele...
    sok sok fogyási rovátka mindenfel.
    jöhet a plasztika

  • 2009.05.05 11:01:59luchador

    Mellesleg a második képen mintha villantana egy magyarosat ez a karcsú tündér...
    (amúgy meg a faszt fogyott ez 60-at)

  • 2009.05.05 11:02:36Komment Elek

    Ez a cikk azért kellett valójában, mert egyébként pont leszarta volna mindenki mennyit fogyott vagy sem ez a szerencsétlen és ronda nő.
    Miért nem tudja egyszerűen felfogni valaki, hogy ha nem szép, akkor nem szép és kész. Minusz 100 kilóval sem lenne vonzóbb.

  • 2009.05.05 11:08:14Zulu Alfa Kilo

    Ezkiez? Ismernem kéne?

  • 2009.05.05 11:11:15Hypofx

    lassan jon Gyozike konyve: Mekkorat szartam cimmel

  • 2009.05.05 11:14:10Morgo1229

    Most nem 70 kilo, ez tuti. Szerintem, ugy kb 78.

  • 2009.05.05 11:14:12vernarancs

    Mi a szarnak kell errol konyvet irni? Aki ezt megveszi az nem normalis. Ellenben a fekete szajszi vetkozhetne :D

  • 2009.05.05 11:15:58Hypofx

    Ja a fekete dobahtan egy sorozatot:)) De ezek a kepek istenkem, hat annyi melo lesz a kepekkel Photoshopban hogy kulon reder farmot kell osszehozni ha ebbol az asszott tehenbol normalis fotokat akarnak csinalni

  • 2009.05.05 11:16:52Ivan Kozirev

    Uh, de csúnya férfi... :)

  • 2009.05.05 11:27:10Relaxing

    ez még így is zsírdisznó

  • 2009.05.05 11:29:21minifik

    leszarom

  • 2009.05.05 11:32:41Amirah

    a képek a fogyás előtt vagy után készültek?!én azt nem értem, minek híznak meg ennyire emberek? Nem tűnik fel közben, hogy valami nem ok, talán kevesebbet kellene enni és többet mozogni?

  • 2009.05.05 11:33:30mrs wilkinson

    Nincs egy stylistja vagy jó ízlésű barátnője szerencsétlennek? A megjelenése rettentően előnytelen. A tetovált szemöldök évek óta nem divat és a vasalt haj is csak még jobban keményíti a vonásait.

  • 2009.05.05 11:34:33Floyd

    Engem meg állandóan szopatnak a blogomon, ha vannak helyesírási hibák, itt meg egy "profi" cikkben hemzsegnek az elírások! VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Meg gecizik is, nem a harvardon végzett.
    Ez a velvet a baszott fasz és cseszett csöcs hazája.

  • 2009.05.05 11:36:38vernarancs

    "Nézzen 70 kilós énekesnőt" Ez mennyire genyo.

  • 2009.05.05 11:37:11Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke

    Amirah: hát, hidd el, hogyhaszerelmes az ember, egy ideig nem tűnik fel, mert az agyad nem arra koncentrál :)))) És csak eszegettek, mert a megnövekedett szerotonin szint jó sok energiabevitelt igényel :))

  • 2009.05.05 11:38:25vernarancs

    mrs wilkinson, es a tetovalt szemoldok ha kimegy a divatbol akkor hogyan szedje le?

  • 2009.05.05 11:39:29kukoid1

    LE SE SZAROM ja és RONDA!

  • 2009.05.05 11:39:36lütyőke

    durva...nagyon durva.

  • 2009.05.05 11:40:22Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke

    Floyd: most mit vársz tőle? Egyfolytában keresi a szemüvegét, a kulcsát meg a telefonját, amikor írta a cikket, biztosan nem találta meg a szemüvegét...

  • 2009.05.05 11:43:51mrs wilkinson

    vernarancs a sminktetoválás kb. 3 évig él, nem örökre szól

  • 2009.05.05 11:44:03johevi

    Jézusom, azok a zebracsíkok a kezén a fogyástól borzalmasak...
    Egyébként miért akar valaki könyvet írni, csak mert "történt vala vele valami.." Miből gondolja hogy
    1, bárkit érdekel
    2, egyáltalán olvasnak-e az emberek

  • 2009.05.05 11:46:15benta

    Igazán kedves a művésznőtől, hogy mégsem aktot fotóztatott. Remélem nem dolgozzák túl a fotókat, mert így látszik, hogy egy ilyen mértékű fogyás igen komoly károkat tud okozni a bőr szerkezetében. És erre fel kell hívni a drasztikusan fogyizók figyelmét.
    Egyébként szerintem nem a súlyával volt baj eddig sem, hanem a kisugárzásával. Valahogy nekem mindig elég negatívnak tűnt, és ezen a fogyás sem változtatott sokat.

  • 2009.05.05 11:47:29lófő/no bagó

    SZSZSZ
    te micsász itt?

  • 2009.05.05 11:52:42calvin&hobbes

    Ennyire rosszindulatú és bunkó cikket (a helyesírás hiányáról nem is beszélve .... ) már rég produkált a kedves Index.... A kommentelőkről nem is beszélve...
    Lehet hogy a kislány nem egy Monica Belucci de kit érdekel... Gratulálok hogy lefogyott... Ennyi...

  • 2009.05.05 12:10:17Őrült Asszony!!

    Most akkor pasi vagy nem pasi?
    A fekete csaj tényleg jól néz ki. Van rajta is néhány fölös kiló, de arányos és szép az arca.

  • 2009.05.05 12:10:40Manyizga

    Hmmm... megoldás a súlyproblémájára: ehet amennyi belé fér, egész nap, a legelőn található zöldségekből. Meg ihat is a gémeskútból, ha a gulyás megitatja... Igazi tehén. :)

  • 2009.05.05 12:42:50macskasno

    Elhiszem, nincs objektív cikk, de ez már kicsit sok. Egy újságíró nem írhat le ilyeneket. Aztán majd ha mindegyik "celeb" megsértődik, akkor pisloghat. Mert bizony a Velvet is a celebekből él.

  • 2009.05.05 12:51:41_Thomas_

    "összegezte a nem Harvardon végzett énekesnő az élményeit"
    WTF? Akkor Cambridge? Nagyon rossz cikk, ez a nő 44 kilósan sem fog érdekelni, inkább nézem a csajblog.hu csajokat!

  • 2009.05.05 12:55:55mondaine

    Szerintem tok jo, hogy ennyit le tudott fogyni, es hogy mar hosszu evek ota tartja. Most miert kell fikazni?

  • 2009.05.05 13:04:19reakcios

    Nem tudtam végigolvasni a cikket és minden kommentet, az kiderül valahol, hogy a képek nemváltoztató műtét előtt vagy után készültek ?

    Az alcímben énekesnőről írnak, a képeken már/még a férfi kiadás van ?

  • 2009.05.05 13:05:06Zahal

    így már sunáznám! :-DDD

  • 2009.05.05 13:05:12JI

    egy kis a photoshop azert kellett :)

    http://yfrog.com/44romantikuskocaj

  • 2009.05.05 13:13:22Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke

    lófő: csak a szépen fejlett igazságérzetem tiltakozik az ilyen önmagát újságírónak nevező senkiházi szutykok ellen. Amúgy semmit, takarodok vissza a lápba :))))

  • 2009.05.05 13:21:10Stipistopi

    2009.05.05 11:00:30a8zoli
    de bazz lóg a bőre mindenfele...
    sok sok fogyási rovátka mindenfel.
    jöhet a plasztika


    az pont, hogy nem a fogyási rovátka, hanem a hízástól repedt szét a bőre, ami ugye fogyás után nem tűnik el...

  • 2009.05.05 13:33:49_adri_

    a címe nagyon komoly, sex and fogyás XDXD
    a fogyás már nem ment angolul mi???? XD

  • 2009.05.05 13:57:58suo tempore

    a csaj kit érdekel, de a cikkíró hülyepicsa, az igazán megdolgozott az olvasottságért és a kommentszámért, az tuti

  • 2009.05.05 13:58:06ju offa

    katasztrófa..há hogynézki??tipikus osstoba diéta,nemeszünk semmit egésznap,és aztgondoljuk hogy ettől fogyunk is,fogyott is,izomból...ugyan olyan zsíros...fúj geci....

  • 2009.05.05 13:59:56valakitalánvagyok

    Most jöhet a plasztikai sebész, aki lenyesi a felesleges bőrt...

  • 2009.05.05 14:10:56Pikk Dáma ♠ / bip-bip

    és ezért még meg is keresi az interjúalanyt...
    jónapot, interjút készítenék, amolyan vérgeci alázósat, mikor felelne meg az időpont?
    primitív egy cikk ez, illetve bocs, miket írok, cikk...
    amúgy fingom nincs, ki ez a csaj, akiről írt, mit csinált, de nem is érdekes. valószínűleg nem érdemelt ilyen alázást. vagy akkor mindenki a bulvárvilágban. de azt már nem merjük bevállalni, gondolom, ugye?
    és még valami: az igazi alázáshoz spiritusz kell! ez így csak közepesen szánalmas.

  • 2009.05.05 14:30:14napraforgó70

    voltam én is 70 kg, úgy 15 évvel ezelőtt, de a combom jóval vékonyabb volt... ha Katinka 70kg, akkor ezzel combbal, derékkal és mellmérettel max 158 cm
    amúgy gratula neki a kitartásért, hogy a romantikos kezdőállapotból ide is eljutott
    szerencsére a hangjára nem hatott a fogyózás, mert jó torka van a csajnak

  • 2009.05.05 14:34:40Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker

    Moslík egy fostartály vót, az is maradt.

Fotó: Boros István

CímkékCímkék

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés

hirdetés