Ádok Zoltán ugyan még Moszkvában van, a Velvettel mégis megosztotta tapasztalatait és élményeit az Eurovíziós Dalfesztiválról. Az elődöntőből csütörtökön, nem sokkal éjfél előtt kieső magyar induló állítása szerint nem keseredett el: „persze voltak érzelmi kitörések, mindenkiben ott volt a győzni akarás, a lányok sírtak is rendesen. Én akkor, mikor édesanyám azt írta: büszkék vagyunk rád.”
A norvég fiú fog nyerni
„Nagyon elégedetten jöttünk le a színpadról, boldogsággal töltött el minket, hogy rengeteg rajongónk van itt. Sokan nem értik miért nem jutottunk tovább, hiszen szerették a dalt. Nem feltétlenül a teljesítményt tükrözi az eredmény” – utalt Ádok az orosz döntés mögött megbújó érdekekre. Az énekes korábban elmondta, a következő lemezét svédek segítségével fogja elkészíteni - ez nem túl kiugró teljesítmény a popszakmában, hiszen többek közt Lola és Mark is a svédektől kapja az ihletet és lehetőséget. -, szerencséjére még az Eurovízióra nevezett szerzeménye is népszerű a skandináv országban.
Ádok arról is beszámolt, hihetetlenül nagy szeretet fogadta a magyar csapatot, a metrón is kellett autogramot adnia, sőt rengetegen kérték, hadd fotózkodjanak vele. „A döntős orosz lánynak, Anastasia Prikhodkónak is nagyon szimpatikus voltam, engem választott ki, hogy találkozzak vele egy étteremben, amit a legnézettebb orosz tévé kamerái is rögzítenek.” Az énekest megkértük, tippelje meg benyomásai alapján, ki nyeri meg idén a versenyt. „A norvég fiú tud oroszul, beloruszi felmenőkkel is büszkélkedhet, és nagyon ügyes. Szerintem ő nyeri meg, bár a második elődöntő is erős volt.”
Az énekes azt is elmondta, megdöbbenve tapasztalta, hogy az ismeretlen indulók voltak leginkább elszállva maguktól, az ismertebbek hozzájuk képest kommunikatívan, kedvesen és barátságosan közlekedtek a közös partikon. Személyes kedvence az izlandi lány volt, akivel nagyon jókat tudott beszélgetni. „Bízom benne, ha hazajövök az emberek szeretettel fogadnak majd, mert látták mennyi munkát fektettünk bele a produkcióba, és látták, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk. Remélem, elégedettek lesznek velünk.”
Olcsó cigi, vodka
Ádok Zolit megkértük meséljen arról, mit látott Moszkvából, illetve mennyire volt jól szervezett az Eurovíziós Dalfesztivál. „Tiszta a szálloda, minden delegációt rendőrautó kísért haza a reptérről, friss gyümölcsöt, finom kekszeket és süteményeket kaptunk a próbák alatt. Törődtek velünk, minden időben történt, pár perces csúszások voltak csupán. Profi volt a színpad is, 28 kamera pásztázta, 600 intelligens lámpa világította be, tényleg kitettek magukért.”
Azt is kiderült, Moszkvában szeretik a magyarokat, mert úgy gondolják nagy a lelke ennek a nemzetnek. Az orosz konyha kiváló nagyon hasonlít a magyarra, a különbség pusztán a fűszerezésben rejlik. „A vodkát vizespohárban adják, és nagyon drága itt minden. Furcsa, a nemzeti italuk olcsóbb, mint a mozzarella sajt. A túró rudijuk isteni. Krémesebb a töltelék a hazainál, sokkal vastagabb a bevonója és van fehércsokis is. A cigi csak 140 forintra jön ki, bármelyik.”
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.



Kommentek
2009.05.16 09:43:50nemistudomavagymegis
Mit kellet ezen meglepődni????Szánalmas és vidéki volt!nem beszélve Náray Tamáska rémes jelmezéről!
El kéne már felejteni ezt a debreceni varrólánykát,mint stylist-et!Egy tehetségtelen,hozzá nem értő,de a médiában nyomuló kis akarnok!!!
megint egy csomó pénz repült ki az ablakon!!!
nem megy ez nekünk!!!
Persze,amig minden előre le van zsírozva,vagy éppen valakinek a valakijét kell nyomni,addig ez lesz!!!!Tényleg balán vagyunk!
Még valami:ha valaki táncosnak kiáltja ki magát,akkor pl. tudnia kéne jól forogni,de ez olyan volt,mint egy amatőr!!!Hát ez van 2009-ben!!!
Én különösképpen nem kedvelem Rúzsa Magdit,na de ő profi volt,és olyat csinált,ami jól állt neki!!!!
2009.05.16 10:03:22dokkoló
igazad van, magdihoz nem volt hasonlítható de hát most komolyan ??????
se a zene se a ruha nem ér 1 kalap szart se de ez van mit várunk ilyen kis buziktól???
meg azt nem értem h a nárai miért van ilyen nagyra magával szerintem makány zoób benes sokkal szebbeket alkot. ez meg kiküldi ezt a nagypofájú seggfejt ilyen lila latexes gagyiságba.
egyedül a lányok voltak azok akiknek a produkciója értékelhető volt... de hát ez a műsor meg nem erről szól.
2009.05.16 10:07:36kerekerdő
Jövőre a Fási mulatóból kell küldeni valakit és tuti a tovább jutás! Ennyi szart mint amit itt előadnak! Eurovíziós dalfesztivál=paródia
sírtam a röhögéstől, de nem tudtam végignézni,mert megfájdult a hasam.
2009.05.16 10:10:54iTink
Az Eurovízió történetében Friderika volt az egyetlen olyan fellépő, aki méltóképpen képviselte Magyarországot. Azóta csak romlik a színvonal. Hányadik körből derül is ki, hogy Zoli lesz a magyar fellépő? Akik visszamondták, nem véletlenül tették.
2009.05.16 10:21:35Solar
A norvég sráctól sem vagyok elájulva. Tény hogy jobb mint Ádok Zotya, de én úgy érzem a produkción nagyon sokat ront az angol nyelvű dalszöveg.
Én vártam, hogy norvégul, vagy oroszul énekeljen. Ehhez képest angolul nyomta a "fairy tales" -féle közhelyeket. Lejárt lemez.
Kezdem azt hinni, hogy az EURO akármi a gagyi-szarok bemutatására való.
El sem hiszem, hogy anno Celine Dion megnyert egy ilyen ruppótlan versenyt.
Azóta mennyit esett a színvonal!
2009.05.16 10:26:30xDEWx
ádok zoliék sztem amit tudtak megtettek, nem az ő hibájuk az eredmény. a ruhákról meg annyit, hogy oké, hogy mindenki fenntartásokkal kezeli, de ezek fellépőruhák, arra vannak kitalálva, hogy jól mutassanak és sztem ezt sikerült elérni.
tuti, hogy pár ponttal maradtak le a döntőről. ja és egyébként most kiderült, hogy a spanyol tv az eurovízió közvetítése helyett egy teniszmérkőzést adtak le, tehát az emberek nem tudtak szavazni. nem tudni még milyen következményei lesznek.
mindenesetre gratulálok a magyar csapatnak, remélem zoli folytatja a zenei pályáját és elkerülik a figyelmét a búvalbaszott magyar vélemények.
2009.05.16 10:31:31Gatto Negro
A magyar popzenei életben gyakorlatilag nincs olyan előadó, aki méltóképpen képviselhetné az országot egy ilyen vetélkedőn...
2009.05.16 10:32:14lalanc
A magyar "csapat" tényleg odatette magát rendesen. A produkcióval sem volt semmi baj, már ami a zenét és a táncot illeti.
NA DE A RUHA!!!! Könyörgöm! erre ki adott engedélyt? A lányokról lerítt, h útszéli ribancok, a srác pedig a Y.M.C.A tagja. Botrány és förtelem.
Komolyan mondom, h a külleme buktuk el a továbbjutást!
Maga az eurovisio nem lenne rossz buli, csak döntsék már el az okosok, h egy portó népzene, egy ukrán ribanc, az angol lírai áhitat és a svéd opera, meg a sok techno-tance között hol a közös nevező.
2009.05.16 10:43:50keithrichards
buziiiiiiiiiiiiiiiiiii
2009.05.16 11:13:26Solar
Engem taszít Ádok Zoli. A megjelenése, a kisugárzása, a kinézete, ahogy mozog, ahogy mimikál, egyszerűen borzalmas.
Capellában viszont mindenki rajongana érte, az 100%.
Jobban tenné, ha némi önkritikát gyakorolna és maradna a kaptafánál.
Miért kell erre a "verseny"-re egyáltalán neveznünk????
Környező országokban egymásnál is jobban utálnak minket. Soha nem fognak ránk szavazni.
2009.05.16 11:13:27ciboleró
Szerintem az Angolok nyernek !
Mindenki felett áll a produkciójuk nagyságrendekkel! Ádok Zolinak pechje volt
11-ik lett éppen lecsuszott! A produkciok tényleg elég gyengék! Magyarországról inkább felkérés utján kellene küldeni! Például:Fenyő,Demjén,Dés vagy Geszti dalt !És valóban váltani kéne stylistet is móndjuk Zoób vagy Döry Virág!
Ciboleró
2009.05.16 11:16:56ciboleró
Annak idején a Románok és a szerbek is Rúzsa Magdira szavaztak! Most a Románok a második helyre tették Ádok Zolit a Szerbek szintén! A Románoknál az elsö a Moldáv lett a Szerbeknél a Horvát furcsa mi?
Ciboleró
2009.05.16 11:20:47Agagag
SZARBÓL NEM LEHET ARANYAT CSINÁLNI!!!!!!!!
2009.05.16 11:27:27leon, a proli
szaros buta eurovíziós dalfesztivál, idióták műsora, le kell szarni. ez az árok zoli meg sírjon csak, hogy egy ilyen béna szaron sem sikerült eredményt elérnie.
most tényleg, ki nézi ezt a szarságot, kit érdekel?
2009.05.16 11:43:21honeycutt
2009.05.16 11:13:26 Solar
Capellában viszont mindenki rajongana érte, az 100%. :D:D:D
2009.05.16 11:53:10Kinsella
Sziasztok!
Én nem szeretem sem Ádok Zolit (mivel nem ismerem), a zenéje sem tetszik (én csak ezt az egy számot hallottam), de drukkoltam neki, mivel Magyar vagyok. Ha megnéztétek az összes produkciót, akkor nem mondhatjátok, hogy űberciki lett volna Ádok Zoli. Sztem pont egy ilyen idétlen tinglitangli számmal volt egy kis esélyünk. Am az egész egy nagy rakás... Az Ukránok pl miért kerültek be, de még sorolhatnám?... :D A legjobbak(ha lehet ilyet mondani) közül sokan be sem jutottak a döntőbe (és itt nem Zoliékra célzok). A miénk egy kis ország, mehetne innen Dés, Berki, Ákos, pont le se szarnák. Én egy ilyen gagyira is büszke vagyok, ha már Ők mentek ki a mi színeinkben! :)
Jó szidalmazást! Kellemes hétvégét! Sziasztok!
2009.05.16 12:01:48sanche
Gatto Negro: de lennének, nem is kevesen, csak a _zeneipar_ az angolnyelvterülhez kötődő piachoz tartozik. Mára ők határozzák meg, hogy a rádiókba, tv-be mi menjen leginkább. Ez magaután vonja jórészt a lemez eladásokat, a youtub felpakolt cuccokat, mindent...
Ez a kis rakottb.zi semmit nem csinált, csak leutánozta a nyugati szemetet, mint ahogy a legtöbb előadó mostmár ezen a dalfesztiválon...pedig nem erről kéne szólnia.
2009.05.16 12:17:46Gatto Negro
Sanche!
Ez így igaz!
Az a baj a magyar zenei felhozatalban, hogy:
1. Mi inkább csak rétegzenében tudunk nagyot alkotni. Abban meg nincs pénz.
2. A mesterségesen felfuttatott divatbandákról lesír, hogy utánlövések.
2009.05.16 12:20:00csodaszerva
Az eurovizilós dalkasztnivál az kb olyan, mintha a BP TV kapott volna 100 milka eurót, meg az arénát, hogy csinálja ugyanazt, amit addig, csak nagyban. Ádok Zoli hányás szerkója, dilettáns koreográfiája és hamissága méltó volt az egész borzalomhoz.
2009.05.16 12:21:07sanche
Kinsella: ha idétlen tinglitangli lett volna, akkor még megértem. De ez nemaz volt. Ez egy az egyben amerikából lenyúlt, behozott műszemét, nyáladék. Abban egyetértek, hogy az átlagtöbbi sem volt jobb...
2009.05.16 12:30:18Nyersike
Én is drukkoltam nekik, mivel ugyancsak magyar vagyok, ettől függetlenül nem volt tökéletes. Ez a fikázás itthon nagyon megy mindenkinek, bármiféle felelősség nélkül. Sok nyomorult barom, élethez közötök nincs, semmit nem raktok le az asztalra, erényetek nulla, de a szídás az megy. Lelkinyomorékok! Ennyit tudtok!
Én mindenkinek drukkolok, aki magyar, mivel én is az vagyok, és kurva sokat dolgoztak vele, és dolgoznak más magyarok is, akiket lefikáztok ti nyomorult banda, semmirekellő szarháziak! Egyszer csinálnátok valamit az életben, rájönnétek, hogy ugatni könnyebb róla, mint tenni is valamit, senkiháziak.
2009.05.16 12:53:23icceman
Én azzal nem vitatkozom, hogy rengeteget dolgoztak a dallal, a produkcióval stb stb.
Nem tudom ki döntötte el, hogy ezzel a dallal induljanak, de őszintén, ez egyszerűen nem érdemelte meg a továbbjutást. A mutatvány része rendben volt, a nóta gyenge.
2009.05.16 12:59:38icceman
Ja amúgy kiküldtem volna a Csík zenekart, tuti, hogy zabálták volna őket.
2009.05.16 13:10:56petracska
Ne haragudjatok, hogy hozzászólok; nem akartam, de néhány honfitársam véleménye lesújtó: Emberek! Magyarok vagyunk, nem?Van egy tisztelet, hogy elfogadjuk az előadót úgy ahogy van. Amikor megtudtam hogy Zoli megy eléggé elkeseredtem, mert a magyar változat rémes volt. De angolul gyönyörűen énekel, igenis van hangja(hallgassátok meg az Álom.net betétdalát tőle). A gond az öltözék volt igen. Sokan a "meleg" jelzőt használják rá, ami valamennyire igaz, de akkor is: miért baj az hogy ha esetleg meleg?(Nem tudom hogy az-e). Ha meleg, akkor meleg. Attól még jól táncol, szépen énekel. Nem mellékesen Karsai Zita táncolt mellette, nem holmi utcáról összeszedett kisleány. Én büszke vtam rá, méghozzá nagyon, mert Csézy produkciójához képest ezerszer jobb volt.
Még annyit megjegyeznék, hogy Rózsa Magdi anno Marija Serifovic szintjén volt, de már akkor is tudtuk, hogy az Eurovízió nem a dalok igazi összeméréséről szól, hanem hogy az országok hogyan szavaznak egymásra. Mi nyerni épp ezért sose fogunk, de Zolira igenis legyünk büszkék. Ő nagyon jó volt.
És még egy dolog: nem sok ilyen tehetséges embert tudnánk kiküldeni, nekem speciel egyedül Zsédenyi Adrienn jutott eszembe.
2009.05.16 13:13:34naponta 3x
nagyon vékony híg szaaaaahaaaaarrrr vót! de nem ezért estek ki. hanem mert más sok szar kapot több szavazatot.
2009.05.16 13:30:06Moni1025
A lányok szépek voltak,tudtak is táncolni,tudnak is,csak a szám+a ruhák voltak szarok,nem volt jo naa.De én még reménykedem hogy valaha egy magyar oda tud érni....
2009.05.16 13:42:11Atisz
Szerintem tényleg tisztességesen kihozta magából ez az Ádok Zoltán amit lehetett (nem ő tehet róla hogy a szám elég szimplára sikeredett) nomeg a táncoslányok. A ruhák kritikán aluliak, ebben azért nem hiszem hogy ne tudták volna hallatni a hangjukat és kifejezni a nemtetszésüket.
Jó lenne egyszer egy komolyabb dance/vocal trance számmal előrukkolni. Tuti hogy esélyes lenne, mivel van rá igény (csak nincs "tolva") és ahogy elnézem hiányzik az összrepertoárból.
Amúgy szerintem a 2 legjobb a moldáv csapat kurjongatós száma, illetve a tovább sem jutott (!) írek light-rock dala volt.
2009.05.16 13:45:01Bambano
Most nem mindegy, hogy Náray a stylistjuk, vagy az olimpiai kolibriruhás?
Ez a nyertes pótlék pótlékja meg gáz helyzet.
2009.05.16 14:12:05akvarium
Valahogy minden évben azt hiszem, a versenyzőkkel nincs esélyünk, de amikor elindul a sok külföldi fertelem, akkor rájövök, hogy "ebben a mezőnyben" nem vagyunk olyan rosszak. Most komolyan, a görög fehér herceg egy hangyafinggal is jobb volt Zolinál? És esélyesnek tartják...
Örök álmodozóként minden alkalommal elkeseredett vagyok, hogy itt nem dalok versenye, ha majdnem népek harca folyik és a sok marha a "mi kutyánk kölyke" (=mi nációnk) elven gondolkodik, nem a dal színvonalát nézi, így lehetett pl. a moldáv zöngemény Romániában az első.
Nekem amúgy a norvég srác meg az angol dal a legerősebb.
2009.05.16 14:23:56Sama
Szóval Lolának is Márknak, és Zolinak is a svédek segítenek az ihletekben nem lenne jobb ha már magyarok Magyarországon ihleteznének nem svédmagyar producerrel b... asszák el a produkciót.A dal sz...ar volt, a Márké is Lolát aztán inkább nem említeném hamis hamis hamis sz..ar
2009.05.16 14:33:50Igazi Trébics
Se énekelni, se artikulálni, se semmit nem tud ez franctudjahonnanszajtott duplanulla.
Van még valahol egyáltalán normális ember a magyar zenei élet döntnökei között?
Kétlem.
2009.05.16 15:15:00NAnnna
szerintem amit megtehetett ebben a helyzetben, azt megtette.
a ruhák valóban förmedvények, nem tudom mikor jön már rá mindenki végre, hogy Náray T. egy nulla. a ruhái túl elvontak esetleg ódivatúak, de mindenképpen rondák.
a norvég versenyző lesz a nyertes, nem is kétséges. mindemellett rendkívül kedves pasinak tűnt így internetes beszélgetésünk alapján.
2009.05.16 15:16:59vájt/fül
Na,finnyogók este azért ott ülünk majd mindnyájan,ugye???Különben hogy is tudnánk a legapróbb részleteket is kritizálni!?Nem érdekel bennünket ez az alja,mocsok,szar Euroviziós mittudomisén,de azért megnézzük,ugye?Különben,hogyan fogjuk szídni?Jól van na,senkit sem akartam bántani,csak felnyitni a szemecskéinket,hogy hunyók vagyunk mindnyájan,mert szídjuk,de nagyon ott vagyunk és nézzuk.Jó szórakozást estére,ha nincs jobb dolgunk!!!!
2009.05.16 15:44:06egylaikus
Nos, úgy éreztem, hozzá kell szólnom a topikhoz.
Felmerült bennem ugyanis, hogy lehet, mindenki más produkciót látott :) Amit én láttam, az tényleg lesújtó volt.
Most nem térnék ki olyan teljesen szubjektív dolgokra, mint a táncoslányok ruhája, esetleg kinézete, vagy a színpadi mozgás. Természetesen még azt is megértem, hogy "magyarokvagyunkvagymi" alapon büszkének kell lennünk "Zotyára".
De könyörgöm: a dal egy fos volt, nemcsak a szöveg, a dallam is. Ráadásul Zotyánknak köze nem volt a mikrofonhoz; halk volt és bántóan hamisan énekelt. Egyszóval amatőr munka.
Talán ha nem ugrabugrált volna annyit, maradt volna hangja énekelni is, de ezt már sosem tudjuk meg. Szerintem nem vesztünk vele semmit...
Szerintem nem is érdemel több kommentet,nem lehet ezt a halvány produkciót már tovább görgetni, gyerekek. Egyszerűen durván leszerepelt, de csak ő és nem az ország. Azért ezt tisztázzuk!
Hozzá kell persze azt is tenni, hogy a külföldiek között is csak 1-2 helyes előadás volt, de talán ez a verseny nem is csak kizárólag erről szól....
2009.05.16 15:47:43Athos64
Sajnos az Eurovíziós Dalfesztivál tényleg túl van a fénykorán, ami az 1960-as, 1970-es években volt. E két évtized számos eurovíziós versenydalából világ- (vagy legalábbis) európai sláger lett, pedig nem biztos, hogy a versenyt is megnyerte. Csak néhány kedvencemet említem: Gigliola Cinquetti (Non ho l'età – per amarti), France Gall (Poupée de cire, poupée de son), Sandie Shaw (Puppet On A String), ABBA (Waterloo), Teach-In (Ding-A-Dong), Brotherhood of Man (Save Your Kisses for Me), Bucks Fizz (Making Your Mind Up), Nicole (Ein bisschen Frieden), Johnny Logan (Hold Me Now). Ezek győztes dalok voltak, de ott vannak még azok, akik nem nyertek, mégis sláger lett a versenyszámukból: Cliff Richard (Congratulations), Olivia Newton John (Long Live Love), Baccara (Parlez-vous francais?), Dschinghis Khan (Dschinghis Khan).
Az Eurovízió reputációjának csökkenése a popipar fejlődésével áll összefüggésben. Az ismert előadók az 1970-es évektől kezdve már egyre kevésbé vállalták annak kockázatát, hogy esetleg nem érnek el prezstízsüknek megfelelő helyezést. Az Eurovízió egyre inkább nemzetközi tehetségkutató versennyé változott, ahol a közreműködőket a nagyvilág még vagy már nem ismeri. És ha meg is ismeri, többségük a következő fesztiválig feledésbe is merül. Carola, Linda Martin, Niamh Kavanagh, Paul Harrington and Charlie McGettigan, Secret Garden, Eimear Quinn: ki emlékszik rájuk? Pedig az 1990-es évek győztesei voltak. És az elmúlt évekből Tanel Padar, Dave Benton & 2XL, Marie N, Sertab Erener, Ruslana, Helena Paparizou? Hol fociznak ezek? Ma már az Eurovíziós Dalfesztivál olyan, mint egy nemzetközi méretű sörfesztivál: vidámság, derű, jó hangulat, szórakoztató de felejthető subidubi zenével.
2009.05.16 15:48:15Athos64
P. S.: Ádok Zoliról nem tudok mit mondani, nem láttam a fellépését. Nekem mindazonáltal tökmindegy, hogy meleg-e vagy sem, és merem remélni, a produkcióját is az ének- és tánctudás, nem pedig a vélt szexuális orientáció alapján ítélték meg.
2009.05.16 16:26:01Gatto Negro
Athos64!
Olvasva a 15:47:43-kor írt kommentedet, egy pillanatra felrémlett a gyerekkorom...:)
Valószínű, hogy az egész Eurovízió problémája ott gyökerezik, hogy akik csinálják, már nem tudják, mit akarnak és közben elrobogott mellettük a valóság. Ez akkor volt ütős, amikor még kevesebb zenei stílus forgott a világban, illetve, amikor még az embereknek nem volt túl sok lehetőségük mást is megismerni, mint amit a rádióban hallottak.
Akkortájt a közízlés is jóval egységesebb valami volt, mint manapság.
Az Eurovízió nem tudott lépést tartani a korral, és kb. akkor szenderült jobblétre, amikor a diszkóstílus kiment a divatból. Egy régóta kómában fekvő emberre emlékeztet, akit csak azért nem vesznek le a lélegeztetőgépről, mert reménykednek, hogy talán egyszer majd magához tér. De fogalmuk sincs róla, hogy ehhez milyen kezelést kéne kapnia...
2009.05.16 17:23:08Brüki
Szerintem ilyen Euróvízióra nem ilyen dalok illenek, és most nem csak az Ádok Z. ről bezsélek, haenm a többi felrépőről is, azok sem ovltak nagy szám, tavaly azért volt 2 jó szám, idén egyet sem találtam... talán a szerb zenekar az tetszett nekem kcisit, de tavaly ők is jobbak voltak...
Ádok zenéje meg önmagában jo lenne, de nem sziínpadra való, mert ott nem hangzik úgy, ott a lényegi mondanivalót nem lehet bemutatni, nem lehet érzelmekre hatni ezzel a számmal, inkább valami olyan kéne ami magyarosabb, vannak benne kis nemzeti motívumok...
2009.05.16 18:30:51Athos64
Szia, Gatto Negro!
Egyetértek, szerintem is olyan átalakulások zajlottak a könnyűzenei életben, meg általában a nagyvilágban, melyek nem tettek jót az Eurovíziós Dalfesztiválnak. De hát nem akarom fikázni a rendezvényt, elvégre a többi popzenei fesztivál jelentősége is visszaesett. San Remo, cannes-i MIDEM, Sopot?? A kutya nem törődik már ezekkel, nem is tudom, vannak-e még? (San Remó-i azt hiszem, még van.)
Ennek ellenére szomorú, hogy a végeredményben nem annyira a zenei szempontok a döntőek, hanem inkább az, hogy melyik ország kikkel van jóban (oda-vissza szavazás). Annak egyébként sohasem kell bedőlni, hogy a helyszínen miket mondanak a fellépőnek/ről. Nyilván a szervezői oldalról egy résztvevőnek sem fogják azt mondani, hogy nem jó, amit csinál, hiszen tudják, hogy azért mindenki sokat dolgozik a saját produkcióján. Emlékszem, pár éve, amikor Charlie volt a magyar résztvevő, a fesztivál előtt a magyar média arról cikkezett, hogy a „hozzáértők” szerint jó esélye van a győzelemre, ellenben a férfiból nővé operált izraeli Dana Internationalt – a magyar tömegtájékoztatás szerint – „tartózkodóan” fogadták. Ehhez képest az izraeli énekes megnyerte a fesztivált, Charlie meg összesen 4 pontot kapott, ebből egyet az „ősi ellenség”-ként emlegetett románoktól. (Jó, tudom, egyesek szerint az erdélyi magyaroknak köszönhetően.)
2009.05.16 18:31:09FENTEtente
Táncosok sok-sok hibát követtek el.Most engem megteker az indulat,mert kedvem már nem mulat,és azt mondom:Karsai Zita titka csak a vetkőzésben van?Nagyon amatőrök voltak.Hát magyarországon kevesen tapsoltak.Karsai ahhoz ért amit csinált amikor Ádok alatt fekve valamit kinált?Menjen ő csak az éjszakába a kába rekedtes,öreges hangjával.Üreges,üres tánca elavult.
2009.05.16 19:02:37fénycsepp
már megont jönnek az oda-vissza pontozással..valakinek feltünt, hogy pl. Szerbia be se jutott a döntőbe?:D
@athos64: szép komment, csak bólogatni tudok. Nekem az egész műsor nosztalgia est. vár évrőr évre kevesebb van belőle..engem zavar, hogy a dalok angolul is énekelhetőek... és milyen jó volt a nagyzenekari kíséret a nyolcvanas években!:)
2009.05.16 19:20:19vájt/fül
Most az jutott eszembe,hogy de jó,hogy az Ádok Zoli nem került be a döntőbe,vagy Isten mentsen minket,hogy nyert volna.Lehet,hogy ez a fesztivál egy cukormázas esemény,de mennyibe kerül.Hol tudnánk mi ezt megrendezni.Legyünk őszinték,akármilyen is nagyon drága mulatság.Ennyi embert jól tartani majd két hétig,hatalmas stáb munkája. Mi itthon meg ellehetetlenülünk,lassan a mindennapi betevő is gond,de jó,hogy nem ütöttük meg a színvonalat!!!Itt akarunk OLimpiát,Euróvitiós Dalfesztivált se tudnánk rendezni!!!!
2009.05.16 19:25:13pizsa
nem tudom h ez a geci szerencsétlen mi a fasznak ment ki szégyeníteni az országunkat.
Nézzetek már rá akkora buzi mint a ház
az Eurovízióra énekesek kellenek és nem buzi énekesek
a ruhájától hányok...inkább megyek pornót nézni azt faszt verni
2009.05.16 19:31:23vájt/fül
Egészségedre!!!!!!
2009.05.16 21:04:53I. Zoltán
Az Ádok Zoli teljesítményéért rajongóknak: nem tűnt föl, hogy a szám elejétől, az első énekhangoktól kezdve hangnemen kívül (gy.k. hamisan) énekelt, aztán a refrénben megtalálta a helyét, de annak második részében ismét szétesett, és ezt játszotta a cirka 3 percben végig...
ergo hamis volt, mint állat. :)
ezt annak nevezni, hogy "nem az ő teljesítményén múlott", hááát... bátor hozzászólás. :)
és itt nem, baromira nem mentség az, hogy "jaj, izgult szegény" stb.
egy magára valamit is adó énekes nem énekel hamisan, ez a lényege a szakmának. :) otthon, a fürdőszobában sem!
2009.05.16 21:35:40indeus
minősíthetetlen gagyi okádék ez az egész fesztivál. borzalmasan rossz, egyszerűen nem is értem, hogy mit, mire fel. a magyar produkció (is) rettenetes volt, olyan hamisan énekelt a srác, hogy majdnem sírtam. borzasztó
2009.05.16 22:07:18myname
Gondolom feltűnt sokaknak, hogy a fesztivál javarésze az eurodance stiilusra hajaz, némi arab-török-görög stb. betétekkel.
Ebbe a vonalba beleillett Zoli száma is, talán a hangszerelésen lehetett volna módosiitani kicsit, amikor megtudták, hogy ezzel indul.
Talán az lenne a legjobb megoldás, amikor kimondottan a versenyre iirnak dalokat, és abból választ az énekes, nem egy már meglévővel próbálkozik...
Ahhoz képest, hogy mennyit táncolt, ugrált, a hanga se volt rossz! És bebizonyiitotta, hogy táncolva is lehet élőben énekelni, amit nálunk melyik énekes csinál??
Aki nem tud Zoli múltjáról semmit, nézzen utána, mert van neki! És ez alapján, teljesen megérdemelte, hogy induljon!
Az, hogy anno Fiderika, vagy Magdi mit ért el, az nem jelenti azt, hogy ebben a mezőnyben is ugyanott végeztek volna!
Hogy legyen miért sziidni engem, szerintem bármelyik V-tech sláger elindulhatott volna itt :P
Csak úgy, mint egy külföldi szépségversenyen, itt is az lenne az igazságos, hogy nem országokra, hanem a dalra, előadóra szavaznánk, nem tudva honnan jött...
Ahhoz képest, hogy pl. a YouTube-on milyen jó hozzászólásokat kapott Zoli, tényleg bejuthatott volna...
A ruhák tényleg lehettek volna akár csillogósabbak is, a vokálosok helyett mehettek volna még táncosok, az meg playback-ről, mint a görögfehéristennél :)
Szerintem egy egy "szál" zongorás lassú dallal is lehet nyerni, ha az olyan, olyantól...
Most ahogy nézem a többit, Zoliéknál a sziinpadi fények, effektek mintha hanyagolva lettek volna :(
2009.05.16 22:29:16myname
Ha nyer a norvég hegesűs, akkor mehettünk volna a Szájbergyerekkel is simán! :)
Hisz mindkettő némi lakodalmas ütemen nyugszik :)
2009.05.16 22:50:51I. Zoltán
myname,
én nem szidni akarlak, csak: aki nem tud ugrálás, mozgás közben, élőben pontosan énekelni, az ne menjen ugrálás, mozgás közben élőben énekelni! :) ennek is megvan a technikája. Ádok táncosként kezdte, nem született énekes. táncolni nagyon jól tud, énekelni élőben, ugrálás közben láthatóan nem. ennyi.
most nézem a döntőt, zeneileg, technikailag is magasan sokkal jobbak jutottak be, akármilyen tingli-tangli számokról is van szó.
talán nem véletlenül.
és kimondtad a varázsszót: "olyan, olyantól". ez nemcsak a szerzőkre vonatkozik, hanem az előadóra is.
de igazából nem is értem, min megy a vita, akinek van egy kis hallása és járt énekórára, hallja, hogy hamis volt Ádok, kész. :)
2009.05.16 22:54:09hajajaj
Ádok Zoli elsírta magát kiesése után
Érdekes, én már akkor elsírtam magam, amikor a "szakmai zsűri" beválasztotta őt. Meg Márkot, meg Kompos Tányát... Zsűrinek kéne vergődni kicsit, nevezzük már nevükön ŐKET!!
2009.05.16 23:08:06vájt/fül
Na gyerekek jól szórakoztatok.Lement a döntő és,hogy ki nyer azt csak a Jóisten tudja!!!!!!
2009.05.16 23:10:12myname
Én nemrég néztem vissza a Zolit, ha már a hamisságnál tartunk, a vokál is sántiitott :)
Bár nem hiszem, hogy ez miatt ne jutottak volna tovább...
Kiiváncsi lennék, hogy ezek fényében mit csinálnának másképp, ha ugyanezzel a dallal indulnának... :)
2009.05.16 23:19:43hajajaj
myname feküdj le és aludj. Majd álmodban jöjjön elő, de nem akarok neked rosszat kívánni, szép álmokat.
2009.05.16 23:19:57atttesz
bruhahaha, jók a kommentek, már megérte megnézni a mai mérsékelten fostalicska műsort:)
próbálok objektív lenni: szerintem Zoli és a lányok a lehetőségekhez képest mindent megtettek, látszik a sok enerdzsi, ettől persze még hamis volt és azér' elég gáz és az sem kérdés, h nem nekik kellett volna menniük. de legalább most már egész európa tudja, milyen jó bőr a karsai és milyen jó kis fütyije van a mi zolánknak, muhahaha. :)
2009.05.17 00:36:52egylaikus
még egy gondolat a fesztiválról: korábban páran írták, hogy az "angolok" az egyik esélyesek. Nem tudom a végeredményt,de nem is érdekel. Mindenesetre az érdektelenséget jól szemlélteti, hogy a kutyát nem érdekelte az egész, főleg itt Londonban. Az "angolok" előadása alatt egyetlen ember sem nézett a képernyőre, pedig elég sokan voltunk azon a helyen... Talán inkább egy MTV Music Awards jobban leköti őket. Nem tudom. Talán a színvonal ott más :)
2009.05.17 00:51:30Sama
Nagyon örülök hogy a norvég srác nyerte meg a versenyt. Nem is igazán norvég vagyis nem ott született a norvégek mégis a bizalmukat adták neki. Nállunk is megtörténhet a jövöben hogy valaki mást mint a benszülötteinket elfogadunk hogy elhozza nekünk a dicsösséget.Most itt nem a közvetlen határontúliakra gondolok.A jövöben
valamikor 200-év múlva mikor már nemm lessz korupt az országunk.Jóéjszakát
2009.05.17 02:02:14I. Zoltán
mi a köze a (létező)korrupciónak a külföldön születettek elfogadásához?... :)
és tudtommal Márk is 1-2 évvel ezelőttig külföldön élt kiskora óta (talán kint is született?), mégse dörgölte senki az orra alá, ő volt ugye az első jelölt.
ettől függetlenül értem, hogy mire gondolsz, és én is kívánom, hogy így történjen, hamarabb, mint 200 év!
a lesz-t egy sz-szel írják, a dicsőséget egy s-sel, a határon túliakat meg így. "hogy" előtt mindig vessző stb. :)
2009.05.17 02:04:16I. Zoltán
vagyis, mégis előtt is. :))
mint előtt is, ha nem "-ként" értelemben használjuk. :)))
különböző időhatározói mellékmondatokat bevezető határozók előtt szintén: valamikor, amikor. :D
2009.05.17 08:58:01nusildi78
Petrácska, szerintem Karsai Zita kb. az utcáról összeszedett lány :P Pont úgy is néz ki, mint egy sarki szakadék!!! A másik két csaj sem volt túl jó...
Egyébként pedig csak azért nem kell drukkolni neki, mert magyar, attól még lehet sajnos sz@r (az is volt)!
Vájtfül, én nem néztem :ppp
2009.05.17 14:51:48tyüszüke
Nem a Zolival volt a gond. A dal nem a legjobb, a háttérzene pedig túllihegte Zoli hangját. Hamisnak tűnt az egész muzsika.
2009.05.17 16:27:26Sama
Zoltán;)) Jogos a kritika mikor józan vagyok jobban odafigyelek.
2009.05.17 18:44:431. Zoltán
Sama, no prob! :)
tyüszüke, ha szerinted az nem gond, hogy Ádok hamis volt és erőtlen, akkor énekeljen neked ő éjjel-nappal! :)
2009.05.17 23:12:37rio
Rengetegn nagyon tehetseges, nagyon jo enekes van az orszagban! Ok hol vannak ilyenkor? Ez a fiu elmegy a Capellaban egy musorban travikkal, de nem egy komly fesztivalon! Szegyelni valo az egesz, ilyen gazdag hatter mellett!!
2009.05.18 18:35:51FENTEtente
Zenére táncoló lábaim a vad ritmusokat rugdossák.
Kanyargós utakon kacskaringós járásom egyenesbe hozza ferde életem?
Magyar orR VÉG pirosodik a hazugsáGOKTÓL?NorvéGOKTÓL tanulhatnánk elvégre győztes lett a nORVÉG dal.
Nagy zenei szkander volt.Alexander könnyedén nyomta le Európát.Vágott is hozzá vidám jó pofát.Alexander Rybak egy igazi bak a lányok örömére,de kössön kendőt szemére akinek nem tetszik. Gundel Takács Gábornak nem lehetett honvágya Harsányi Levente iránt,az kizárt.Mert szerintem legalábbis én hiszem,hogy nem csal szemem,és messziről hirtelen kapásból s nem másból Alexanderben a hegedűs emberben kinézetre külsőleg,belsőleg nagy adag Harsányi Levente humoros gyerekessége lakozott,Csisztu Zsuzsa nevetéssel.Most kinek okozott szenzációt Fente Levente?Hozzuk össze a kettőt és zárjuk úgy az esztendőt.Remélem mindenki értette gondolataim.
Melléfogott,eltaposott gondolatom:Benne nyomot hagy majd csontozatom?
Összehordtam hetet-havat,éveket,de nyár jön majd és áztatják a földeket.További szépeket.((Pletyka-nana.hu,Puk.hu,Velvet.hu))