SP lassan megszokja a tinilányok sikoltozását

2009. június 6., szombat 18:20
Éder Krisztián annyira muzikális, hogy csak na, emellett fotózni tanul és dolgozik is. A húsz éves soproni fiúnak nincs ideje a magánéletére, mert mindent ő csinál: zenét szerez, dalszöveget ír, és eldönt,i mit vesz fel egy tévéfelvételre. Beszélgetés a VIVA Comet duplán díjazott zenészével.

Éder Krisztián annyit járt zongoratanárhoz és énekórákra, hogy rá kellett jönnie, ő bizony muzikális alkat. Idén a VIVA Cometen díjazták is rendesen, így SP a legjobb új előadó és a legjobb férfi előadó lett egyben. A rendkívül fiatal énekes vonzerejét többen abban látják, hogy személyi igazolványát ránézésre kérni kell, ha alkohol vagy cigaretta közelébe kerül.

Tavaly már eldöntötte, igyekszik ismert előadóvá válni, és ezt az akadályt, úgy néz ki, sikeresen vette. „Sokat jártam énekórára, táncórákra, stúdióztam, forgattam két videoklipet, ezerrel csináltam a dolgokat. Naponta öt-hat órára lekötött a szakma. Ha hazajöttem az egyetemről vagy a melóból, egyből leültem számokat írni, azzal foglalkoztam, hogy minél jobb legyek” – foglalta össze kérdésünkre SP a mindennapjait, bár arra nem emlékezett, hogy sztár leszek fogadalmat tett volna.

A zenész egyetemi tanulmányainak orientációját egy síbalesetnek köszönheti – derült ki a beszámolójából. „Egyszer eltörtem a kezem a táborban, nem tudtam magammal mit kezdeni, csak fotóztam. Nagyon megtetszett. Azóta embereket szeretek fotózni, meg divatot és reklámot, de ez már egy öt éve a szenvedélyem. Ezt tanulom az egyetemen. Dolgozom is, egy fotósnak vagyok a retusőre, és világítok egy stúdióban. Vannak megrendeléseim, press anyagok DJ-ről, sztárokról. Legutóbb Adát fotóztam, előtte Zimány Lindát, Lolát, Barbee-t és csomó más celebet.” Az Adás képeit elnézve bennünk Nánási Ördög Nórás sorozata rémlett fel, de ezzel nem minősíteni szeretnénk a művészetét.

Fura érzés

Éder hallgatóságának hetven százalékát hölgyek teszik ki, legalábbis az énekes értesülései szerint. Miközben igyekeztünk minél többet megtudni a tinik kedvencéről, több lányhorda megszakította a beszélgetésünket arra hivatkozva, hogy mindennél jobban vágynak egy közös képre SP-vel. „Imponál, ha látom, hogy tetszik a fiataloknak, amit csinálok, legfőképpen azért, mert nekem senki nem írja meg a számaimat, a szövegeimet, nem mondják meg, milyen pólót vegyek fel a tévéfelvételhez. Bár fura érzés a sikongatás, de meg lehet szokni, nem mondom, hogy kinőttem belőle, mert ez nem egy tinisztár dolog. Ha egy híres színészt látnak meg, akkor is sikítanak a lányok.”

A zenész állítása szerint azért lett dalszövegíró és énekes, mert ez egy kiváló terep arra, hogy ki tudja írni magából azokat a dolgokat, amiket amúgy nem tud megosztani senkivel. „Ebben fejezem ki magam. Meg tudok írni egy dalt a volt barátnőmnek, akit nagyon szerettem, bele tudom helyezni azokat az érzéseket, amiket máshogy nem tudok kifejezni.” Akkor is így fejezné ki magát Éder, ha már csak pénzkidobás lenne a szakma, mert úgy érzi erre hivatott, ehhez ért. „Amíg bírom, csinálom, de lehet, húsz év múlva már nem leszek egy jól futó előadó. Akkor másoknak fogok dalokat írni, meg szövegeket, ki fogom venni a részem a szakmából.”

Az akár fenyegetésként is olvasható ígéret után Éder Krisztiánt a magánéletéről kérdeztük, hátha tisztázódik a Zimány Lindás pletyka. Ez nem történt meg, de annyit elmondott, jelenleg nincs párkapcsolata, mert nincs rá ideje. Persze sajnálta, ahogy mi is. Ezt követően megtudtuk, Puskás Peti nagy barátja, kétszer is szavazott rá a VIVA Cometen.

SP munkásságát kutatva a zene.hu-n rábukkantunk egy kincsre, amit muszáj idéznünk. „Nem vagyok háziorvos, de azért felírnék mindenkinek egy példányt az SP Standard-ből, a nagyon sokszínű alapokon még változatosabb szövegek nyugszanak, könnyedebb és komolyabb dolgokról, melyeket érdekes lenne minden korosztálynak végigzongoráznia, hiszen teljes képet kapunk a magyar valóságról, arról, hogy miként élünk mi.” A cikk írójával ellentétben mi nem vagyunk ennyire maximalisták, csak küldenénk egy szép számot, mindenkinek, aki szereti.

Kommentek

  • 2009.06.06 18:28:43sashafierce

    nekem szimpi a srac amugy...nem tünik akkora majomnak...nem mondom hogy a szamai a kedvenceim vagy hogy bejön mint pasi, de edesen szimpi

  • 2009.06.06 18:29:15sashafierce

    jajdebirom hogy nem küldi el amit irok jejeje

  • 2009.06.06 18:44:22Xmas

    Nem csoda, hogy meleg srácként nem tud mit kezdeni a tinilányok sikongó tömegeivel :-)
    No, de majd ha megostromolják a fiúk, azt biztos díjazni fogja!

  • 2009.06.06 18:50:19

    most elmegy a komment vagy nem?

  • 2009.06.06 18:54:01

    95% hogy meleg

  • 2009.06.06 18:54:43velneszhétvégi császár után szűkre varratom szétbaszott pinám

    ?

  • 2009.06.06 18:56:30

    na... de nem rossz a zenéje csak nem a stílusom hangja se rossz, de elég feminim képek/mozgás alapján:D szóval dugnám

  • 2009.06.06 18:58:41velneszhétvégi császár után szűkre varratom szétbaszott pinám

    ...!

  • 2009.06.06 19:38:21[Sven]

    Ez ki a geci? Most komolyan, ez nem ilyen 'ki az a Győzike' kamu kérdés, hanem tényleg, ez kijafsz? Hívtak ingyé cometre, de így beleénzek a fellépők listájába, és a feléről azt se tudtam ki a rák...

  • 2009.06.06 19:40:57Palkovicsné

    szerintem élőben hamis, de mind1... és nem a viva kommetes saját dalos fellépésére gondolok, mert az playback volt... hanem amit az utolsó számba "énekelt" az Animal Cannibalssal....

  • 2009.06.06 19:48:28beowulf2

    Hangja semmi, hamis mint a szar...
    A zene klisés, a felhajtáshoz képest igénytelen is.
    Ismét csak "éljen" a magyar zeneipar!!!

  • 2009.06.06 20:06:52air-d

    csak ennyi:
    http://www.youtube.com/watch?v=7tANr6PugkA
    0:19nél már beadja

  • 2009.06.06 20:08:20Ottal Bendecsek

    öreg, húzd le magad a klotyón

  • 2009.06.06 20:34:52MILCSI

    Már nem csodálkozom,hogy egyre több a leszbikus nő...ha ilyenek a fiatal férfiak,akkor inkább egy fiús csaj,mint egy ilyen nyálgép :-))

  • 2009.06.06 20:35:23MILCSI

    Már nem csodálkozom,hogy egyre több a leszbikus nő...ha ilyenek a fiatal férfiak,akkor inkább egy fiús csaj,mint egy ilyen nyálgép :-))

  • 2009.06.06 20:47:58gergo

    kicsit meg gyakorolni kell a photoshop hasznalatat

    http://www.spmusic.hu/album/22.html

    harmadik sor utolso kep, jobbra lent belog az allvany lába...

  • 2009.06.06 21:04:39chr(27)

    nemmndegy ki ez? ennek fizet az artisjus ha címks cd-t veszel haha

  • 2009.06.06 21:05:27NAnnna

    ööö most biztos ultragáz vagyok de életemben nem hallottam erről a gyerekről.

  • 2009.06.06 21:19:56stefiboy

    egyszerű a képlet....vkibol pénzt kőőő csináni. ezt hogylehet, hát úgy hogy 10-18 kozotti tinikék apuci-anyucitol sirnak jegyet, és mennek ugrabugráni ennek a csávesznak.

  • 2009.06.06 21:48:48Valleypond

    ez meg ki?!

  • 2009.06.06 23:33:07Bajog

    nekem semmi bajom vele. nem az én ízlés világom a zenéje, de nem rossz. kicsit justin timberlake-es. ilyesmi zenét még nagyon Magyarországon nem csináltak.

  • 2009.06.06 23:40:29Bajog

    nekem semmi bajom vele, igaz nem az én ízlésem a zenéje. kicsit justin timberlake-es. ilyen zenét nagyon Magyarországon még nem csináltak

  • 2009.06.06 23:41:02Bajog

    nekem semmi bajom vele, igaz nem az én ízlésem a zenéje. kicsit justin timberlake-es. ilyen zenét nagyon Magyarországon még nem csináltak

  • 2009.06.07 00:52:34sertésmájkrém

    Gondolom az nagy előny, hogy ha homár vki.

  • 2009.06.07 01:03:59SummerBlue/Angyi férje/hegylakó

    dugható, már akinek ez az ízlése :))))
    a tókijóhotel édibb :))))))

  • 2009.06.07 11:37:57pafff

    huhh, az adás album utolsó képén ilyen brutális, pórusos, vastag alapozós szar bőrt közelről a metrón láttam egy negyvenes nőn
    ada helyében a képek harmadát úgy megvétóztam volna, hogy csak na. ha már ronda vagyok, legalább retus vagy valami!

  • 2009.06.07 12:17:29megadeth1

    Jöhetne már egy rendes, élőben fellépő banda, aki kipicsázná ezeket az egyszálbelű kis langyikákat a francba. Szégyen, h nincs ebben az országban egy tökös legény se, akinek hangja is van, bár azzal a szintén meleg viva úgyse tudna mit kezdeni.

  • 2009.06.07 12:34:24Z11

    "SP lassan megszokja a tinilányok sikoltozását" ---> ez az első jele annak, hogy az illető ELSZÁLL MAGÁTÓL!

  • 2009.06.07 15:08:58szandiikah

    Nem tudom sokan miért oltogatják, hogy tehetségtelen stb..sztem nézétek már jobban meeg:O
    Ő irja a számait..zenésití..énekli ( és sztem iszonyat jo hangja van) és nem olyan mint a sok mai sztár..aki készenmegkapja a számot és énekeld el...és kapja a sok zsét..
    a másik hogy nem a szülei fizették neki az egészet..mindenért megdolgozot...szerintem annyi mindent le tett már az asztalra hogy egy rossz szot nem lehet róla mondani..
    Szerintem eg yirtó jó énekes és ember..sok énekes felnézhetne rá...-.-
    Sp.csak igy tovább;) még minidg sokkal többen vannak akik szeretnek;)

  • 2009.06.07 15:55:00velneszhétvégi császár után szűkre varratom szétbaszott pinám

    haja szanfika ne röhögtess

    ezt a "minőségű" "zenét" számítógépn dobják össze. 5 nap alatt kész egy album hétvégén meg, amikr nincs suli felénekli a kis felsztárolt műanyag gagyi

  • 2009.06.08 08:29:27FENTEtente

    Szomorú.

  • 2009.06.08 11:52:01tüske nélküli sertéssün

    nekem nem jön be, csak ... kimegy...

  • 2009.06.09 08:35:22IV. (Parkoló) Béla

    2009.06.07 15:08:58szandiikah

    a másik hogy nem a szülei fizették neki az egészet..mindenért megdolgozot...

    Nekem ott kezdett gyanús lenni, hogy síbaleset, utána törött kézzel emberek fotózása, ami ugye egy 20-30-40 ezres kompakt géppel nem megy...
    Jó dolog ez az egyetem, de valahogy éreztem, hogy nem a műszaki vonalon tanul.
    Vivat Semlec! Vivat Sopron! Vivat Academia!

Fotó: Szécsi István

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés